Mai személyes tapasztalataim egy budapesti KÓRHÁZBÓL: Úgy kezdem, hogy egyetlen másodpercig sem hibáztatom a nővéreket! /Sőt, minden elismerésem azért a munkáért, amit ennyi pénzért mindennap próbálnak elvégezni\./
Hirdetés
A 99 éves nagymamám került be éjjel a kórházba, mert otthon elesett, és rendesen összetörte magát. Délelőtt 10 óra után értünk be a kórházba, mint látogatók. Szerencsétlen nagymamám teljesen maga alatt volt, mert senki nem törődött vele. Az igaz, hogy éjjel bepelenkázták, így a WC-re járásról szerintük már nem kellett gondoskodni (otthon önállóan jár ki).
Hirdetés
Csakhogy így már korábban felfekvése lett, amit nagyon nehezen tudtak ebben a korban meggyógyítani. Az előttünk lévő hozzátartozó is próbált segítséget kérni, hogy levegyék róla a pelenkát (férfi látogatóról lévén szó, nem fogott neki), nem sok sikerrel. Amikor végre odaért a nővér, felállította a Mamát, lekapta végre a pelenkát, és kirohant vele. A Mama meg ott állt pisis, kakás hátsóval az ágya szélén. Kénytelenek voltunk mi, hozzátartozók nedves WC-papírral letörölgetni, amennyire ez lehetséges volt.
Hirdetés
Ismételten hangsúlyozom, egy cseppet sem okolom a nővéreket, láttuk mi is, hogy szerencsétlen rohan egyik ágytól a másikig, egyszerűen nem volt több ideje törődni a beteggel.
Amikor próbáltam hozzájutni a Mama saját kenőcséhez, amit szintén a gyógyszerekkel együtt be kellett vinni, hogy bekenjük vele, amit be kell, akkor kérdezte a nővér, hogy a reggeli gyógyszereit megkapta-e? Visszamentem megkérdezni a Mamát, a válasz nem volt. Délelőtt 11 óra volt. Erre azt mondja a nővér, hogy akkor vegyem ki, ami kell, mert neki erre még nem volt ideje, ezt el is tudom hinni.
Hirdetés
Csakhogy a Mama nem velünk él, tudom nagyjából, hogy mit szed, de nem olyan szinten, hogy mikor, melyiket és mennyit. Szerencsére SMS-ben elküldte a húgom a pontos beadandó gyógyszereket. Újból nővér keresés, de az illetékes nincs meg, aki odaadhatná azt, ami kell. Azt javasolja a kolléganő, hogy figyeljem itt a folyosón, és ha jön a kocsival - éppen kötözi a betegeket, tehát nem kávézni ment, vele intézzem, amit akarok. De én látogatni jöttem, nem nővéreket vadászni. Nagy sokára, de sikerült! Így kb. fél 12-kor megkapta a reggeli gyógyszereket.
Hirdetés
És mi van a többi beteggel, akihez éppen nem ment látogató? Amíg ott voltunk, mindent nekünk kellett segíteni, a WC-re menéstől kezdve az etetésen át, mindent.
A körülményekről csak egy mondat. A szomszéd ágyról a néni éppen a szoba -WC-n próbál valamit produkálni, míg a Mama eszik. Amikor szól egy másik beteg, hogy neki is intézni valója lenne a WC-n, az a válasz, hogy várjon egy keveset, amíg a szomszéd végez, akkor kiviszi a művet, és hozza vissza a bilit.
Hirdetés
Nem a nővér a hibás, ha nincs több bili, nem tud másikat adni! Mi van, ha esetleg nem tud várni a beteg, ő sem üdülni van bent. És mi van a fertőtlenítéssel?
Elképesztő, hogy miket tapasztaltunk! Betegek meztelenül az ágyuk mellett állnak, és szerencsétlen öregek várják, hogy kész legyen pl. az ágyhúzásuk. Mindez nyitott kórterem ajtónál - talán ez az a dolog, ami könnyen megoldható lenne egy kis odafigyeléssel. Mi van az emberi méltósággal? Elismerem, ha becsuknák az ajtót, az így is borzalmas szagok még elviselhetetlenebbek lennének.
Mint említettem, a Mama novemberben lesz 100 éves! Ledolgozta bőven, amit kellett, volt része háborúkban, nélkülözésben.
Hirdetés
Mindig befizette, amit kellett, és most áttételesen az Ő pénzéből is épülnek a stadionok, amíg neki így kell arra várnia, hogy valaki megszánja. És hányan vannak így, meg még rosszabb állapotban, akihez esetleg látogató sem megy, de ha ezt túléli, majd mehet a stadionokba élvezkedni! Hány kórházat lehetne rendbe tenni ezekből a pénzekből? Hány dolgozót lehetne megfizetni ezekből a pénzekből, hogy végre legyenek elegen, hogy értékeljük a munkájukat! A békemenet az nagyon kell, mert hiszen minden rendben van, minden csodálatos, csak azok a ronda kommunisták! Ezt tűzzék ki a transzparensükre! És jöjjetek lengyel barátaink tüntetni a kormányunk mellett, mert hát Ti is ott fekszetek azokon az ágyakon, Ti is ezt élitek át, biztos tudjátok, hogy nekünk milyen jó, ezt érdemes megvédeni! Magyarország jobban teljesít!?
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?
