Ezt a fiatal nővért mások mindig tisztelték. Amíg meg nem látták őt formaruhában
Hirdetés
Hirdetés
A fiatal nővér, Caitlyn Brassington minden nap harcol mások életéért, életeket ment és reményt ad. Nem azért választotta ezt a szakmát, hogy az emberek hősnek tartsák. De a szemrehányás, amit egy ismerősétől kapott, arra késztette, hogy kiálljon magáért és a munkatársaiért:
„Te csak egy nővér vagy.”.
/Épphogy csak hazaértem a munkából, a nővérruha még mindig rajtam van\./
Hirdetés
Útközben bementem a boltba tejért és ott találkoztam az ismerősömmel.
Hirdetés
Ő engem ezelőtt, még sohasem látott egyenruhában, amikor meglátott azt mondta, fogalmam sem volt róla, „hogy te csak egy nővér vagy”.
Hirdetés
Vau! 18 év alatt, amióta dolgozom, már sokszor hallottam ezt a mondatot, de a mai napon betelt a pohár. Nehogy már én csak egy nővér legyek!
Én segítettem sok apróság világra jövetelekor, sokaknak közülük segítenem kellet az első levegővételnél és akkor én csak egy nővér vagyok.
Sok öregembernek fogtam a kezét a halálos ágyukon, és én csak egy nővér vagyok.
Hirdetés
Nyugtattam gyötrődő szülőket, akik elvesztették gyermeküket és én csak egy nővér vagyok.
Sok embert részesítettem elsősegélyben és sokakat mentettem meg a haláltól és én csak egy nővér vagyok.
Én vagyok az orvos szeme, füle és keze, aki meg tudja Önt gyógyítani, és én csak egy nővér vagyok.
Sok újszülött légzését hallgattam, hogy rájöjjek, mely terület nem kap megfelelő mennyiségű oxigént és én csak egy nővér vagyok.
Hirdetés
Én meg tudok tanítani dolgokat a betegeknek, a fiatal nővéreknek és ápolóknak, és én csak egy nővér vagyok.
Én védem a betegeket a biztosító társaságoktól, akik az egészséget nem mindig tekintik elsődlegesnek, és én csak egy nővér vagyok.
Nem mindig otthon ünneplem meg a Karácsonyt, a gyermekeim születésnapját és elmulasztom az iskolai fellépéseiket azért, hogy az Önök szeretteiről gondoskodjam és én csak egy nővér vagyok.
Tudok vért venni, össze tudom kapcsozni és ha szükséges varrni a sebeket és én csak egy nővér vagyok.
Hirdetés
Infarktus esetén meg tudom menteni az embereket, függetlenül attól, hogy ő egy kisbaba, vagy egy gyerek, vagy felnőtt és én csak egy nővér vagyok.
A testsúlynak megfelelően meg tudom mondani, hogy mekkora dózis adrenalin, vagy amiodarone szükséges, ami segít újraéleszteni a gyermekét és én csak egy nővér vagyok.
Az én tudásom és tapasztalatom életeket ment.
Szóval, ha én csak egy nővér vagyok, akkor őrülten büszke vagyok erre!
Ezt jobban nem lehet megfogalmazni! Meghajlok azok előtt, akik feláldozzák életüket mások egészsége érdekében!
2017. augusztus 23. (szerda), 17:17
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
