BETEGEK MEZTELENÜL AZ ÁGYUK MELLETT ÁLLNAK

Hirdetés
BETEGEK MEZTELENÜL AZ ÁGYUK MELLETT ÁLLNAK
Hirdetés

Tisztelt blog!  

 Mai személyes tapasztalataim egy budapesti KÓRHÁZBÓL:    Úgy kezdem, hogy egyetlen másodpercig sem hibáztatom a nővéreket! /Sőt, minden elismerésem azért a munkáért, amit ennyi pénzért mindennap próbálnak elvégezni\./

Hirdetés
     A 99 éves nagymamám került be éjjel a kórházba, mert otthon elesett, és rendesen összetörte magát. Délelőtt 10 óra után értünk be a kórházba, mint látogatók. Szerencsétlen nagymamám teljesen maga alatt volt, mert senki nem törődött vele.  Az igaz, hogy éjjel bepelenkázták, így a WC-re járásról szerintük már nem kellett gondoskodni (otthon önállóan jár ki).
Hirdetés
Csakhogy így már korábban felfekvése lett, amit nagyon nehezen tudtak ebben a korban meggyógyítani. Az előttünk lévő hozzátartozó is próbált segítséget kérni, hogy levegyék róla a pelenkát (férfi látogatóról lévén szó,  nem fogott neki), nem sok sikerrel. Amikor végre odaért a nővér, felállította a Mamát, lekapta végre a pelenkát, és kirohant vele. A Mama meg ott állt pisis, kakás hátsóval az ágya szélén. Kénytelenek voltunk mi, hozzátartozók nedves WC-papírral letörölgetni, amennyire ez lehetséges volt.
Hirdetés
Ismételten hangsúlyozom, egy cseppet sem okolom a nővéreket, láttuk mi is, hogy szerencsétlen rohan egyik ágytól a másikig, egyszerűen nem volt több ideje törődni a beteggel. 

 Amikor próbáltam hozzájutni a Mama saját kenőcséhez, amit szintén a gyógyszerekkel együtt be kellett vinni, hogy bekenjük vele, amit be kell, akkor kérdezte a nővér, hogy a reggeli gyógyszereit megkapta-e? Visszamentem megkérdezni a Mamát, a válasz nem volt. Délelőtt 11 óra volt. Erre azt mondja a nővér, hogy akkor vegyem ki, ami kell, mert neki erre még nem volt ideje, ezt el is tudom hinni.

Hirdetés
Csakhogy a Mama nem velünk él, tudom nagyjából, hogy mit szed, de nem olyan szinten, hogy mikor, melyiket és mennyit. Szerencsére SMS-ben elküldte a húgom a pontos beadandó gyógyszereket.  Újból nővér keresés, de az illetékes nincs meg, aki odaadhatná azt, ami kell. Azt javasolja a kolléganő, hogy figyeljem itt a folyosón, és ha jön a kocsival - éppen kötözi a betegeket, tehát nem kávézni ment, vele intézzem, amit akarok. De én látogatni jöttem, nem nővéreket vadászni. Nagy sokára, de sikerült! Így kb. fél 12-kor megkapta a reggeli gyógyszereket.
Hirdetés
És mi van a többi beteggel, akihez éppen nem ment látogató? Amíg ott voltunk, mindent nekünk kellett segíteni, a WC-re menéstől kezdve az etetésen át, mindent.

  A körülményekről csak egy mondat. A szomszéd ágyról a néni éppen a szoba -WC-n próbál valamit produkálni, míg a Mama eszik. Amikor szól egy másik beteg, hogy neki is intézni valója lenne a WC-n, az a válasz, hogy várjon egy keveset, amíg a szomszéd végez, akkor kiviszi a művet, és hozza vissza a bilit.

Hirdetés
Nem a nővér a hibás, ha nincs több bili, nem tud másikat adni! Mi van, ha esetleg nem tud várni a beteg, ő sem üdülni van bent. És mi van a fertőtlenítéssel?    

 Elképesztő, hogy miket tapasztaltunk! Betegek meztelenül az ágyuk mellett állnak, és szerencsétlen öregek várják, hogy kész legyen pl. az ágyhúzásuk. Mindez nyitott kórterem ajtónál - talán ez az a dolog, ami könnyen megoldható lenne egy kis odafigyeléssel. Mi van az emberi méltósággal? Elismerem, ha becsuknák az ajtót, az így is borzalmas szagok még elviselhetetlenebbek lennének.   

 Mint említettem, a Mama novemberben lesz 100 éves! Ledolgozta bőven, amit kellett, volt része háborúkban, nélkülözésben.

Hirdetés
Mindig befizette, amit kellett, és most áttételesen az Ő pénzéből is épülnek a stadionok, amíg neki így kell arra várnia, hogy valaki megszánja. És hányan vannak így, meg még rosszabb állapotban, akihez esetleg látogató sem megy, de ha ezt túléli, majd mehet a stadionokba élvezkedni!  Hány kórházat lehetne rendbe tenni ezekből a pénzekből? Hány dolgozót lehetne megfizetni ezekből a pénzekből, hogy végre legyenek elegen, hogy értékeljük a munkájukat!     A békemenet az nagyon kell, mert hiszen minden rendben van, minden csodálatos, csak azok a ronda kommunisták! Ezt tűzzék ki a transzparensükre! És jöjjetek lengyel barátaink tüntetni a kormányunk mellett, mert hát Ti is ott fekszetek azokon az ágyakon, Ti is ezt élitek át, biztos tudjátok, hogy nekünk milyen jó, ezt érdemes megvédeni!  Magyarország jobban teljesít!?

 kép:illusztráció 
 

Forrás: praxis.blog.hu

2015. március 30. (hétfő), 17:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés