Egy koporsót masnival hoztak az esküvőnkre a szertartás közben – Majdnem elájultam, amikor kinyílt

„Egy koporsót masnival hoztak az esküvőnkre a szertartás közben – Majdnem elájultam, amikor kinyílt”.

/Aminek egy álomszerű esküvői napnak kellett volna lennie, bizarr fordulatot vett, amikor egy óriási masnival átkötött koporsót hoztak az oltár elé\./

A menyasszony döbbenten állt, a vendégek csendben figyeltek, és ami ezután történt, az a nap legváratlanabb eseménye lett.

Fordítás és magyar nevek:

– Biztos, hogy készen állsz erre? – kérdezte az apukám, miközben meleg keze a vállamon nyugodott, és a tükör előtt igazgattam a fátylamat.

– Egész életemben erre készültem, apa – válaszoltam egy széles mosollyal. A kezeim nyugodtak voltak, de a szívem hevesen vert az izgalomtól.

Nem voltam az a lány, aki tündérmesékről álmodott, de mindig is vágytam erre a napra – egy napra, tele szeretettel, nevetéssel és családdal.

Most pedig itt volt. Minden tökéletes volt, pontosan úgy, ahogyan megterveztem.

Hónapokat töltöttem azzal, hogy kiválasszam a virágokat, a színeket, és gondoskodjak róla, hogy mindenki tudja, mi a dolga. Anya gyakran mondta, hogy kissé „kontrollmániás” vagyok, de ez volt az, ami biztonságot adott.

– Gyönyörű vagy – mondta apa, kicsit elérzékenyülve.

– Még ne sírj – ugrattam. – Először el kell jutnunk az oltárig.

Az első találkozás és az esküvő napja

Alig vártam, hogy az oltárhoz sétáljak és meglássam Tamást, a leendő férjemet. Tamás nem olyan volt, mint én. Ő sosem gondolta túl a dolgokat.

Nyugodt és vicces volt, mindig megnevettetett, amikor túlságosan komolyan vettem valamit. Ez volt benne a legjobb.

Négy évvel ezelőtt találkoztunk egy közös barát buliján. Én egy sarokban ültem, kerülve a kényszeres csevegést, amikor ő egy nagy mosollyal lépett oda hozzám.

– Úgy látom, remekül szórakozol – mondta, miközben két pohár italt tartott a kezében.

– Utálom a bulikat – vallottam be.

– Én is – nevetett, pedig látszott, hogy nagyszerűen érzi magát.

Ez volt Tamás: könnyed, optimista, aki minden helyzetből kihozta a legjobbat. Aznap este valami megváltozott bennem.

Bár sok mindenben különböztünk, tökéletesen kiegészítettük egymást. Én a rendet szerettem, ő a spontaneitást. Én mindent megterveztem, ő hagyta, hogy a dolgok sodródjanak. Mégis, valahogy működött.

A nagy nap és a bizarr fordulat

Az esküvő napja végre elérkezett. A napsütés tökéletessé tette a pillanatot. Ahogy kiléptem a szabadba, apa a karján vezetett az oltárhoz. Minden pontosan úgy alakult, ahogy elképzeltem. A zene lágyan szólt, Tamás ott állt az oltárnál, és rám mosolygott. A kezünket összekulcsoltuk, és az a pillanat, amikor egymásra néztünk, maga volt a tiszta boldogság.

De éppen amikor meg akartam szólalni, hogy elmondjam a fogadalmamat, valami furcsa történt. A helyszín hátsó részéből egy csoport ember jelent meg. Valami nehezet cipeltek, és lassan közeledtek az oltár felé.

Először azt hittem, ez egy vicc. Talán egy utolsó pillanatban érkezett ajándék. De amikor közelebb értek, megláttam, mit hoznak: egy koporsót. Egy igazi, fából készült koporsót, rajta egy hatalmas piros masnival.

A vendégek reakciója és a nagy leleplezés

A vendégek arcán a mosolyok lefagytak. A zene elhalkult, és mindenki figyelte, mi fog történni. A pánik szép lassan átvette az irányítást bennem. „Ez valami félreértés? Egy morbid tréfa?” – gondoltam, miközben a szívem egyre hevesebben vert.

A koporsót az oltár elé tették, és Tamás legjobb barátja, Gábor, lépett elő. Persze hogy ő volt. Ha valaki képes volt ilyen őrült ötletre, az Gábor. Lassan kinyitotta a koporsót, mintha fokozni akarná a feszültséget.

– Gábor, mégis mi a fene folyik itt? – kérdeztem, miközben a hangom remegett.

Gábor nem válaszolt, csak egy hatalmas vigyorral az arcán felemelte a koporsó fedelét.

A belsejében azonban nem az volt, amitől féltem. Nem egy morbid poén, nem egy félelmetes meglepetés. A koporsóban egy hatalmas bekeretezett kép volt Tamásról, hatalmas ajándékmasnival díszítve.

Egy pillanatig teljesen ledermedtem. Az agyam próbálta értelmezni, amit látok. Aztán Gábor és a többi barát előugrottak a koporsó mögül, és kórusban kiáltották: „Meglepetés!”

Nevetés és megkönnyebbülés

Rájöttem, hogy ez az egész egy óriási tréfa. A koporsó, a kép – mind azt szimbolizálta, hogy Tamás „meghalt” számukra, mert most már házasember lett.

Tamás zavartan mosolygott. – Esküszöm, nem tudtam, hogy ezt tervezik – mondta védekezően.

Először dühöt éreztem. Ez az én nagy napom volt, és ők egy ilyen abszurd dolgot csináltak. De aztán a helyzet komikumán túltettem magam. Ez volt Tamás és a barátai – mindig képesek voltak valamivel meglepni. Hamarosan én is nevettem, és vele együtt minden vendégünk.

Ez az őrült tréfájuk nemhogy tönkretette volna az esküvőt, hanem még emlékezetesebbé tette. Tamás megfogta a kezem, és a szemembe nézett:

– Szeretlek – mondta halkan.

– Én is szeretlek – válaszoltam, és ekkor tudtam, hogy ez a nap még a bizarr fordulatokkal együtt is tökéletes volt.

2025. január 06. (hétfő), 20:52