GAZDAG OSZTÁLYTÁRSAK GÚNYOLTÁK A TAKARÍTÓNŐ LÁNYÁT… MÍG MEG NEM JELENT A BÁLON EGY FEHÉR LIMUZINNAL – ÉS MINDENKI SZÓT NÉLKÜL MARADT. ???? – Igaz, hogy az anyukád takarította tegnap az öltözőnket? – kérdezte gúnyosan Balázs, amikor az osztály elcsendesedett… Nevetés. Gúnyos tekintetek. Lenézés. Zsófi csak nyelt egyet. Nem azért, mert szégyellte magát. Hanem mert tudta: az ő értékét nem a többiek pénze vagy származása határozza meg. De amikor meghallotta, hogy az osztálytársai azon fogadnak, vödörrel vagy busszal jön-e a bálba… Egy dolgot eldöntött: elhallgattatja őket. Örökre. És amikor elérkezett a ballagás napja, és a gimnázium előtt megállt egy hófehér limuzin, mindenki megdermedt. A kocsiból kiszállt egy gyönyörű lány, emelt fővel, sugárzóan… Nem ismerték fel elsőre. Pedig ő volt az. Zsófi. Ami ezután történt, arra senki sem számított... ???? A teljes történet AZ ELSŐ HOZZÁSZÓLÁSBAN! ?
GAZDAG OSZTÁLYTÁRSAK GÚNYOLTÁK A TAKARÍTÓNŐ LÁNYÁT… MÍG MEG NEM JELENT A BÁLON EGY FEHÉR LIMUZINNAL – ÉS MINDENKI SZÓT NÉLKÜL MARADT. ????
– Hé, Kovács, igaz, hogy tegnap az anyád takarította ki az öltözőnket? /– harsogta Balázs Bronkai, miközben hátradőlt a tanári asztalnál, és szándékosan kivárt, míg az osztályban teljes csend lett\./
Zsófi megdermedt, még mielőtt eltehette volna a könyvét a táskájába. A terem dermedt csendjében minden szempár rászegeződött.
– Igen, anyukám az iskola takarítója – válaszolta nyugodtan, miközben folytatta a cuccai elpakolását. – És?
– Semmi – vigyorgott Balázs. – Csak elképzeltem, ahogy a szalagavatóra majd egy buszban érkezel, felmosóronggyal és vödörrel.
A terem nevetésben tört ki. Zsófi szó nélkül vállára vetette a táskát, és elindult kifelé.
– Az anyád csak egy mezei takarítónő! – kiáltott utána Balázs. – Fogadd el végre!
Zsófi nem fordult meg. Már rég megtanulta, hogy nem éri meg reagálni a gúnyolódásra. Már az ötödik osztályban, amikor bekerült ebbe az elitgimibe a tehetségesek kvótáján, rájött, hogy itt a pénz és a származás az úr. Neki egyik sem volt.
Kovács Nóra az iskola hátsó bejáratánál várta a lányát. Harmincnyolc éves volt, de legalább tízzel többnek tűnt – a kemény évek nyomot hagytak az arcán. Kopott zakó, kifakult farmer, rendezetlen konty.
– Zsófi, ma kicsit nyúzottnak tűnsz – jegyezte meg Nóra, miközben a buszmegálló felé sétáltak.
– Semmi baj, anya. Csak fáradt vagyok. Volt egy nehéz algebra dolgozat – hazudta Zsófi.
Soha nem mondta el az anyjának, hogy csúfolják. Miért szaporítsa a gondjait? Nóra három állásban dolgozott: reggelente egy irodaházban, délután az iskolában, este pedig egy Intersparban. Mindezt azért, hogy Zsófi tanulhasson, különórákra járjon, és felkészüljön az egyetemre.
– Tudod, jövő héten szabad a szerdám. Mi lenne, ha elmennénk valahova? – vetette fel Nóra.
– Persze, anya. Csak ne szerdán – aznap fizika korrepetálásom van.
Valójában nem volt semmiféle fizika óra. Zsófi részmunkaidős pincérnői állást vállalt egy közeli kávézóban. Nem keresett sokat, de kezdetnek jó volt.
– Balázs, biztos vagy benne, hogy áll a fogadás? – kérdezte Dénes, miközben barátaival az iskolai büfében ült.
– Persze – kortyolt bele a gyümölcslébe Balázs. – Ha Kovács anyja nem busszal jön a ballagásra, hanem rendes kocsival, nyilvánosan bocsánatot kérek mindkettőjüktől.
– És ha taxival jön? – kérdezte Viki, miközben beleharapott a szendvicsébe.
– Az nem számít. Egy normális autóról beszélek. Legalább középkategóriásról.
– Áll az alku! – Dénes odanyújtotta a tenyerét.
Zsófi közben a sarok mögött állt, tálcával a kezében, és szedte össze a szomszédos asztalok piszkos tányérjait. Őket ugyan nem látták, de ő mindent hallott.
Aznap este sokáig nem tudott elaludni. Egy rendes autó a ballagásra… Talán ez lenne az alkalom, hogy jól visszavágjon Balázsnak és a bandájának. De honnan szerezzen rá pénzt? Még a legegyszerűbb sofőrös bérlés is több volt, mint amit egy hónap alatt megkeresett a kávézóban.
A "Merkúr" irodaházban Nóra Kovács mindenkinél korábban kezdte a napot – hatkor már a helyén volt, amikor az irodák még üresek voltak. Nyolcig végeznie kellett a folyosókkal és a mosdókkal, hogy ne zavarja az alkalmazottakat.
– Jó reggelt, Nóra! – szólalt meg egy hang, miközben ő épp a VIP Motors üvegajtaját törölgette a harmadik emeleten.
Sándor Sziklai, a cég tulajdonosa mindig korán érkezett – nyolc előtt pár perccel már ott volt.
– Jó reggelt, Sándor úr – válaszolta udvariasan Nóra, kissé zavarban. A legtöbb irodai dolgozó észre sem vette a takarítókat, de ez az elegáns üzletember mindig köszönt neki, ráadásul teljes néven szólította.
– Hogy van a lánya? Készül már a ballagásra? – kérdezte, miközben kinyitotta az ajtót.
– Igen, már csak egy hónap van hátra. Repül az idő.
– Az én fiam, Márk, jövőre érettségizik. Bár ő inkább az autókra gondol, mint a tanulásra – mosolygott.
Nóra is elmosolyodott. Sándor úr gyakran beszélt a fiáról – mindig büszkén és szeretettel. Egyedül nevelte fel, mióta a felesége elhagyta őket, amikor a fiú nyolcéves volt.
– Mellesleg, ma fontos tárgyalásaink lesznek. Megtenné, hogy délután még egyszer áttakarítja a tárgyalót? Természetesen külön fizetem.
– Természetesen, semmi gond – bólintott Nóra.
Két héten keresztül Zsófi gyakorlatilag megállás nélkül dolgozott. Délelőtt iskolában, délután a kávézóban, este otthon tanult az érettségire.
Szombat este hazafelé elkapta a zuhogó eső. Átázva állt a buszmegállóban, amikor egy fekete terepjáró lassított mellette.
– Elvigyem? – szólt ki egy fiatal férfihang.
Zsófi azonnal hátrált egy lépést. Soha nem szállna be idegen autóba.
– Te vagy Zsófi Kovács, ugye? Én Márk Sziklai vagyok. Apám, Sándor úr, a VIP Motors tulaja. Az anyukád nálunk takarít.
Zsófi alaposan megnézte a sofőrt. Hétköznapi ruhában volt: farmer, póló, rövid haj. Semmi menőzés.
– Szállj be nyugodtan, ne félj. Egyébként is hoztam el a rendszergazdánkat, aki pont a közelben lakik. Téged is láttalak, gondoltam, megállok.
A kocsi belül meleg és száraz volt. A hátsó ülésen egy ötvenes férfi pötyögött a laptopján.
– Melyik évfolyam? – kérdezte Márk, miközben indult.
– Tizenegyedik. Már csak egy hónap a ballagásig.
– Én meg tizedikes vagyok. A huszonkettedikbe járok.
Gyorsan megérkeztek a házhoz. Márk egy névjegykártyát nyújtott át.
– Ez a YouTube-csatornám. Autókról beszélek. Hátha érdekel.
Április végére Nóra észrevette, hogy lánya egyre később jön haza.
– Zsófi, minden rendben van veled? Olyan feszült vagy mostanában.
Zsófi sóhajtott. Nem volt értelme tovább titkolni.
– Anya… részmunkaidőben dolgozom Mihálynál, a kávézóban. Felszolgálok.
– Micsoda? De hát jönnek az érettségik!
– Szeretnék venni neked egy szép ruhát a ballagásra. Cipőt, meg mindent…
De az autóbérlésről nem tett említést.
Nóra szorosan átölelte.
– Butuska… nekem nem kell semmi ajándék. Van egy csinos ruhám. Inkább tanulj!
De Zsófi nem hagyta annyiban. Másnap írt Márknak.
– Nem biztos, hogy ez jó ötlet – mondta Márk, mikor találkoztak a plázában. – Egy középkategóriás autó sofőrrel legalább húszezerbe kerül.
– És sofőr nélkül?
– Az anyukád tud vezetni?
– Nem.
A pláza étkezdéjében ültek, Zsófi villával piszkálta a salátáját.
– Várj csak – Márk hirtelen felélénkült. – Mi lenne, ha megkérnénk apámat, hogy segítsen? Van egy csomó céges kocsijuk.
– Ő biztosan nemet mondana – legyintett Zsófi. – Miért segítene?
– Nem tudom… de mindig nagy tisztelettel beszél anyukádról. „Felelősségteljes embernek” hívja. Tőle ez nagy dicséret.
Sándor úr rezzenéstelen arccal hallgatta végig a fiát.
– Szóval azt akarod, hogy adjak egy autót és sofőrt a barátnőd anyukájának, mert pár gazdag gyerek kigúnyolta?
– Igen – lépett közelebb Márk. – Apa, látnod kellene, mennyire küzd Zsófi. Minden fillért félretesz, dolgozik, tanul, próbál helytállni. Ezek meg kinevetik az anyját, csak mert takarító.
Sándor dobolt az ujjával az asztalon.
– Mi lenne, ha valami igazán látványosat csinálnánk? – kérdezte végül.
Egy héttel a ballagás előtt Nóra éppen törölgette az asztalt Sándor irodájában, amikor az belépett.
– Nóra, lenne egy üzleti ajánlatom – mondta, miközben helyet foglalt a bőrfotelben.
– Hallgatom – felelte határozottan.
– Úgy tudom, hamarosan ballag a lánya. Felajánlom, hogy elviszem önöket. Úgyis a környékre megyek aznap, partnerek érkeznek hozzánk Pest megyéből.
Nóra meglepődött.
– Köszönöm, de nem szeretnék zavarni…
– Egyáltalán nem zavar. Fogja fel köszönetnek azért, hogy mindig makulátlan tisztaság van nálunk – mosolygott Sándor. – És még valami…
– Igen?
– Nálunk megüresedett egy adminisztrátori állás. Úgy gondolom, ön kiváló lenne rá. A fizetés kétszer annyi, mint most, plusz cafeteria.
– Én? Adminisztrátor? – Nóra elejtette a rongyot. – Hiszen nincs tapasztalatom!
– Viszont van felelősségtudata és precizitása. A többit megtanítjuk. Gondolja át a ballagásig.
A ballagás reggelén Zsófi egy üzenetre ébredt: „Minden készen áll. Művelet: Hamupipőke elindult.”
Mosolyogva ment sminkelni. Az utóbbi hetekben Márk sokkal közelebb került hozzá. Egyszerű srác volt, jó humorral, autó-mániával – semmi sznobéria.
– Anya, készen vagy már? – szólt Zsófi a szobájából.
– Mindjárt! Csak befejezem a hajamat!
Zsófi nemcsak a ruhára spórolt, de fizetett anyjának fodrászt, manikűrt is. Nóra ezen a reggelen először volt igazi nőként kényeztetve hosszú évek után.
Csengettek.
– Kinyitod? Biztosan Sándor úr az – szólt ki Nóra a fürdőből.
Zsófi ajtót nyitott – és ledermedt. Márk állt ott öltönyben.
– Szia, Hamupipőke. A hintód megérkezett – kacsintott.
Zsófi kinézett – az utcán egy hosszú, hófehér limuzin állt, rajta a VIP Motors logója.
– Ez… mi ez?
– Meglepetés! – mosolygott Márk. – Apa úgy döntött, ha már csinálja, akkor rendesen.
Nóra is kilépett a fürdőből, és ugyanúgy megdermedt.
– Ez… értünk van?
– Igen, Nóra. Apám nem tudott jönni, a partnerei hívták, de a legjobb sofőrünket küldte el, hogy elvigyen titeket.
Ahogy a limuzin megállt az iskola előtt, már ott álltak a diákok, tanárok, szülők. Mindenki a kocsira figyelt.
