Ez a nő a kórházban hagyta fogyatékos újszülött babáját. Húsz évvel később ez a 4 szavas üzenet érkezik a lányától:
Hirdetés
Hirdetés
Szívszorító, igaz történet. Ezt soha nem gondolták a szülők:
A 2012-es Paralimpiai Nyári játékok (London) alatt az egész világ egy nőről beszélt: a 20 éves Jessica Longról. /Öt arannyal és két ezüstéremmel a történelem legsikeresebb fogyatékkal élő úszónője lett\./
Hirdetés
De amit sokan nem tudnak róla, Jessica élete nagyon súlyos megpróbáltatásokkal indult.
Jessica most az USA-ban él, de egy kis orosz faluban, Bratszk közelében, Szibériában született.
Hirdetés
A biológiai szülei a Tatjana nevet adták neki, de születése után lemondtak róla.
Tatjana úgynevezett fibuláris hemimeliával született. Egy olyan rendellenességgel, amikor a lábai alsó részének a csontjai hiányoznak. Az orvosok megállapították, valószínűleg soha nem lesz képes járni.
Attól tartva, hogy nem bírnák a terheket a lányuk fogyatékossága miatt, a szülei úgy döntöttek, hogy örökbe adják őt.
Tatjana életének első évét egy szegény árvaházban töltötte Szibériában.
Hirdetés
A források szűkösek voltak – nem tudták pelenkázni a gyerekeket, régi rongyokat használtak pelenka helyett. Amikor Beth és Steven Long felfedezték a kislány profilját a nemzetközi örökbefogadási adatbankban, azonnal tudták, hogy megtalálták leendő kislányokat. Úgy döntöttek, hogy elindítják a folyamatot, vállalták, hogy a világ másik felére utazzanak a gyerek miatt.
Az örökbefogadáskor azt mondták a párnak, hogy Tatjanának nincsenek élő rokonai.
Hirdetés
Hazavitték a 13 hónapos babát az Egyesült Államokba, és adtak neki egy új otthont, és egy új nevet: Jessica. Amikor még csak 18 hónapos volt, a lábait amputálták, később megtanult járni protézissel.
Tizenkilenc évvel később, amikor az egész világ ünnepelte a „sellőt”, Jessica bejelentette, hogy meg akarja tudni, mi történt a biológiai anyjával. Tudta, hogy fiatalon adoptálták, de úgy tudta egészen addig, hogy a biológiai szülei meghaltak.
Hirdetés
Amikor felvette a kapcsolatot az orosz hatóságokkal, hogy megtudja, hogyan haltak meg, meg volt lepődve, amikor megtudta, hogy még mindig élnek, Bratszk közelében.
Jessica találkozni akart velük. Csodálatos életet élt, és megvalósította az álmait – most egyszerűen köszönetet akart mondani azoknak, akik életet adtak neki.
Jessica biológiai anyja majdnem elájult, amikor az újságíróktól megtudta, mi történt a lányával: világhírű úszó vált belőle és most kapcsolatba akar lépni vele.
Hirdetés
Könnyekben tört ki, és úgy döntött, hogy ír Jessicának egy levelet és megszervezi a találkozót.
Végül 2013-ban Jessica meglátogatta a szülőföldjét. A biológiai anyja teljesen meghatódott, amikor először látta meg a lányát közel 20 év után. Megölelte Jessicát, és azt mondta: „Kislányom. Annyira sajnálom.” Jessica nem értette az orosz szavakat, de azon az éjszakán küldött egy üzenetet az anyjának a Facebookon.
Hirdetés
Azt írta: „Én egyszerűen csak szeretlek.” Ezek voltak azok a szavak, amikre az anyja sosem számított.
Jessica találkozása a biológiai szüleivel majdnem olyan csodálatos, mint az atlétikai eredményei. Beutazta a fél világot, hogy találkozzon az anyjával, és tudassa vele, hogy hálás neki, amiért a világra hozta. Ez egy csodálatos történet a szeretetről és a megbocsátásról.
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
