"A Nyugati bejáratánál ül egy öreg bácsi, ölében nyúzott táskával. Minden nap délután négytől felállítja a kis összecsukható székét, és ül, rendíthetetlenül. /Az autók zúgnak, a villamosok dübörögnek, az emberek pedig özönlenek\./
Hirdetés
A nagy rohanásban majdhogynem átesnek rajta, hisz a legtöbben észre sem veszik. Pedig érdekes története van. Könyvet árul, melynek a címe: Málenkij robot, s írója, ő maga, Karcsi bácsi.
Hirdetés
A mai embernek ez a szó ma már semmit sem mond. A mai fiatalok talán egy orosz rock bandára asszociálnának a szó alapján, de Ő igenis tudja, mit jelentett ez 60 évvel ezelőtt. 1945-ben a főváros ostroma után munkába menet 18 éves suhancként az utcáról szedték össze az igazoltató szovjet katonák, hogy „egy kis munkára”, málenkij robotra vigyék. Hozzátartozói semmit sem tudtak róla, egyszerűen csak eltűnt több ezer társával együtt a káoszos főváros utcáin.
Hirdetés
Nem volt katona, nem bántott senkit, nem szolgált senkit, csupán rosszkor volt rossz helyen, és ezt fiatalságának éveivel, és egészségével fizette meg. Évekig volt Ukrajnában hadifogoly-kényszermunka táborban, emberi ésszel felfoghatatlan körülmények között, miközben idehaza senki sem tudott róla semmit! 86 éves korára, hogy megmutassa unokáinak, mi a különbség a mai és az Ő fiatalkora közti időknek, megírta a történetét.
Hirdetés
És most ül, és várja, hogy valaki, aki megáll, megismerje elképesztő történetét. A mai napig bizonyos homály, tabu lengi körül a 44 utáni deportálásokat. Kárpótlást, bocsánatkérést senkitől sem kaptak. Karcsi bácsi inkább ez utóbbit hiányolja.
Bárki, aki arra jár, és tud nélkülözni 2000 Ft-ot, vegyen egy könyvet tőle. :) Egyedüli társa a már ismert Irénke néni, aki sütit árul, így, ha jókor mész, még süti is jár a könyv mellé! Segíts Karcsi bácsinak, hiszen az történelem egy élő matuzsáleme ül a Nyugati bejáratánál.
Hirdetés
" Kérlek titeket, törjön elő fényetek! Osszátok meg, és menjetek el hozzá sokan!Köszönöm!
Mindenegyben blog 2025. április 13. (vasárnap), 09:57
Hirdetés
A kamionsofőr kihúzott egy fiatal lányt az éjszakából – de amit a lány pénztárcájában talált, az őt is SOKKOLTA! ??? A decemberi első nagy havazás már vastagon beterítette az országutakat. A hó úgy hullott, mint valami könyörtelen, fehér takaró, a fényszórók sápadt fényét elnyelte a kavargó sötétség. Az üveghez csapódó jégtűk úgy verték az ablakot, mintha maga a tél kopogtatott volna be. Szokolai István, a sokat látott kamionsofőr, már nem érzett fáradtságot – a belső szorongás hamarabb felébresztette, mint bármelyik kávé vagy energiaital. Valami nem stimmelt. Még mielőtt megpillantotta volna, már érezte, hogy baj van. Egy sziluett az út szélén… egy árnyék a hóviharban. István rátaposott a fékre. A szíve görcsbe rándult. Éjfél után jár, teljesen kihalt szakasz. Már hallott egy-két legendát eltévedt emberekről, akik az éjszakai utakon bukkantak fel. Volt, aki csak segítségre várt… de akadtak olyan történetek is, amiket jobb volt nem továbbgondolni. Ahogy kiszállt a fülkéből, és a reflektor fénye végigpásztázta az alakot, Istvánnak kis híján elállt a lélegzete. Fiatal nő. Sápadt arc, kék ajkak. Ruhája szinte nevetségesen vékony volt ehhez a jeges éjszakához. A hóban kuporgott, nem mozdult. – Hé, hallasz engem? – kérdezte István, miközben óvatosan a vállához ért. A bőr jéghideg volt. De a lány halkan nyöszörgött. Élt. István gondolkodás nélkül felemelte. Olyan könnyű volt, mintha szél fújta volna le az útra. Beemelte a fülkébe, felcsavarta a fűtést, becsavarta egy vastag pokrócba, és megpróbálta megitatni egy kis meleg teával. A lány ujjai megremegtek. Álomszerűen, de reagált. István szíve zakatolt. Ki lehet ez a lány? Mi történt vele? Miért hever az országút szélén, egy ilyen éjszakán? Elütötték? Kidobták? Talán a válasz a kabátjában rejtőzött. Egy pénztárca. Bőrből. Drága. István hezitált. Nem szokása mások dolgai között turkálni, de most minden perc számított. Felnyitotta. És abban a pillanatban, amikor meglátta a nevet, elakadt a lélegzete. Kovács Anasztázia. A világ kifordult a sarkaiból. Kovács? Az a név, amit tíz éve próbált elfelejteni. Egy család, amitől menekült. Egy férfi, akitől mindennél jobban rettegett. És most… az ő lánya ült mellette, remegve, félholtan. Mi folyik itt?! Hogy került ide? És még fontosabb: ki elől menekül? De amit István talált a személyes iratai között… az mindent megváltoztatott. Ő maga is veszélybe került! ??? ??? FOLYTATÁS a kommentben!
