"Imádtam az anyukámat, egészen a halála napjáig. Pár nappal később fény derült borzalmas titkára"

Hirdetés
Hirdetés

/Bár a szülők elsődleges feladata az, hogy nagy szeretetben neveljék, óvják, gondozzák a gyermekeiket, és megtanítsanak nekik minél több mindent a saját tudásukból, sajnos előfordul, hogy egyes szülők akarva, vagy akaratlanul tönkreteszik a gyermekeik egész életét\./

Hirdetés

Ez a történet egy olyan esetről szól, ahol az anya szándékosan tette mindezt, lényegében saját céljaira használva fel a lányát úgy, hogy a lánynak tudomása sem volt róla.

Axton Betz-Hamilton 19 évesen életében először abban a helyzetben találta magát, hogy lakást kellett kivennie, az egyetem közelében. Angliában, ha valaki először köttet be saját nevén közműveket, adós osztályba sorolják őt, annak érdekében, hogy megítéljék a fizetőképességét.

Hirdetés
Mivel a lánynak korábban semmilyen adóssága nem volt, rendkívüli módon meglepte, amikor gyakorlatilag a legrosszabb adós besorolásba került!

A dokumentumokból kiderült, hogy rengeteg hitelt vettek fel a nevére.  A lány azonnal elment a rendőrségre, ahol adtak neki egy papírt, amit a hitelezőknek meg tudod mutatni, és igazolta, hogy feljelentést tett személyazonosság lopás miatt. A rendőrség azonban nem derítette ki, hogy mi történt, és ki volt az elkövető.

Hirdetés

A lány ezért saját maga próbált utánanézni annak, hogy hogy történnek ezek a cselekmények, még az anyukáját is felhívta, aki korábban könyvelőként dolgozott. Az anya egy sejtelmes, akkor még veszélytelennek tűnő választ adott a kérdésére: „Bárki tette ezt, nem személyes, csak üzleti érdekű. Tanulj meg együtt élni ezzel.”

A lány éveken keresztül  nem tudta meg, hogy mi történhetett, azonban tizenkét év múlva édesanyja 66 évesen súlyos betegségben elhunyt.

Hirdetés
Amikor az apa a felesége holmijai között egy hitelkártyát talált, amelyet a rendelkezésre álló dokumentumok szerint a lány még egyetemi éveiben használt, felhívta a lányát, mert óriási adósság kapcsolódott a kártyához.

KÉP: AXTON BETZ-HAMILTON

Ekkor mindenre fény derült: kiderült, hogy 135 millió forintnak megfelelő összegű adósságot halmozott fel az anya a lánya nevén, hamisított papírokkal, és a saját lánya személyazonosságát ellopván! Az nem derült ki, hogy mire fordította a pénzt, ám arra fény derült, hogy az anya egész életében számos különböző álnév alatt vett fel hiteleket, és sokan más és más néven ismerték őt!

A legextrémebb az volt, amikor a lány elment az édesanyja osztálytalálkozójára, ahol kiderült, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ki az édesanyja, teljesen más néven ismerték őt! A lány azóta is saját nyomozását folytatja, hogy felgöngyölíthesse az ügyet!

A legborzalmasabb dolog, amit ez az anya tett! Te mit gondolsz? Neked mi a véleményed a tettéről?

Mirror

2021. szeptember 19. (vasárnap), 18:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés