Napokra a haláltól – A történet a kép mögött, ami megrázta a világot

Hirdetés
Napokra a haláltól – A történet a kép mögött, ami megrázta a világot
Hirdetés

Végtagjai pálcikavékonyak, arca beesett, keze összeszorulva: kegyetlen sors jutott a kicsinek, aki a háború sújtotta Jemenben látta meg a napvilágot.

 

/Udai Faisalt már születésekor bombák elől kellett menekíteni, s utána sem várt rá túl sok jó ebben az életben\./

Hirdetés
Anyja csupán húsz napig tudta szoptatni, utána elapadt a teje, s csak cukros vizet meg némi tápszert tudott adni gyermekének. A babának hamar hasmenése lett, de szülei vagy nem kaptak gyógyszert, vagy nem tudták megfizetni azt.
Hirdetés

A kicsi március 22-én került kórházba súlyos alultápláltsággal, mellkasi fertőzéssel és hasmenéssel, 5 hónaposan mindössze 2,4 kilogrammot nyomott.

Hirdetés
Hiába kapott antibiotikumot, és táplálták az orrába vezetett szondán át, annyira ki volt száradva, hogy amikor sírt, nem jöttek könnyei. Két nap múlva már nem volt az élők sorában. Anyja nem sírt, csak felordított, és elájult, mikor gyermeke meghalt.

Hirdetés

A szülőket otthon kilenc másik gyerek várja (a legkisebb 2 éves,  a legnagyobb 16), akik szintén éheznek, abból a juttatásból élnek, amit az egykor katonaként dolgozó apa kap. A férfi megpróbált elhelyezkedni, építkezéseknél dolgozott, de a háború előrehaladtával nem maradt munka. Az élelmiszerárak az egekbe szöktek, így a család naponta csak egyszer eszik, többnyire joghurtot, kenyeret, jobb napokon borsót. Áram rég nincs, főzni csak tűzön tudnak, ehhez minden nap fát, rőzsét kell gyűjteni.

Hirdetés
Bár néha kapnak tiszta ivóvizet, gyakran kell a helyi fertőzött vízforráshoz menniük.

Jemen az ennivaló 90 százalékát importálja, már most a létező legrosszabb statisztikákkal bír, náluk a legmagasabb az alultápláltság aránya, szinte mindenki éhezik.

Hirdetés

Uda apja, Faisal Ahmed vizet önt a kicsi sírjára

Mi történik Jemenben?

2015-ben Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak Jemen területén az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók ellen. Rendszeresek a bombatámadások, a menekülők Egyiptomot célozták meg, de ott sem mindegyikük talál békét a helyi maffia és a rablóbandák miatt.

Hirdetés
December közepén életbe lépett a tűzszünet, de a szaúdiak vezette nemzetközi katonai koalíció véget vetett neki azzal, hogy a lázadók folyamatosan rakétatámadásokat intéztek Szaúd-Arábia ellen. A háborúban csak a januárban véget ért tűzszünetig 6 ezren haltak meg, és csaknem 2,4 millió ember hagyta el otthonát.

Forrás: Metro

 

2016. április 06. (szerda), 17:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 16:54
Hirdetés

Egy katonáknak fenntartott kocsmában egy férfi szándékosan rám locsolta az italát

Egy katonáknak fenntartott kocsmában egy férfi szándékosan rám locsolta az italát

A Honvéd utcáról nyíló, alacsony mennyezetű presszót a környéken mindenki csak Laktanya Sörözőnek hívta, pedig a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:20

Kiröhögték az egyszerű apát az esküvőn… 10 másodperccel később mindenki szégyellte magát

Kiröhögték az egyszerű apát az esküvőn… 10 másodperccel később mindenki szégyellte magát

A sarokasztalA sarokban ültem, ott, ahol az ajtó nyílt a konyha felé, és minden egyes lengésnél kiáradt a forró levegő,...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:16

Egy anya betört a lánya lakásába… amit a pince mögött talált, mindenkit sokkolt

Egy anya betört a lánya lakásába… amit a pince mögött talált, mindenkit sokkolt

A csend súlyaHárom hete nem beszéltem Annával. Az első napokban még magyarázatokat kerestem: sok munka, lemerült...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:12

A férfi azt hitte, túl van a múlton… aztán meglátta volt feleségét terhesen egy étteremben

A férfi azt hitte, túl van a múlton… aztán meglátta volt feleségét terhesen egy étteremben

A felismerés pillanataA toll megállt a levegőben. Márk ujjai között egy pillanatra megremegett, mintha nem lenne biztos...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:08

Napokig nem értették a kutya viselkedését… aztán felfedeztek valamit a szekrény mögött

Napokig nem értették a kutya viselkedését… aztán felfedeztek valamit a szekrény mögött

A szoba, ami megváltozottAz ajtófélfának támaszkodva álltam, és úgy éreztem, mintha valaki belülről szorítaná össze a...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:05

Kiküldték farmerben az étteremből – amit ezután tett, attól mindenki elhallgatott

Kiküldték farmerben az étteremből – amit ezután tett, attól mindenki elhallgatott

Az asztal, ami nem jutottA délutáni fény tompán szűrődött be az étterem nagy üvegablakain, mintha szándékosan puhítaná...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:56

Megalázta a 70 éves nőt az étterem vezetője – aztán megérkezett valaki, aki mindent megváltoztatott

Megalázta a 70 éves nőt az étterem vezetője – aztán megérkezett valaki, aki mindent megváltoztatott

A csend súlyaAz ajtó fölött megszólaló csengő hangja alig hallatszott ki a beszélgetések halk zsongásából, amikor az...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:53

Egy takarító belépett egy zárt szobába – ami ezután történt, mindenkit sokkolt”

Egy takarító belépett egy zárt szobába – ami ezután történt, mindenkit sokkolt”

A csend, ami nem hagy nyugodniA folyosó fényei tompán égtek, mintha ők is fáradtak lennének már attól, hogy...

Hirdetés
Hirdetés