Cigánytelepről az Orvosi Egyetemig - Gusztáv elhatározta, hogy Orvos lesz, és sikerült is neki!

Hirdetés
Cigánytelepről az Orvosi Egyetemig - Gusztáv elhatározta, hogy Orvos lesz, és sikerült is neki!
Hirdetés

"Telepi oláh cigány vagyok. Anyám háztartásbeli volt. Bár napszámosként dolgozó apám naphosszat kaszálta a füvet mások portáján, mégsem bírta megteremteni azt a környezetet, ahol jó lett volna felnőni. /Igazi anyaszomorító gyerek vált belőlem" \- emlékszik vissza a kezdetekre az öcsödi Rostás Gusztáv\./

Hirdetés

Ahogy a telepi cigánygyerekek többsége, ő is messzire elkerülte az iskolát, ahol ha néha mégis megjelent, az utolsó padban kapott helyet. Nem kellett ötletért a szomszédba mennie, hogyan keserítse meg a falubeliek életét: lopott, dinnyézett.  Ő volt a bandavezér, a többiek pedig tudták, érdemes a rafkós Guszti mellett maradni, mert akkor nem buknak le.

Hirdetés
Egyszer azonban jött a sorsfordító baleset: a térdéből levált egy porcdarab, meg kellett műteni. Akkor még nem tudta, hogy ez a kórházi látogatás fordulópontot jelent az életében.

[adSulvo]

A műtétet Szolnokon, a Hetényi Géza Kórházban végezte el Monostori László doktor, aki olyan empátiával, nyitottsággal válaszolgatott Guszti operációval kapcsolatos kérdéseire, ami lenyűgözte a fiút. "Nemcsak magyarázott, rajzolt is a doktor úr, türelemmel, érthetően. A nővérektől, ápolóktól is figyelmet kaptam, ami nem csak tetszett, de meg is hatott. Napokon keresztül, hazaérkezésem után is ott maradt szívemben ez a kellemes, ismeretlen érzés.

Hirdetés
.. Aztán döntésre jutottam"- mesélte a fiú. Lábra állása után Guszti besétált az addig számára ismeretlen öcsödi könyvtárba és - ne szépítsük a dolgot - ellopta dr. Donáth Tibor Anatómiai atlaszát és Élettanát. Elbűvölve lapozgatta a könyveket, nézegette az ábrákat.

"(...) Egyik augusztusi napon odaálltam apám elé, és mondtam neki: Apa! Orvos leszek!" Nézett rám az öreg, majd visszakérdezett: Mi leszel, fiam? Orvos. Szemében ott volt a hitetlenség, meg az értetlenség. Anyám egyenesen azt mondta, bolond vagyok, nem lesz belőlem soha doktor, térjek észhez! De én makacs vagyok, utánajártam, milyen iskolákat kell elvégeznem, hogy bejussak az egyetemre.

Hirdetés
Gimnáziumba soha nem vettek volna fel, így jelentkeztem egy egészségügyi szakiskolába." Hogy a felvételire el tudjon utazni, napokig dolgozott napszámba'. A retúr vonatjegy 1220 forintba került - jól emlékszik rá. "Szerda volt, időben érkeztem a suliba. Mondtam, mi járatban vagyok, erre ledobtak elém egy papírt a következő szavakkal: Írja meg, hátha nem lesz nullás! Maximális pontszámot értem el. A felvételiztető tanárnő zavartan kért bocsánatot, majd rám zúdította kérdéseit: miért jöttem, miért akarok ápoló lenni, mi a célom. Én pedig mindenre azt válaszoltam: nem tudom.
Hirdetés
" "(...) Életem talán legnehezebb időszaka volt a gimnázium három éve. Mondtam én már elsőben a tanárnőnek, hogy segítsen, én orvos akarok lenni, de ő csak legyintett, hogy hamarabb megnősülök, minthogy befejezném a sulit!  Hosszas rábeszélés után elvállalta a felkészítésemet. Sokat, nagyon sokat dolgoztunk együtt, különórákat is vettem.

Soha nem feledem azt az sms-t, amiben a következőket írták: Ön felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános osztatlan képzésére. Boldog voltam, de még mennyire boldog! És ijedt is, hogy itt vagyok a célban, de vajon lesz erőm tovább folytatni? És miből? Hogyan? Csak az anatómiakönyv-sorozat százezer forint.

