Undorító, amit a 49. születésnapomon tett velem a férjem. Iszonyatosan jólesik most a bosszú

Kinek kellenél, te ronda tehén? – kérdezte az én drága férjem búcsúzóul. Azt hitte, sírva könyörgöm majd vissza magam. Hát tévedett!

A negyvenkilencedik születésnapomon jöttem rá, hogy megcsal a férjem. /Régóta sejtettem, hogy félrejár, és mikor lemondta az esti vacsorát valamilyen munkahelyi ürüggyel, akkor fogtam magam, és megleptem a munkahelyén\./

Persze hogy házon kívül volt… Csalódottan indultam a metró felé, de észrevettem őt az út másik oldalán, ahogy éppen nagyon siet valahová. Aztán odaér egy piros, tilosban parkoló autóhoz, bepattan, és forró csókkal üdvözöl valakit, akinek nagy, boglyas, szőke haja van.

Mire hazajött, összepakoltam a cuccát. Kérlelt, próbált meggyőzni, hogy kezdjük elölről, azt is megígérte, hogy szakít, de nem engedtem. Erre bedühödött, kiabálni kezdett, hogy én tehetek róla, mert meghíztam, mert egy karrierista dög vagyok, mert sohase szerettem igazán… És amikor higgadtan közöltem vele, hogy új életet akarok kezdeni valaki mással, akkor nevetni kezdett, és vén tehénnek nevezett, aki úgyse kell senkinek.

Azt hiszem, bosszú nem lehet tökéletesebb annál, mint amikor a lepukkant, albérletben tanyázó exférjed megpillant téged egy esküvőn az új lovagoddal, aki klasszisokkal jobb pasi nála! Nekem ez megadatott. Igaz, ki kellett várnom türelmesen, de megérte. Ma már 54 éves vagyok, és szerelmes, mint egy tini. Megmondom őszintén, a legjobb barátnőm se hitt abban, hogy találok valakit „az én koromban”. Hányszor hallottam, még anyukámtól is, hogy a középkorú pasik fiatal lányt akarnak, hacsak nem hajléktalanok. Lám, itt vagyok én, a tökéletes ellenpélda. Pedig nem lettem szebb, fiatalabb vagy soványabb.

És a párom így szeret, ahogy vagyok. A történetemet pedig azért meséltem el, hogy senki ne gondolja, hogy negyven felett mindent el kell tűrni. Egyébként még egyedül lenni is jobb, mint egy pocsék házasságban. Tapasztalatból mondom mindenkinek!

2020. október 16. (péntek), 21:29