? Egyéves évfordulós vacsoránk közben a párom felpattant és kirohant, ordítva: „MEGINT MEGTETTE!” – Amit ezután láttam, sosem felejtem el! ?? Egy tökéletes estének indult. Balázzsal az egyéves évfordulónkat ünnepeltük egy hangulatos étteremben. A négyéves fiam, Levente is velünk volt, de a szüleim vállalták, hogy vigyáznak rá, így Balázzsal kettesben is élvezhettük az estét. Minden tökéletesnek tűnt… egészen addig a pillanatig. Balázs furcsán viselkedett – nem éppen ideges volt, inkább... nyugtalan. Különös kérdéseket tett fel a pincérnek, például: „Van biztonsági kamera az étterem körül?” vagy „A kinti rész le van foglalva valamilyen eseményre?” Én csak értetlenül pislogtam. Ahogy telt az este, Balázs egyre gyakrabban nézett apám felé, aki Leventével és anyámmal nevetgélt az asztalnál. Minden tökéletesnek tűnt – vagy mégsem? Aztán apám felállt, valószínűleg telefonálni ment. És abban a pillanatban minden megváltozott. Balázs hirtelen felpattant, a szeme tágra nyílt, mint aki szellemet látott, és ordította: ➡️ „MEGINT MEGTETTE!” Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, kirohant a hátsó kijárat felé. Döbbenten néztem utána, nem értettem semmit. De amikor megfordultam, és megláttam, mi történt odakint… a szívem majdnem megállt! ?? Kíváncsi vagy, mi történt? Kattints és olvasd el a hihetetlen történetet, ami az én tökéletes estémet egy életre szóló emlékké tette! ??⬇️?A teljes történet megrázó fordulatokat tartogat, amit az olvasók a kommentekben találhatnak meg.

Egyéves évfordulós vacsoránk volt az étteremben, amikor a párom kirohant, ordítva: „MEGINT MEGTETTE!”

Egy romantikus vacsora a barátommal, a szüleim vigyáznak a fiamra – mi mást kívánhatnék? Mégis, a tökéletesnek induló este drámai fordulatot vett, amikor a párom hirtelen felkiáltott: „Megint megtette!” és kirohant az étteremből.

„Megint megtette!/” – visszhangzott Balázs hangja az étteremben, minden beszélgetés abbamaradt, és minden fej felé fordult\./

Egy pillanatra megdermedtem, a villám a levegőben maradt. Mi történik? Miért kiabál Balázs? És miért rohant ki a hátsó kijárat felé?

Engedj meg egy kis visszatekintést.

Ez az este tökéletesnek ígérkezett. Balázzsal az egyéves évfordulónkat ünnepeltük – már egész héten alig vártam. A négyéves fiam, Levente is velünk volt, de a szüleim – a megmentőim – eljöttek, hogy vigyázzanak rá. Egy pár asztallal arrébb ültek, így Balázzsal zavartalanul élvezhettük a vacsorát, miközben ők szemmel tartották Levit.

Az étterem kellemes és meghitt volt, az asztalokon pislákoló gyertyák fénye világította meg a helyet.

Halk beszélgetések és koccintások hangja töltötte be a levegőt.

Még a kedvenc piros ruhámat is felvettem – azt, amire Balázs egyszer azt mondta: „Ebben olyan vagy, mint egy tündér.” Balázs azonban a szokásosnál is feszültebbnek tűnt. Folyton mocorgott a székén, tekergette a szalvétáját és idegesen nézett körbe, mintha bármelyik pillanatban történhetne valami.

– Jól vagy? – kérdeztem, miközben átnyúltam az asztalon, hogy megfogjam a kezét.

– Persze – válaszolta gyorsan, és egy erőltetett mosolyt villantott. – Csak… minden rendben.

A lába idegesen dobolt az asztal alatt. Gyanakodva néztem rá, de nem akartam tovább faggatni. Talán csak ideges – bár fogalmam sem volt, miért.

A pincér odajött, hogy felvegye a rendelésünket, de Balázs ekkor furcsa kérdést tett fel:

– Elnézést, van biztonsági kamera az étterem körül?

A pincér meglepetten pislogott. – Hát… nem tudom. Megkérdezhetem a főnököt.

– Nem szükséges – legyintett Balázs. – Csak kíváncsi voltam.

Felvontam a szemöldököm.

– Miért kérdezed ezt?

– Semmi különös – vonta meg a vállát.

Pár perccel később újabb furcsa kérdést tett fel a pincérnek:

– A kinti rész le van foglalva valami eseményre?

– Nem, uram, nyitva van a vendégek számára. Miért kérdezi?

– Csak úgy – mondta Balázs, de megfigyeltem, hogy a poharához még hozzá sem nyúlt.

– Balázs, komolyan – suttogtam halkan, miközben közelebb hajoltam hozzá. – Mi bajod van?

Megrázta a fejét. – Nem tudom megmagyarázni. Csak… rossz érzésem van.

– Rossz érzés? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Tudom, hülyén hangzik – mondta, és rám nézett. – De olyan, mintha valami történni készülne.

Éppen válaszolni akartam, amikor apám felállt az asztaltól, és elindult, valószínűleg telefonálni. Balázs szinte ragadozóként követte a tekintetével, miközben a keze görcsösen szorította a szalvétát.

– Balázs, ne csináld – suttogtam. – Kezdesz megijeszteni.

Ekkor történt a baj.

Balázs hirtelen felpattant, olyan erővel, hogy a szék felborult mögötte.

A szeme tágra nyílt, és kiáltott:

– Megint megtette!

– Mi? – kezdtem volna kérdezni, de ő már rohant is.

A szívem a torkomban dobogott, miközben a kinti terasz felé fordultam, próbálva kitalálni, mi történhetett.

Ekkor vettem észre. Levente kisautója… a medencében lebegett.

A borzalmas emlékek azonnal rám törtek.

Második rész:

Majdnem egy évvel korábban történt, nem sokkal azután, hogy Balázzsal megismerkedtünk. Egy barátunk kerti partiján voltunk, és Levente a medence közelében játszott egy labdával. Csak egy pillanatra fordultam el – tényleg csak egy másodpercre –, amikor meghallottam a vízbe csobbanást. Levente bedobta a labdáját, majd utána ugrott, teljesen tudatlanul a veszélyről.

Akkor megdermedtem a rémülettől, képtelen voltam megmozdulni. De Balázs nem habozott. Gondolkodás nélkül vetette magát a vízbe, és kihúzta Levit, még mielőtt elmerült volna. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor Levit biztonságban a karjaimba adhattam, és akkor tréfásan azt mondtam, hogy „Balázs most már Levente hőse”.

És most… újra megtörtént.

Levente. Az én kisfiam. A karjai kétségbeesetten kalimpáltak, miközben apró arca alig bukkant ki a víz felszíne fölé.

– NE! – sikítottam, miközben olyan erővel toltam hátra a székemet, hogy az eldőlt. A lábaim remegtek, de valahogy sikerült elindulnom a medence felé, miközben a szívem a torkomban dobogott.

Balázs már ott volt. Egy pillanatra sem habozott – még a cipőit sem vette le. Egy gyors mozdulattal vetette magát a vízbe.

– Kérlek, kérlek, kérlek... – suttogtam kétségbeesetten, miközben a számat a kezemmel takartam el. Rettegve figyeltem, ahogy Balázs úszik Levente felé.

Balázs erőteljes mozdulatokkal közelített, majd megragadta Levente kis testét, és egyetlen határozott mozdulattal kiemelte a vízből. Levente köhögött és fuldokolt, de aztán egy hatalmas sírás tört fel belőle – a legédesebb hang, amit valaha hallottam.

Rohantam feléjük, a karjaimat kitárva.

Balázs épp akkor mászott ki a medencéből, a víz patakokban folyt le róla. Az arca sápadt volt, a mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, de szilárdan tartotta Levit.

– Vedd el! – mondta lihegve, és Leventét a karjaimba adta.

Annyira szorosan öleltem Levit, hogy meg sem tudott mozdulni.

– Anya! Túl szoros! – sírt fel, de képtelen voltam elengedni.

– Jól van, kisfiam, biztonságban vagy. – suttogtam, miközben a könnyeim Levente nedves hajára hullottak.

Balázs ott állt mellettem, csuromvizesen, remegő kezekkel. Félretolta Levente vizes haját a homlokából, és halkan mondta: – Jól van. Minden rendben lesz.

Ekkor rohantak oda a szüleim. Anyám arca falfehér volt.

– Te jó ég! Mi történt? – kiáltotta, miközben a mellkasához szorította a kezét.

– Utána ugrott a játékautójának... – mondta Balázs, még mindig zihálva.

Apám megdöbbenve állt, kezében a telefonja, amivel pár perce még telefonált. – Csak egy pillanatra fordultam el... – hebegte.

– Majd később! – vágtam a szavába, miközben továbbra is Levit öleltem.

Felnéztem Balázsra. A szeme még mindig tele volt aggodalommal, de valami más is ott csillogott – valami mélyebb érzelem.

– Te... te megint megmentetted őt.

– mondtam remegő hangon.

Balázs halványan elmosolyodott. – Ez a dolgom.

A szívem hevesen vert a mellkasomban, de már kezdett lenyugodni. Épp kezdtem volna felfogni a történteket, amikor Balázs újra a medence felé indult.

– Mit csinálsz?! – kiáltottam, miközben Leventét szorongattam.

De Balázs nem válaszolt. Visszaugrott a medencébe, a víz szinte robbanásszerűen csapódott fel körülötte.

– Mi a...? – suttogtam értetlenül.

Balázs eltűnt a víz alatt, miközben mindenki döbbenten figyelte. Másodpercek teltek el. Semmi. Aztán hirtelen a felszínre bukkant – üres kézzel.

Újra alámerült.

A második próbálkozás sem járt eredménnyel.

A harmadik alkalommal azonban, mikor felbukkant, valami csillogót szorongatott a kezében. Lassan mászott ki a medencéből, a víz végigcsorgott a testén, miközben lassan elindult felénk.

A tömeg döbbenten figyelte, ahogy odajön hozzám. A szemeim találkoztak az övéivel – és akkor vettem észre, mit tart a kezében.

Egy apró, csillogó gyűrű.

Megállt előttem, letérdelt a nedves térdével a hideg kövön.

A világ megállt körülöttem. Anyám felzokogott. Apám elhallgatott. Levente is csöndben maradt, kíváncsian figyelve.

Balázs lassan kinyitotta a tenyerét. A gyűrűben egy apró gyémánt csillant meg a fényben.

A hangja remegett, amikor megszólalt:

– Levente már úgyis azt hiszi, hogy a hőse vagyok... de szeretnék a te hősöd is lenni. Örökre.

A lábaim remegtek. A szívem zakatolt. A könnyek újra elborították a szemem.

– Balázs... – suttogtam.

– Szeretlek téged, és szeretem Levit is. Ti vagytok a családom. Hozzám jössz feleségül? – kérdezte halkan.

A kezem a szám elé kaptam, és egy ideig csak nevettem – nem a helyzet komikuma miatt, hanem mert annyira túlcsordultak bennem az érzelmek.

Végül remegő hangon megszólaltam: – Igen. IGEN!

A tömeg tapsban tört ki. Anyám zokogott, apám Balázs hátát paskolta. Levente tapsolni kezdett, mosolyogva kiáltotta: – Éljen! Anya boldog!

Balázs remegő kézzel felhúzta a gyűrűt az ujjamra. – Most már örökre hozzám tartozol.

– És én ezt így is akarom. – válaszoltam könnyes mosollyal.

Vége

Ez a történet egy csodálatos keveréke volt a drámának, a szeretetnek és a váratlan fordulatoknak. Balázs valóban hősként viselkedett – nemcsak Leventét mentette meg, hanem a szívemet is. És most már örökké együtt leszünk. ❤️

 

2025. február 19. (szerda), 18:22