HAZA ZAVARTÁK A KÓRHÁZBÓL A HALDOKLÓ ASSZONYT!

Hirdetés
HAZA ZAVARTÁK A KÓRHÁZBÓL A HALDOKLÓ ASSZONYT!
Hirdetés

Tanyán lakom Bács megyében. A legközelebbi település 5 km, ahol van orvos, meg ügyelet. Itt felénk, mivel szórvány tanyák vannak, kell a jármű, mert ha nincs, bizony megdöglik az ember. /No, az én kis történetem arról szól, ha nincs valakinek kocsija\./

Hirdetés

 

A napokban délben felhívott a szomszédasszonyom, aki bizony, hogy is mondjam, elég egyszerűen él. Mondta, hogy rosszul van, segítsek, mert mindjárt elájul, annyira fáj a feje, meg szédül.

Hirdetés
Kocsija nincs. Férje, családja nincs, egyedül él egy nagyon szerény kis putriban és várja a halált, tüdőrákos lévén.

 

Mivel nekem se volt otthon az autóm, így kihívtam az ügyeletet a legközelebbi településről, ami mint leírtam öt kilométerre van. Rendes volt a doktor. Jött is a terepjáróval és csekély három óra alatt stabilizálta a szomszéd 220-as vérnyomását 140-re, aztán mentőt hívott és bevitette a 20, kilométerre levő súlyponti kórházba/Kecskemétre/, hogy vizsgálják meg a beteget magasabb szinten.

Hirdetés

 

Nos, a történet tulajdonképpen itt kezdődik. A szomszédot háromtól este hétig vizsgálták a sürgősségin. Volt vérvizsgálat, EKG délután, csupa rutin dolog. Kapott infúziót és a  140-es vérnyomás leballagott 110-re. Hurrá, mondhatnánk, ha tudta volna bárki is, miért volt az a magas vérnyomás, ami a szédelgést és fejfájást okozta. Mert ugye szakvizsgálat nem történt. Gondolok itt egy pl, CT-re. Aztán este hétkor mondták, hogy lehet hazamenni!

 

Mondja a szomszéd, hogy nincs már busz, mire az orvos, hát hívjon taxit, itt nem maradhat, mert Ön járóbeteg.

Hirdetés
Betegszállító már nincs. este lévén, úgyhogy kiülhet a folyosóra és megvárhatja a reggelt, vagy akár haza is gyalogolhat. Szerencsétlennek volt ezer forintja a nyugdíjig, az volt nála. Ott állt a kórházban a sürgősségin kezében a szatyra, amiben a hálóruha volt, mert a mentősök azt mondták, hogy benn fog maradni néhány napot, és nézett a fejéből kifelé, mit csináljon, hogy menjen haza?

 

Ennyi a történet. A végszó az, hogy visszahívást kért tőlem, lévén elfogyott a pénze a telefonról és megkért jöjjek be érte és vigyem haza. Este nyolckor öltöztem és elmentem érte. Mikor elköszöntem tőle, a markomba nyomta az ezrest.

Hirdetés
Tessék, itt van, talán kifutja az üzemanyagot!

fotó:illusztráció

Forrás: praxis.blog.hu

2015. március 30. (hétfő), 22:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés