Egy ember adott egy kóbor kutyának egy kenyérhéjat. Fogalma sem volt róla, hogy hová vezet majd... – A francba veled! – Gábor csalódottan csapkodta a kormányt. A navigátor ismét valami vadonba vezette. Pedig milyen szerencsés volt minden: sikerült korán felpakolnia, nappal indult el, azt hitte, estére hazaér. Most egy ismeretlen utca közepén állt a város szélén, és próbálta kitalálni, hogyan juthatna el az autópályára. A műszerfalon lévő óra közömbösen mutatta a kilencedik este kezdetét. Tehát megtette az utat. Most az egyszer korán akart odaérni. De most hova sietett? Otthon úgysem várja senki. A válás után a lakás üresnek és idegennek tűnt, mint egy szállodai szoba. Még a macskát is elvitte az exe – azt mondta, hogy az utazgatásai mellett nincs ideje az állatokra. Gábor nagyot sóhajtott, és az egyszerű vacsorát tartalmazó táskáért nyúlt. Amíg még állt, legalább falatozhatott valamit. Kenyeret, kolbászt és paradicsomot vett elő, amit egy útszéli boltban vásárolt. Hirtelen egy árnyék villant fel a fényszórókban. Gábor alaposan megnézte: egy kutya ült a kivilágított tér szélén. Vékony, bozontos, intelligens, figyelmes szemmel. Nem nyüszített vagy könyörgött – csak ült és figyelt. – Hát te is éhes vagy? – kérdezte Gábor, letörve egy szelet kenyeret. – Tessék, vedd el – nyújtotta a kezét a kenyérrel, önkéntelenül is észrevéve, hogy a kutya a nyilvánvaló éhség ellenére nem kapkod az étel után, nyugodtan és méltóságteljesen vár. – Értelmiségi vagy, testvér, ahogy látom. A kutya óvatosan odalépett, óvatosan elvette a jutalomfalatot, és nem ment el. Miután megette a kenyeret, folyamatosan Gáborra nézett, mintha várna valamit. – Nincs más, bocsánat – legyintett a kezével. A kutya oldalra billentette a fejét, majd megfordult, és néhány lépést tett. Megállt, visszanézett Gáborra. – Mi az, hogy követni téged? – vigyorgott. – Bocs, haver, jobb, ha megtalálom az utat. A kutya megugatott. Halkan, de kitartóan. Újra tett néhány lépést, és megfordult. „Teljesen őrült – egy kutyával beszélgetni” – gondolta Gábor. De valami megragadta abban a tekintetben. Valami kitartás? Szorongás? – Jól van, nem voltam – motyogta, és kiszállt a fülkéből. – Még mindig itt állok, mint egy bolond. Hajtás, ha ez a helyzet... . Folytatás a kommentárokban???

Egy falat kenyér – két élet ára 

– Szóval... sietek – morogta maga elé Gábor, miközben kilépett a pékség ajtaján. Bár, ha őszinte akart lenni, sehová sem kellett sietnie. A válás óta senki sem várta odahaza. /Üres lakás, kihűlt kávéfőző, egy régi fotó a hűtőn\./

.. még a macskát is elvitte az exfelesége.

„Szükségem van társaságra, de ne állattal...” – mondta Judit, mikor elvitte Cirmost. Aztán beült a villanyautójába, és elhajtott.

Gábor mélyet sóhajtott. A táskája alján megcsörrent a kulcscsomó, miközben előhúzta a kis szatyrot, benne egy vekni kenyérrel, némi kolbásszal és paradicsommal. „Legalább ennyi legyen otthon” – gondolta, és elindult a parkoló felé.

Ahogy beszállt a kocsiba, valami megmozdult a fényszórók előtt.

Egy árnyék. Aztán megint. Gábor homlokát ráncolva hunyorgott kifelé. A járda szélén ült. Egy kutya. Sovány, csapzott szőrű, és a szeme... olyan mély volt, mintha tudna valamit, amit ő nem.

Nem nyüszített, nem könyörgött. Csak nézett.

– Te meg... – mormogta Gábor, majd letört egy darabot a kenyér héjából. – Éhes vagy? Tessék.

Kinyújtotta a kezét, a kutya pedig lassan, méltóságteljesen odalépett. Nem kapta ki a falatot, csak finoman kivette.

– Te, barátom, értelmiségi vagy – nevetett fel Gábor.

A kutya lenyelte a kenyeret, de nem ment el. Csak tovább figyelte. Gábor széttárta a kezét.

– Nincs más, öregem. Most nincs. – A kutya lassan elfordult, tett pár lépést, majd visszanézett. – Mi van, követni akarsz?

A kutya ugatott egyet.

Majd megint elindult. Gábor értetlenül nézte.

– Mi a fene... én most egy kóbor kutyát követek?

Nevetett egyet saját magán, de mégis kiszállt az autóból. A kutya már elindult a mellékutcán, Gábor pedig utána.

A kutya magabiztosan haladt előre a sötét utcákon. Két sarokkal arrébb megállt, visszanézett, várt. Majd továbbment.

„Bolond vagyok” – gondolta Gábor, miközben befordult a következő sarkon. De nem állt meg.

Néhány perc múlva egy omladozó, régi házhoz értek. A falak megrepedeztek, az ablakokon megfakult függöny. A tornác mellett pár apró gyerekcipő.

A kutya az ajtóhoz sietett, kaparni kezdte. Gábor megállt mögötte.

– Él itt valaki? – kiáltott óvatosan.

Odabentről egy fáradt női hang felelt:

– Ki van ott?

– Ööö... engem... a kutyád hozott ide.

Csend. Majd az ajtó kinyílt egy résnyire. Egy nő állt ott, kócos hajjal, sötét karikákkal a szeme alatt. De mosolygott.

– Naida visszatért. Gyere be. Ő csak jó embereket hoz.

Gábor belépett.

Bent szegényes, de tiszta volt. Egy régi függöny remegett a huzatban, egy kiságy mellettük egy kisfiú aludt, a kezében egy kopott plüssmackóval.

– Klára vagyok – mutatkozott be a nő. – Ő pedig Naida, a mi kis őrangyalunk.

– Komolyan? Ő ilyen... gyakran hoz embereket?

Klára leült egy kisszékre, és megsimogatta a kutyát.

– A tűzvész után nem maradt semmink. A férjem... hát, ő nem volt az a hős típus. Elment. A gyerekkel ott ültünk egy padon. Naida odajött. Nem hagyott magunkra.

Hozott ételt. Hozott... embereket. Egyszer egy egész csirkét! Máskor egy idős bácsit, aki adott egy kabátot. Hoztak konzerveket, pékárut. Hát így maradtunk életben.

– És miért itt éltek?

Klára lesütötte a szemét.

– A ház leégett. Iratok nélkül nem tudtam munkát vállalni. Egy barátnőnél laktunk, de nem maradhattunk sokáig. Ez a ház üresen állt. A tulajdonosok rég elmentek külföldre. Gondoltuk, kihúzzuk itt a telet...

Gábor némán elővette a telefonját. Tárcsázott.

– Peti? Te kerestél munkásokat az építkezéshez? Van itt egy nő, kisgyerekkel. Tudnál segíteni? Óvónő volt. Ott az az ovis rész, nem?

Klára ránézett. Gábor elmosolyodott.

– Peti rendes ember. Ne utasítsd vissza.

Hat hónappal később Gábor újra megállt ugyanannál a háznál.

A régi, kopott falak most új vakolatot kaptak. A tető friss cseréppel ragyogott, az ablakokban tiszta függönyök lengtek. A kert kapuja nyitva állt.

A ház ajtaja kivágódott, és egy kisfiú rohant ki nevetve.

– Gábor bácsi! Gábor bácsi itt van! – kiáltotta örömmel, és már ugrott is a nyakába.

– Szia, Szabolcs! – nevetett Gábor, és felemelte a fiút. – Megnőttél, amióta nem láttalak!

– Anyu pitét sütött! Mondta, hogy biztos jössz, mert Naida egész reggel az ablakban ült!

Naida, a kutya, valóban ott feküdt a tornácon, farkát csóválva, mint aki mindent előre tudott.

Klára az ajtóban állt, kezében egy konyharuhával, és mosolygott.

– Gyertek be, a tea már kész – mondta csendesen.

Odabent már nem volt semmi nyoma a korábbi szegénységnek. A kis szoba meleg volt, illatozott a házi sütemény és a frissen főzött tea. A falon gyerekrajzok lógtak, az asztalon egy váza friss virággal.

– Ez minden a ti érdemetek – mondta Klára, miközben teát töltött Gábornak. – A munka, az óvoda, a lakcím. Minden... újra élünk.

– Nem én voltam – Gábor megrázta a fejét. – Én csak... Naidát követtem.

– Naida vezetett ide, de te nyitottad ki az ajtót – Klára rámosolygott. – Sokkal többet tettél, mint azt akkor sejtetted.

Szabolcs egy pillanatra eltűnt, majd egy rajzzal tért vissza. Rá volt rajzolva egy ház, egy kutya, egy nő, egy férfi, és egy kisfiú. A rajz sarkában a nap mosolygott.

– Ez te vagy, Gábor bácsi – mutatta a figurát, akinek pocakja volt és szemüvege. – Meg Naida is rajta van!

– Csodálatos vagy, Szabolcs – Gábor megsimogatta a fejét.

Később, amikor már indulni készült, megállt az ajtóban. A keze a kilincsen volt, de nem nyomta le.

– Klára... szerinted... direkt hozott ide?

A nő egy pillanatig hallgatott, majd bólintott.

– Látta, hogy egyedül vagy. És ő mindenkin segíteni akar. Neki ez a dolga.

Gábor vett egy mély levegőt.

– Szerinted... maradhatnék? Itt elférnék. Nem zavarnék. Szabolcsnak szüksége lenne egy apára. És... neked is jól jönne egy kis segítség.

Klára közelebb lépett. A tekintete komoly volt, de meleg.

– Maradj. Vártunk.

Naida odasétált hozzájuk, leült a lábukhoz, és halk, megnyugtató hangon ugatott egyet, mintha azt mondaná:

„Végre minden a helyére került. ”

És Gábor tudta: néha tényleg elég egy falat kenyér... hogy megváltoztass két életet.

 

2025. április 06. (vasárnap), 20:58