Az ajtó kinyílt, Zsófi lépett ki elsőként – egyszerű, de elegáns kék ruhában. Utána Nóra – smaragdzöld ruhában, frizurával, sminkkel – sugárzott a méltóságtól.
Balázs azonnal felismerte őket. Tátott szájjal bámult.
– Gyerünk, anya – Zsófi megfogta anyja kezét.
Ahogy átvágtak a tömegen, egy tanárnő megállította őket.
– Nóra, ma egészen elképesztően fest!
– Köszönöm, Erika néni – mosolygott Nóra.
Balázs utolérte őket a bejáratnál.
– Zsófi, beszélhetnék veled egy percre?
– Hallgatlak.
– Én… bocsánatot szeretnék kérni. Tőled és az anyukádtól is. Mindenért.
– Elvesztetted a fogadást, ugye? – kérdezte Zsófi őszintén.
Balázs elvörösödött.
– Igen. De nem is az számít. Csak… nagyon megbántam.
– Elfogadom a bocsánatot. De nem nekem mondd, hanem neki.
Balázs Nóra felé fordult.
– Nóra néni, ne haragudjon rám. Amit mondtam, butaság és tiszteletlenség volt.
Nóra meglepve nézett rá, majd lányára.
– Mi történik itt, Zsófi?
– Elmondom később, anya. Most menjünk ünnepelni!
Az este csodálatos volt. Tánc, fotók, könnyek, fogadalmak. Zsófi látta, hogy Sándor úr megérkezett és Nóra felé indult.
– Ki az ott? – kérdezte Viki.
– Sándor Sziklai. A VIP Motors tulaja.
– Komolyan? Mit akar az anyukádtól?
– Szerintem… felkérni egy táncra.
Két hónappal később Nóra hazajött egy különös fényű tekintettel.
– Mi történt, anya?
– Előléptettek. Én vagyok az adminisztrációs részleg vezetője.
– Azta! Gratulálok! – Zsófi ugrott is az ölébe.
– És… Sándor úr meghívott minket hétvégére a nyaralójába. Téged, engem, őt meg Márkot.
– Randizol vele?
– Nem! Illetve… nem igazán. Néha ebédelünk. Nagyon érdekes ember. Nem olyan, mint amilyennek a gazdagokat gondoltam.
– Anya, emlékszel, amikor kislányként mindig Hamupipőkét meséltél nekem? Lehet, hogy nálunk is valóra válik.
Egy évvel később Zsófi állami ösztöndíjjal tanult az egyetemen. Nóra sikeresen vezette az osztályát, hétvégén angolra járt.
Egy nap a büfében összefutott Balázzsal.
– Szia – köszönt, és leült.
– Szia. Ülj csak.
Beszélgettek. Végül Balázs így szólt:
– Tudod, újra bocsánatot szeretnék kérni. Nem azért, mert ciki volt, hanem mert tényleg szégyellem. Pocsékul viselkedtem.
– Igen – mosolygott Zsófi. – De ez már a múlt.
– Hogy van az anyukád?
– Jól. Osztályvezető lett a VIP-nél.
– Szép karrier.
– Nem karrier kérdése. Végre azt kapja, amit megérdemel.
– És te?
– Tanulok, magántanítok, és… Márkkal együtt vagyok.
– Szóval tőle volt az a limuzin…
– Részben. De én is dolgoztam érte. Csak meg akartam mutatni: nem az a lényeg, mivel foglalkozik valaki, hanem hogy milyen ember.
Este otthon a vacsora illata fogadta. Az asztalon virágcsokor.
– Sándor úrtól?
– Igen – pirult el Nóra. – Ma este színházba megyünk.
– Hat hónapja randiztok, még mindig zavarba jössz, mint egy tini!
– Zsófi!
– Csak örülök neked, anya.
Nóra megölelte.
– Néha úgy érzem, álmodom. Új munka, új élet, te egyetemista lettél…
– Ez nem álom. Ez az élet. A mi új életünk.
A telefon megcsörrent.
– Igen, Sándor, indulhatunk fél óra múlva.
Zsófi mosolygott. Ki hitte volna, hogy az a mondat – „Az anyád csak egy takarítónő!” – egy nap teljesen elveszti az erejét?
Mert most az anyja vezető volt, tisztelt ember – és mindenekelőtt boldog.
2025. április 08. (kedd), 17:32
