Kedves Ismerőseim, és kedves Ismeretlenek, akikhez eljut ez a néhány gondolatom!
Nem szoktam saját életem gondjaival terhelni a közösséget, de most úgy érzem, meg kell osszak Veletek egy történetet. /Nem segítséget kérek, de ha van valakinek jó gondolata, azt megköszönöm\./
Hirdetés
Inkább a figyelmet szeretném felhívni valamire, amivel sajnos nem tudom, mit lehet tenni! Le kell írjam a történetet, mert nem tudom magamban tartani.
Hirdetés
Nem rég külföldön voltam egy hétig. Ez idő alatt beteg édesanyám tüdőgyulladással kórházba került. Idős, demens emberről beszélünk, aki már sajnos nincs egészen tisztában cselekedeteivel, és avval sem, ami körülötte történik. Amikor haza értem és meglátogattam őt a kórházban, már jobban volt, és mondták, hét végén ki is engedik. Speciális ellátást igénylő betegsége miatt Ő egy otthonban él, ahová most szombaton vissza is vitték.
Hirdetés
Tegnap mentem hozzá meglátogatni őt! És itt "sokkolódtam". A gondozó nővérke felemelte a takaróját, és a lábára mutatott: "Tetszik ezt látni? Így kaptuk vissza a kórházból" - mondta nekem zavart, és részvét teli arccal. A bokája fölött a lába szára fél kerületén mély, (egy gyermek ujját kb. bele lehetne tenni) seb tátongott! Elborzadtam. "Ugye tetszik tudni, mitől van ez?" - monda újra a nővérke! "Mi mindig mindenkit átnézünk, hogy kapjuk vissza a kórházból, és jegyzőkönyvezzük" Hmmmmmm, ezek szerint van mit!
[ad1]
Ha valaki számára még nem világos igen, kikötözték! Nem vagyok orvos, így nem áll módomban megítélni, hogy ez-e az egyetlen mód, egy együttműködni már nem tudó beteggel szemben.
Hirdetés
De azt tudom, ha egy állatot így kötnek ki, hogy a húsába vág mélyen, amivel kikötötték, az kimeríti az állatkínzás fogalmát - amiért ugye az állatvédelmi törvény értelmében akár börtönbüntetés is járhat. (imádom az állatokat, egyetértek a törvénnyel!) De kérdem én, emberrel ezt meg lehet tenni? Micsoda őrült fájdalommal járhatott ez, szegény anyukámnak? És mindenki másnak, akivel ugyan ezt teszik! Azért, mert valaki magatehetetlen, és nem tudja megvédeni magát, avval így kell bánni? Ilyen emberhez méltatlan megalázó módon? Ha már nem találtak más módot a beteg csillapítására, akkor talán a kikötözés módjára kellett volna! Ez az emberi méltóság lábbal tiprása!
[ad2] Kedves Ismerőseim, Barátaim! Mit lehet tenni, hogy ez mással, máskor, velünk ne történjen meg? Ezt szó nélkül kell tűrni? És nem konkrétan egy "személyi" felelőst keresek, mert a "balhét" könnyen rá lehetne verni 1 orvosra, vagy 1 nővérre! De szerintem itt sokkal többről van szó! Általános hozzáállásról, ami még csak nem is pénzkérdés! És még valamit! Aki ismer engem, tudja, hogy nem általánosságban írtam, nem orvos ellenes vagyok! Már csak azért sem, mert egyetlen Kislányom orvos és igen csak kiakadt Ő is a történeten.
Hirdetés
Igaz, Ő Európa civilizáltabb felén dolgozik, ahol nem lehet így bánni a beteggel, de még a halottal sem! Természetesen nem akartam megbántani senki, hivatását szívből és szeretettel végző Orvost, vagy Egészségügyi dolgozót! Csak méltóságot szeretnék magunknak embereknek, mindenkinek, azoknak is akik már sajnos nem aktív hasznos tagjai társadalmunknak! Aki viszont ilyet tesz, jól gondolja meg! Ő is kerülhet egyszer ilyen helyzetbe! (És hogy senki ne általánosítson: a történet Orosházán játszódott! Orosházi kórház) Köszönöm annak, aki elolvasta és vigyázzunk magunkra!
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?