Nem nekrológ. Amikor valaki bajba kerül, intelligensnek kell lennie és türelmesnek. Akit megvert a sors némi humorral, az is lehet egyfajta pozitív eredményre vezető eszköz. /De szinte mindegy, mert szélső esetben sokszor azon múlik\(hat\) a végkifejlet, akihez segítségért fordulunk\./
Hirdetés
.. Előre is elnézést kérek azoktól az egészségügyben dolgozóktól, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat az ismerten nehéz helyzet és a most említendő kollégáik mentalitásának ellenére.
A helyszín Veszprém, sürgősségi osztály, 2012.08.18. Céges autóbusz kirándulással, kollégáimmal utaztunk kisbusszal éppen Veszprém irányába (kb. Herendhez közelítve), amikor a szívinfarktus tipikus jeleit észleltem magamon.
Hirdetés
Kértem a sofőrünket, hogy "nyomja meg a gázpedált" és irány a Veszprémi Kórház Sürgősségi osztály, mert ha mentőt hívunk, ki tudja mikor ér ki, addigra mi is odaérünk. Kb. 20 perc alatt oda is értünk. Egyre rosszabbul voltam. A kisbusz a kórház előtt állt meg, de (nyilván!) ott nem parkolhat, tehát egyből elment parkolót keresni. "Lábon" besétáltunk (én is!) a kórházba, ahol SENKIVEL (értve a portaszolgálatot is) nem találkoztunk kb. 20-30 méteren keresztül, mire nagy megkönnyebbülésünkre éppen a Sürgősségi osztályhoz értünk, ahol egy fehér ruhás hölgy ült egy kis fogadópultnál.
Megörültem, hogy innen már jó helyen vagyok, túlélem. Kértem, hogy legyen kedves készíteni/készíttetni egy EKG-t, mert valószínűleg infarktusom van.
Hirdetés
Először nem is válaszolt. Aztán látta, hogy többen is ott vannak velem és azt mondta:NEM. Kérdeztem, hogy miért nem, mire azt válaszolta (inkább számon-kérő hangnemben kérdezte), hogy van e betegkártyám. Mondtam, hogy igen, de kint van (valahol) a kisbuszban, a csomagomban. Közölte, hogy amíg nincs betegkártya, nincs EKG. Ez még pont hiányzott az állapotomhoz. Két kollégám azonnal futottak, hogy megkeressék, egyáltalán hol is parkol a kisbusz és kikeressék, elhozhassák a betegkártyámat. Én még próbálkoztam, hogy: "nem lehetne-e addig mégis..."? "NEM! Amíg nincs betegkártya, nincs vizsgálat!".
De hát - mondtam - életmentésről van szó, és ahhoz nem kitétel, mert bárhol, bárkivel előfordulhat ilyen! Semmi. Mondtam még, de már lemondóan, hogy pedig "nagyon szarul vagyok".
Hirdetés
Semmi, csak üveges, merev, megvető, unott tekintet. És senki a környéken, akihez még esetleg fordulhattam volna. Kiabálni segítségért már nem bírtam. Próbáltam némi keserű humorral hatni (már alig kaptam levegőt és az összecsúszás előtt álltam, leültem), hogy "tessék mondani, meg tetszik engedni, hogy itt, a Sürgősségi osztály előtt meghaljak?". Mire ő unott nyugalommal azt felelte, hogy: "felőlem nyugodtan meghalhat". Ez is nagyon hiányzott, de hát én kezdtem a humort... A tehetetlenségben kifogytam, arra gondoltam, hogy 40 éve dolgozom, gyógyszergyárban, mindig befizettem a TB-járulékaimat (levonták).
Hirdetés
Régebben veszprémi diák voltam (Vegyipari Szakközépiskola, Vegyipari Egyetem, stb.) és ezt kapom Veszprémben. Elkeseredtem.
Egyszer csak egy függönyparaván mögül előjött egy szálfa egyenes középkorú hölgy sötét ruhában és rám sem nézve flegmán odaszólt, hogy: "na jöjjön az a beteg, aki olyan szarul van". Szerintem (így utólag) hallhatta/hallotta a kint ülő hölggyel lefolytatott párbeszédet és rájött, hogy sok a tanú, tett egy megoldáshoz vezető látszatgesztust.
Hirdetés
Innen kezdtek el egyenesbe jönni a dolgok. Erről a hölgyről sohasem derült ki számomra, hogy kicsoda, mert sem az ápolószemélyzet, sem pedig a szakorvosi állomány külső jegyeit nem lehetett felfedezni rajta. Megjelenésében teljesen civil volt. De talán nem is ez a lényeg. Elkészült a szívműködésemről egy EKG és beindult egyfajta futkosás az életemért. Megkérdeztem az EKG-t készítő hölgytől, hogy szabad e valamit tudni az EKG eredményével kapcsolatban? Mire ő: "van eltérés...".
Addigra visszaértek a kollégák a betegkártyámmal és a Sürgősségi osztályt velem szemben (NEM ÉNÉRTEM!) egy személyben képviselő hölgy szőrén-szálán eltűnt.
Hirdetés
Sok orvos vett körül másodpercek alatt, kaptam a nyelvem alá Nitromint spray-t, többféle gyógyszert, branül-t, infúziót, stb. Elvesztettem mindezen elő-küzdelmek miatt újabb kb.15-20 percet és mint egy későbbi izotópos vizsgálaton kiderült, a szív bal-kamra funkció 64,9 %-át. Köszönöm Veszprém. A mentőben mondta az orvos (fantasztikusan jó mentőorvos!), hogy ne beszéljek, mert szükségem van minden kevés oxigénre és még így sem biztos, hogy életben tudnak tartani. Korrekt információ. Tájékoztatott, "tűvel-cérnával" várnak a balatonfüredi Állami Szívkórházban, de még időben (az én időmben) oda kell érnünk. És így is volt.
Köszönöm mentők, köszönöm szívkórház, Mentőorvos, Dr. Bujáki Csaba, Dr. Szeles Éva és Intenzív osztály ! Mindkét "kedves" hölgy még valószínűleg ott dolgozik a Veszprémi Kórházban és rég elfelejtették az esetet. Én magam emiatt sohasem tettem bejelentést. Azóta volt még négy szívügyem, ebből csak egy volt újabb infarktus. Okulásul... Köszönöm, jól vagyok. Dolgozom azóta is, tehát "befizető" vagyok. A kontrasztokat is látva, kérem mindezt tiszteletben tartani!
Ui.: Azóta a korrektebb ellátás(om) érdekében agresszívebb beteg lettem és sajnos mérsékeltebb kivitelen már szükség is volt rá. Erre van a túléléshez, de akár a gyógyuláshoz szükség? Ugye nem? Köszönöm a türelmet.
A parasztlánynak a férje állandóan gúnyolta , nem tudva, hogy a nő milliós örökséget kapott az apjátólGábor mindig is...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. április 19. (szombat), 06:56
Egy lány hozzáment egy gazdag, idős férfihoz – csak arra várt, mikor dobja fel a talpát… De amikor a férfi végül meghalt, olyan dolog történt, amire SENKI sem számított!
Kinga mindig is tudta: ő nem az a fajta lány, aki panelben él és kuponokra vadászik. El sem tudta képzelni, hogy egy szürke hétköznapokból álló életet éljen, egy olyan férfi oldalán, aki nem tudja elhalmozni luxussal és figyelemmel.
Ő mindig is többre vágyott – csillogó estélyikre, gyémántokkal teli ékszerdobozra, tengerparti villákra, ahol a pezsgőt már szinte csapból is lehet inni. És mindezt… úgy, hogy közben egy ujjal se kelljen megmozdulnia.
Nem voltak kétségei. Nem érzett bűntudatot. Tudta, hogy az élet a merészeknek kedvez. Akik elég bátrak ahhoz, hogy megragadják, amit mások csak messziről néznek.
És akkor… a sors egy tökéletes lehetőséggel állt elő: egy idős, gazdag üzletemberrel, Lászlóval. Komoly név, elképesztő vagyon, régi kapcsolatok, befolyás, hatalom. Már túl volt a hatvanon. Kinga viszont épphogy harminc lett.
