" Felőlem nyugodtan meghalhat a beteg"

Tisztelt Blog!

 .

Nem nekrológ. Amikor valaki bajba kerül, intelligensnek kell lennie és türelmesnek. Akit megvert a sors némi humorral, az is lehet egyfajta pozitív eredményre vezető eszköz. /De szinte mindegy, mert szélső esetben sokszor azon múlik\(hat\) a végkifejlet, akihez segítségért fordulunk\./

.. Előre is elnézést kérek azoktól az egészségügyben dolgozóktól, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat az ismerten nehéz helyzet és a most említendő kollégáik mentalitásának ellenére.

 

A helyszín Veszprém, sürgősségi osztály, 2012.08.18. Céges autóbusz kirándulással, kollégáimmal utaztunk kisbusszal éppen Veszprém irányába (kb. Herendhez közelítve), amikor a szívinfarktus tipikus jeleit észleltem magamon.

Kértem a sofőrünket, hogy "nyomja meg a gázpedált" és irány a Veszprémi Kórház Sürgősségi osztály, mert ha mentőt hívunk, ki tudja mikor ér ki, addigra mi is odaérünk. Kb. 20 perc alatt oda is értünk. Egyre rosszabbul voltam. A kisbusz a kórház előtt állt meg, de (nyilván!) ott nem parkolhat, tehát egyből elment parkolót keresni. "Lábon" besétáltunk (én is!) a kórházba, ahol SENKIVEL (értve a portaszolgálatot is) nem találkoztunk kb. 20-30 méteren keresztül, mire nagy megkönnyebbülésünkre éppen a Sürgősségi osztályhoz értünk, ahol egy fehér ruhás hölgy ült egy kis fogadópultnál.

 

Megörültem, hogy innen már jó helyen vagyok, túlélem. Kértem, hogy legyen kedves készíteni/készíttetni egy EKG-t, mert valószínűleg infarktusom van.

Először nem is válaszolt. Aztán látta, hogy többen is ott vannak velem és azt mondta:NEM. Kérdeztem, hogy miért nem, mire azt válaszolta (inkább számon-kérő hangnemben kérdezte), hogy van e betegkártyám. Mondtam, hogy igen, de kint van (valahol) a kisbuszban, a csomagomban. Közölte, hogy amíg nincs betegkártya, nincs EKG. Ez még pont hiányzott az állapotomhoz. Két kollégám azonnal futottak, hogy megkeressék, egyáltalán hol is parkol a kisbusz és kikeressék, elhozhassák a betegkártyámat. Én még próbálkoztam, hogy: "nem lehetne-e addig mégis..."? "NEM! Amíg nincs betegkártya, nincs vizsgálat!".

 

De hát - mondtam - életmentésről van szó, és ahhoz nem kitétel, mert bárhol, bárkivel előfordulhat ilyen! Semmi. Mondtam még, de már lemondóan, hogy pedig "nagyon szarul vagyok".

Semmi, csak üveges, merev, megvető, unott tekintet. És senki a környéken, akihez még esetleg fordulhattam volna. Kiabálni segítségért már nem bírtam. Próbáltam némi keserű humorral hatni (már alig kaptam levegőt és az összecsúszás előtt álltam, leültem), hogy "tessék mondani, meg tetszik engedni, hogy itt, a Sürgősségi osztály előtt meghaljak?". Mire ő unott nyugalommal azt felelte, hogy: "felőlem nyugodtan meghalhat". Ez is nagyon hiányzott, de hát én kezdtem a humort... A tehetetlenségben kifogytam, arra gondoltam, hogy 40 éve dolgozom, gyógyszergyárban, mindig befizettem a TB-járulékaimat (levonták). Régebben veszprémi diák voltam (Vegyipari Szakközépiskola, Vegyipari Egyetem, stb.) és ezt kapom Veszprémben. Elkeseredtem.

 

 

Egyszer csak egy függönyparaván mögül előjött egy szálfa egyenes középkorú hölgy sötét ruhában és rám sem nézve flegmán odaszólt, hogy: "na jöjjön az a beteg, aki olyan szarul van". Szerintem (így utólag) hallhatta/hallotta a kint ülő hölggyel lefolytatott párbeszédet és rájött, hogy sok a tanú, tett egy megoldáshoz vezető látszatgesztust.

Innen kezdtek el egyenesbe jönni a dolgok. Erről a hölgyről sohasem derült ki számomra, hogy kicsoda, mert sem az ápolószemélyzet, sem pedig a szakorvosi állomány külső jegyeit nem lehetett felfedezni rajta. Megjelenésében teljesen civil volt. De talán nem is ez a lényeg. Elkészült a szívműködésemről egy EKG és beindult egyfajta futkosás az életemért. Megkérdeztem az EKG-t készítő hölgytől, hogy szabad e valamit tudni az EKG eredményével kapcsolatban? Mire ő: "van eltérés...".

 

Addigra visszaértek a kollégák a betegkártyámmal és a Sürgősségi osztályt velem szemben (NEM ÉNÉRTEM!) egy személyben képviselő hölgy szőrén-szálán eltűnt.

Sok orvos vett körül másodpercek alatt, kaptam a nyelvem alá Nitromint spray-t, többféle gyógyszert, branül-t, infúziót, stb. Elvesztettem mindezen elő-küzdelmek miatt újabb kb.15-20 percet és mint egy későbbi izotópos vizsgálaton kiderült, a szív bal-kamra funkció 64,9 %-át. Köszönöm Veszprém. A mentőben mondta az orvos (fantasztikusan jó mentőorvos!), hogy ne beszéljek, mert szükségem van minden kevés oxigénre és még így sem biztos, hogy életben tudnak tartani. Korrekt információ. Tájékoztatott, "tűvel-cérnával" várnak a balatonfüredi Állami Szívkórházban, de még időben (az én időmben) oda kell érnünk. És így is volt. 

 

 Köszönöm mentők, köszönöm szívkórház, Mentőorvos, Dr. Bujáki Csaba, Dr. Szeles Éva és Intenzív osztály ! Mindkét "kedves" hölgy még valószínűleg ott dolgozik a Veszprémi Kórházban és rég elfelejtették az esetet. Én magam emiatt sohasem tettem bejelentést. Azóta volt még négy szívügyem, ebből csak egy volt újabb infarktus. Okulásul... Köszönöm, jól vagyok. Dolgozom azóta is, tehát "befizető" vagyok. A kontrasztokat is látva, kérem mindezt tiszteletben tartani!

 

Ui.: Azóta a korrektebb ellátás(om) érdekében agresszívebb beteg lettem és sajnos mérsékeltebb kivitelen már szükség is volt rá. Erre van a túléléshez, de akár a gyógyuláshoz szükség? Ugye nem? Köszönöm a türelmet.

 

2016. IV. 3.

 

Tisztelettel: Cs. Béla

Forrás: praxis.blog.hu

2016. április 06. (szerda), 07:41