„A titok a szívemhez vezetett” – 62 évesen újra szerelmes lettemSosem gondoltam volna, hogy 62 évesen újra olyan mélyen...
Mindenegyben blog 2025. április 13. (vasárnap), 06:45
Egy 80 éves bácsit kezdtek cukkolni a parkban a fiatal suhancok… De amikor megkérte őket, hogy vegyék le a nyakláncát – SZÓ SZERINT LEBÉNULTAK a döbbenettől… ???
Gál Valéria gyerekkora óta rendkívül felelősségteljes volt. Már az óvodában is ő ügyelt arra, hogy a gyerekek...
Mindenegyben blog 2025. április 12. (szombat), 20:22
Kidobtak a családi csoportbeszélgetésből – és akkor megtudtam, miértEgy látszólag ártatlan technikai hiba... de a háttérben valami sokkal sötétebb lapult.Azt hittem, csak elnémítottam. Vagy rossz gombra nyomtam.Egy átlagos délután volt, amikor észrevettem, hogy eltűnt a családi csoportos beszélgetés a Messengeremből. Azt gondoltam, biztos véletlen volt – talán elrejtettem, vagy archiválódott magától. Újraindítottam az appot, ellenőriztem mindent.De nem. A csoport eltűnt. Nyomtalanul.Először csak felnevettem.Aztán írtam az unokatestvéremnek, Aliznak:– Hé, nálad is eltűnt a családi csoport?Megnézte az üzenetet… de nem válaszolt. Semmit. Egyetlen hangulatjel sem. Egy “haha” sem.Ez volt az első jel.A második? Akkor jött, amikor a nagynéném, Kati néni, kiposztolt egy cuki kis képet a Facebookra: ott volt anyám, Aliz, a nagymamám és az egész csapat – egy belvárosi kávézóban, ahol régen mindig együtt voltunk.Csak én hiányoztam. A képről is. A meghívásból is. Az egészből.És ekkor végre leesett:nem egy hiba volt. Ez egy döntés volt. Ellenem.A teljes történet a hozzászólásokban olvasható ???
Megdöbbentő: Egyedül találtak egy kislányt a parkban, és ami ezután történt, az mindenkit sokkolt!
Egy hűvös téli estén Tóth Gábor rendőrtiszt kapott egy hívást. Egy legfeljebb hatéves kislányt, Lilit találtak egyedül a helyi parkban. Egy hintán ült, lassan lengedezett előre-hátra, kis kezeivel szorosan fogva a láncokat. Amikor egy aggódó járókelő odasétált hozzá, hogy megkérdezze, eltévedt-e, Lili egyszerűen azt válaszolta: „Anya később jön értem.” De ahogy a nap lement és a levegő egyre hidegebb lett, senki sem jött érte. Ekkor érkezett a rendőrség a helyszínre.
Tóth Gábor megérkezésekor Lili még mindig a hintán ült, rózsaszín dzsekiben, a haja két kis copfba kötve, és egy megviselt plüssmacit szorongatott. Nem tűnt ijedtnek vagy nyugtalannak, csak várt... és várt.
„Szia, kicsim,” köszöntötte őt Tóth Gábor kedvesen, letérdelve, hogy szemmagasságba kerüljön vele. „Én vagyok Tóth Gábor. Hogy hívnak?”
„Lili,” felelte a kislány halkan. „Várom anyát.”
Tóth Gábor megpróbálta megnyugtatni. „Szia, Lili. Tudod, hol van most anya?”
„Azt mondta, hogy később jön értem,” válaszolta Lili egyszerűen. „Itt kell várnom rá.”
Egy hideg fuvallat söpört végig a parkon, amint az este sötétedett. „Mióta vársz itt, Lili?” kérdezte Tóth Gábor.
Lili kis homloka ráncba szaladt. „Délután óta,” mondta végül. „Anya el kellett menjen valahova.”
Az eset egyre rejtélyesebbé vált, és Tóth Gábor aggódni kezdett. „Lili, tudod anya telefonszámát? Vagy hol laktok?”
Lili csak rázta a fejét. „Nem, de anya mondta, hogy jön értem.”
„Rendben, Lili. Mit szólnál, ha velem jönnél a rendőrségre? Ott várhatnánk meg anyát. Itt kezd hideg lenni.”
Lili bólintott, és kézen fogva követte Tóth Gábort a járőrautóig, szorosan ölelve a plüssmacit.
Mi történt ezután? Az események váratlan fordulatot vettek. Kiderül, hogy...
⬇️?A teljes történet megrázó fordulatokat tartogat, amit az olvasók a kommentekben találhatnak meg.