És ez miért lenne probléma? – gondolta. Az idő úgyis megold mindent. Nem kell semmi mást tennie, csak eljátszani a tökéletes feleséget… egy kis ideig.
Úgy lépett be László életébe, mint egy friss, illatos tavaszi szellő – fiatalosan, bájosan, lehengerlően. László, akit teljesen elbűvölt a lány szépsége és élénksége, teljesen beleszeretett. Vagy legalábbis azt hitte.
– Drága Kinga, kinek is hagynám ezt az egész világot, ha nem neked? – mondogatta gyakran, miközben öreg, ráncos ujjaival simogatta a lány bársonyos kezét.
– Te vagy a mindenem, édesem – duruzsolta Kinga, miközben egy pillanatra sem remegett meg a hangja. De belül… belül hidegen számolta a napokat.
Már nem kellett sokat várnia.
És végül eljött a reggel, amikor a „drága” László már nem kelt fel többé. Minden pontosan úgy történt, ahogy várta. A temetésen látványosan potyogtak a könnyei – de azok csak a gyászoló özvegy tökéletesen megjátszott kellékei voltak. A fekete ruha? Hibátlan. A fátyol? Drámaian tökéletes.
Kinga Oscar-díjat érdemelt volna a szerepért. És már érezte is az édes győzelem ízét a szájában.
Ám amikor az örökösök és az ügyvédek összegyűltek, hogy felolvassák az elhunyt végakaratát… valami dermesztően szokatlan történt. Kinga hátán végigfutott a hideg. Valami nem stimmelt.
Amit ezután hallott, attól az egész szoba megdermedt. De legfőképp… ő maga.
? A végrendelet szavai mindent felforgattak… és az egész világát porrá zúzták.
A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
A milliárdos pénzt adott a kolduló nőnek, hogy enni tudjon adni a gyermekének. Másnap reggel ugyanazt a nőt látta a...
Mindenegyben blog 2025. április 18. (péntek), 16:07
Mi van ?! Te tényleg mosogatóként dolgozol itt?!” – Viktor be akarta égetni volt feleségét a szeretője előtt. De amint meghallotta, hogyan szólítják őt, az arca fokozatosan elfehéredett…
Anna a recepció mögött állt, épp egy vendéggel egyeztetett, amikor egy ismerős hang megütötte a fülét.
– Hát ez elég hangos hely. Nem túl sok itt a sürgés-forgás egy ilyen előkelő étteremhez képest?
Anna felnézett.
Előtte, mint valami múltbeli kísértetek, ott állt Viktor és Krisztina. A férfi alig változott – ugyanaz a magabiztos pillantás, drága öltöny, tökéletesre vágott frizura. De Krisztina már más volt. Kihívóan díszített, feltűnően „gazdag”, de valahogy ideges, feszült volt az egész megjelenése, mintha kétségbeesetten próbálná visszaszerezni azt a világot, ami már nem volt az övé.
Anna belül megfeszült, de pillanatok alatt visszanyerte hidegvérét.
– Miben segíthetek? – kérdezte nyugodt hangon.
Viktor közelebb lépett, hunyorított, mintha nem hinne a szemének.
– Anna?
A nő visszanézett rá. Nyugodtan. Krisztina közben lenéző pillantással mérte végig az éttermet, hosszú műkörmeivel türelmetlenül dobolt az étlapon.
– Micsoda véletlen! Te itt dolgozol?
Anna halványan elmosolyodott.
– Mondjuk úgy, hogy igen.
– Szóval… te vagy a mosogató? – kérdezte Viktor gúnyosan vigyorogva. – Ó, drágám – fordult Krisztinához –, megmondtam, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz két lábbal a földön járni.
Krisztina kuncogott.
– Persze. Nem is csodálkozom. Legalább van mivel lefoglalnod magad, miután olyan bután elrohantál. – Anna nem válaszolt.
Ám amint Viktor meghallotta, hogyan szólítják Annát a személyzet – „Igazgató asszony, elnézést, a tárgyaló készen áll…” –, arcáról lassan lehervadt a fölényes mosoly.
A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