Hirdetés
.." Szerencse, hogy még a gimi végén meghívást kapott egy féléves képzésre a SOTE cigány orvosképzési programjára, melyet dr. Rosivall László indított, támogatott. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően végzi Gusztáv most is az egyébként igen költséges képzést. "Furcsák voltak az első napok, amikor először kerültem "gádzsó" környezetbe. Bementem a suliba, felnyírt hajjal, napszemüvegben, raj cipőben, ingben. Nem hitték, hogy oda járok, volt, hogy nem akartak beengedni. Mára már megszoktak, mint én is az egyetemet.

[adSulvo]

Bár nem volt könnyű, az első két évben vért izzadtam!" Guszti hónapról hónapra egyre közelebb kerül a céljához, ahhoz, hogy végzett és képzett orvos legyen.

Hirdetés
 Azt mondja, aki már idáig eljutott, az be tudja fejezni a sulit. Tanulmányai alatt pedig még mindig sokszor eszébe jut az a szolnoki orvos, aki "elindította" őt ezen a pályán. Iránta érzett tiszteletből talán a baleseti sebészetre szakosodik.  – De van még egy álmom. Cigánylakta területen szeretnék háziorvos lenni, konkrétan a szülőfalumban, Öcsödön. Ha valaki, hát én tényleg úgy tudnék odaállni a roma betegek elé, hogy ismerem őket, a gondjaikat, életüket. Nekik szeretnék segíteni. Hogy ebből nem lehet meggazdagodni? Nem is ezért választottam ezt a pályát! Ha gazdagságra vágytam volna, bankárnak tanulnék. De én orvos leszek, az már egyszer biztos! VIA

2017. október 03. (kedd), 10:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:45
Hirdetés

Az orvosnő, aki megszakította a pénzcsapot – mert a családja cserben hagyta, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá

Az orvosnő, aki megszakította a pénzcsapot – mert a családja cserben hagyta, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá

A szeretet mérlegeA nevem Dénesi Orsolya. Harmincnégy éves vagyok, kardiológus rezidens Budapesten, az egyetemi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:39

Először csak egy hobbi volt a családfa kutatás. Aztán jött egy üzenet… és minden megváltozott

Először csak egy hobbi volt a családfa kutatás. Aztán jött egy üzenet… és minden megváltozott

Gyökerek és ágakA januári reggel hűvös nyugalma lengte be a piliscsabai házat. A kertet még vékony zúzmara borította, a...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:34

A macska viselkedése halálra rémisztett éjjel – aztán megnéztem a videót, és kiderült az igazság

A macska viselkedése halálra rémisztett éjjel – aztán megnéztem a videót, és kiderült az igazság

Valami megváltozottA januári estéken, amikor a fagy még az ablaküvegen is jégvirágokat rajzolt, és a ház csendje csak a...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:25

A lány nem tudott beszélni – De egy motoroscsapat kitalálta, mi fáj valójában

A lány nem tudott beszélni – De egy motoroscsapat kitalálta, mi fáj valójában

Aznap délután nem történt semmi különös a 47-es főút mellett álló, poros, fehérre meszelt Bisztróban. A muskátlik a...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:21

Milliomos apa rohanva keresi mozgásképtelen fiát – amit a bejárat előtt látott, térdre kényszerítette

Milliomos apa rohanva keresi mozgásképtelen fiát – amit a bejárat előtt látott, térdre kényszerítette

Az ablak mögöttA tavaszi eső finoman verte a Rózsadomb szélén álló modern ház üvegfalait. Odabentről minden csöndes...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:16

A nő, akit a kórház kidobott – és akit egy titkos katonai egység keresett meg

A nő, akit a kórház kidobott – és akit egy titkos katonai egység keresett meg

A döntés határa2023 októberében történt, egy csütörtökre virradó hajnalon, amikor a Nyíregyháza melletti M3-as...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:10

Órákig feküdt a konyhakövön — a fia mégis pénzt kért tőle

Órákig feküdt a konyhakövön — a fia mégis pénzt kért tőle

A NAGY HÁZ CSENDJEIlona egész életét a Balaton-felvidéken élte le, egy apró faluban, ahol a házak vakolatán nyaranta...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:05

A főhadnagy csendben maradt… Aztán egy mozdulattal leterítette a Bivalyt

A főhadnagy csendben maradt… Aztán egy mozdulattal leterítette a Bivalyt

A csendes küzdőTörökszentmiklóson, a Honvédelmi Központ egyik szigorúan zárt gyakorlótermében már kora reggel fülledt...

Hirdetés
Hirdetés