Egy csuromvizes eltévedt embert engedett be a házába, de csak később tudta meg, hogy ki is ő valójában…

Hirdetés
Egy csuromvizes eltévedt embert engedett be a házába, de csak később tudta meg, hogy ki is ő valójában…
Hirdetés

Doktor Mark ismert szaktekintély volt az onkológia területén. /Egyszer egy másik városban egy nagyon fontos konferencián kellett részt vennie, ahol ki akarták tüntetni a szakterületén végzett kutatásai eredményei elismeréseként\./

Hirdetés

Nagy izgalomban volt, mert ezen a konferencián szerették volna elismerni évtizedes szakmai munkáját. De két órával a felszállás után a repülőgép műszaki okok miatt egy közeli reptéren kényszerleszállást hajtott végre.

A doktor attól félt, hogy nem fog időben megérkezni a konferenciára, ezért autót bérelt és egyedül indult el az esemény helyszínére.

Hirdetés
De nem sokkal azután, hogy elindult, az időjárás romlani kezdett és egy heves viharba került.

A sűrű eső miatt nem ott fordult le, ahol kellett volna és eltévedt. Két órás céltalan vezetés után, rádöbbent, hogy téves volt az útirány. Nagyon éhes és fáradt volt, ezért úgy döntött, hogy keres egy szálláshelyet.

Egy kis idő múlva egy öreg romos házikót talált. Végső elkeseredésében kiszállt az autóból és bekopogott.

Hirdetés
Az ajtót egy gyönyörű nő nyitotta ki. Elmagyarázta a vele történteket és megkérte a hölgyet, hogy használhassa a telefont.

Ekkor a nő azt mondta, hogy neki nincs telefonja, de bejöhet és megvárhatja, amíg az időjárás jobbra fordul. Az éhes, elázott és fáradt doktor elfogadta a kedves invitálást és belépett a házba. A hölgy étellel és meleg teával kínálta.

Az asztalnál a hölgy azt mondta, ha akar, együtt imádkozhatnak.

Hirdetés
Erre doktor Mark mosolyogva azt felelte, hogy ő csak a szorgalomban hisz és elutasította a felvetést. Az asztalnál teázás közben a doktor megfigyelte, hogy imádkozik a nő a gyertyák halvány fényénél a gyerekágy mellett.

Az orvos ekkor értette meg, hogy a nő segítségre szorul. Ezért amikor a hölgy befejezte az imáját, megkérdezte tőle, hogy pontosan mit is kíván az Istentől és valóban azt gondolja, hogy az Isten meghallgatja az imáját.

Hirdetés
Ezt követően a kiságyban fekvő gyerekről érdeklődött, aki mellett a nő imádkozott.

A hölgy keserű mosollyal a száján elmondta, hogy ez az ő fia, aki egy nagyon ritka fajtájú rákbetegségben szenved és csak egy Mark nevű doktor létezik, aki meg tudni gyógytani őt, de neki nincs annyi pénze, hogy ezt megengedhesse magának, és amúgy is egy másik városban él ez a Mark doktor.

Azt felelte, hogy az Isten eddig nem hallgatta meg az imáit, de biztos abban, hogy majd megsegíti és semmi sem távolíthatja el a hitétől.

Hirdetés
A döbbenten és szótlanul álló Dr. Mark egyszerűen elsírta magát.

És halkan azt suttogta, hogy Isten hatalmas és felidézte mindazt, ami vele történt a mai napon: a repülőgép meghibásodást, özönvízszerű esőt, melynek köszönhetően letért az útról.

És mindez csak azért következett be, mert nem csak hogy meghallgatta a nő imáit, de még neki is lehetőséget adott arra, hogy kilépjen a materialista világból és segítsen olyan szegény embereken, akiknek az imán kívül nincs már semmijük.

Hirdetés

2020. október 15. (csütörtök), 23:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:26
Hirdetés

Halottnak hitt csecsemőt tettek a testvére mellé… ami ezután történt, mindenkit megrázott

Halottnak hitt csecsemőt tettek a testvére mellé… ami ezután történt, mindenkit megrázott

Az éjszakai műszak csendjeHajnali fél három körül járt az idő, amikor Varga Réka egy pillanatra megállt az inkubátorok...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:23

Egy 7 éves fiú hívta a segélyhívót suttogva – a rendőrök döbbenetes jelenetre érkeztek

Egy 7 éves fiú hívta a segélyhívót suttogva – a rendőrök döbbenetes jelenetre érkeztek

A csend, ami nem volt csendA házban minden úgy nézett ki, mintha egy gondosan megkomponált képeslap lenne: a nappaliban...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:19

A férje temetésén kapott egy titkos cetlit – amit másnap megtudott, az teljesen felforgatta az életét

A férje temetésén kapott egy titkos cetlit – amit másnap megtudott, az teljesen felforgatta az életét

A cetliA temetésen nem a csend volt a legnehezebb, hanem az, ahogyan az emberek halkan beszéltek egymás mellett, mintha...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:16

A pénztáros megalázott egy idős férfit az aprója miatt – amit ezután történt, attól mindenki elhallgatott

A pénztáros megalázott egy idős férfit az aprója miatt – amit ezután történt, attól mindenki elhallgatott

A sor végeA pénztárnál lassan araszolt előre a sor, a kosarak csikorgása és a szkenner csippanása egyhangú ritmust...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:13

Nem bosszút állt, hanem rendet tett – ezért lett erősebb a végén

Nem bosszút állt, hanem rendet tett – ezért lett erősebb a végén

Üzenet hajnalbanA telefon rezgése először beleolvadt a körülöttem zúgó monoton hangokba, mintha csak a fejemben szólna,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 17:54

Hajléktalan férfi csak egy szelet tortát kért a beteg feleségének – amit ezután történt, arra senki sem számított

Hajléktalan férfi csak egy szelet tortát kért a beteg feleségének – amit ezután történt, arra senki sem számított

A hideg reggel ízeA hajnal lassan csorgott le a város szürke házfalain, mintha maga is fázna. A járdák még nedvesen...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 17:48

Egy anya csendben szenvedett… míg a fia vissza nem tért és igazságot nem szolgáltatott

Egy anya csendben szenvedett… míg a fia vissza nem tért és igazságot nem szolgáltatott

A padló hidegeA víz már rég kihűlt a vödörben, de nem cseréltem le. Nem azért, mert ne lett volna erőm felállni, hanem...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 17:44

Milliomos felgyújtani ment a gyerekkori házát – amit ott talált, örökre megváltoztatta

Milliomos felgyújtani ment a gyerekkori házát – amit ott talált, örökre megváltoztatta

A ház, ami nem akart meghalniA délutáni fény ferdén esett be a nappali hatalmas ablakain, megcsillant a parkettán, és...

Hirdetés
Hirdetés