Két napja ült az erdőben egyedül… csak egy üzenetet őrzött. Az igazság sokkoló volt
A tisztás csendje.
A Bakony ködös hajnalai mindig különös fényben fürdették az erdőt. A levegő nehéz volt a nedvességtől, a mohával borított sziklákon apró vízcseppek csillogtak, mintha ezernyi gyöngy kapaszkodna a földhöz. A fák koronája fölött fakó narancsszínben derengett az ég, a madarak még csak ébredeztek, amikor Ernő, a körzeti erdész, elindult a megszokott útján.
/Bakancsa tompán koppant az avaron, időnként száraz ág reccsent alatta\./
Amikor az Öreg-Bükkhöz ért, megállt.
Ez a fa nem volt egyszerű fa. Törzse vastag volt, mint egy ház fala, kérge mély repedésekkel barázdált, gyökerei pedig kígyóként futottak szét a föld felszínén. A helyiek azt mondták róla, hogy „emlékszik” — mindenre, ami alatta történt.
Ernő ekkor vette észre.
A fa tövében, a mohás gyökerek között egy kisfiú ült.
Nem kuporgott, nem sírt, nem reszketett. Egyenesen, fegyelmezetten ült, mintha valaki pontosan így utasította volna.
Ernő óvatosan közelebb lépett.
– Szervusz, kicsim… mit csinálsz itt?
A fiú lassan felnézett. Tekintete túl komoly volt egy gyerekhez képest.
– Anya azt mondta, várjak itt – felelte halkan. – A nagy fánál. Azt mondta, visszajön.
Ernő körbenézett. Sehol senki. Csak a szél susogása, egy harkály kopogása, és a távoli patak morajlása.
– És mikor ment el? – kérdezte, miközben leguggolt, hogy egy szintben legyen a fiúval.
A gyerek elgondolkodott.
– Amikor még világos volt… aztán sötét lett… aztán megint világos.
Ernő gyomra összeszorult. Ez nem néhány óra volt.
– Hogy hívnak?
– Peti.
– Én Ernő vagyok. Én vigyázok erre az erdőre. Tudod, hol laktok?
Peti kicsit félrebillentette a fejét.
– Ott, ahol piros a tető… van ott egy sánta kutya, meg egy macska is, de az elszaladt, amikor Béla bácsi kiabálni kezdett.
Ernő ekkor vette észre, hogy a fiú kabátzsebe kidudorodik.
– Mi van ott nálad?
Peti elővett egy összehajtott papírt.
– Anya adta. Azt mondta, ha sokáig nem jön, adjam oda egy jó embernek.
Ernő keze remegett, amikor kibontotta.
A sorok sietősek voltak, néhol elmosódottak:
„Ha ezt olvassa, és a fiam még itt van, akkor valami történt velem.Ne vigye vissza a piros tetős házba a Völgyúton.Béla veszélyes.Nem engedett el minket.Nem tudom, mennyi időm van.Ha nem jövök vissza, kérem, találjon Petinek biztonságos helyet.Jó gyerek. Megérdemli az életet.”
Aláírás nem volt.
Ernő érezte, hogy ez nem csak egy üzenet — hanem egy anya utolsó reménye.
– Gyere, Peti – mondta végül. – Itt hideg van. Van egy hely, ahol meg tudunk melegedni.
A fiú szó nélkül felállt, és megfogta Ernő kabátujját.
Mintha erre a mondatra várt volna.
Az erdészház éjszakája.
Az erdészházban fenyőgyanta és szárított gyógynövények illata keveredett. A vaskályhában tűz pattogott, meleg fényt vetve a falakra.
Ernő teát töltött, és egy szelet mézes kenyeret adott Petinek. A fiú apró falatokban evett, mintha attól tartana, hogy ha túl sokat vesz el, valaki majd rászól.
– Hol laktok pontosan? – kérdezte Ernő óvatosan.
– Ahol piros a tető… és anya mindig azt mondta, hogy Bélától tartsak távolságot.
A név ismerős volt. A Völgyúton álló házban lakó férfit a faluban sokan kerülték: részeg éjszakák, veszekedések, ordibálás, ajtócsapkodás.
Ernő felhívta a gyermekvédelmet és a rendőrséget.
Az este lassan telt. Peti az összecsukható ágyon aludt el, ujjai görcsösen markolták Ernő kabátjának szélét.
Hajnal felé motorzúgás törte meg a csendet.
Egy fekete terepjáró állt meg az udvaron.
Egy magas, zavaros tekintetű férfi szállt ki.
Béla.
– Tudom, hogy itt van! – ordította. – Add vissza a gyereket! Ő az én családom!
Ernő kilépett a tornácra.
– Menjen el innen. A rendőrség úton van.
Béla elnevetgélte magát, de a hangja remegett.
– Az anyja megszökött! Itt hagyta a kölyköt! Én vagyok a törvényes gyámja!
– Akkor miért hagyta két napig az erdőben? – kérdezte Ernő nyugodtan. – És miért ír mást az anyja levele?
Béla arca elfehéredett.
– Miféle levél?
Ekkor kék villogók fényei jelentek meg a fák között.
A rendőrök megérkeztek.
Bélát elvitték.
Peti az ablakból nézte, némán, Ernőhöz simulva.
– Anya tényleg nem jön vissza? – kérdezte alig hallhatóan.
Ernő leguggolt elé.
– Nagyon szeretett téged. És mindent megtett, hogy biztonságban legyél.
A fiú bólintott. Nem sírt.
Csak fáradt volt.
Az igazság és a rajz.
Néhány nappal később megérkezett a hír.
Peti anyját megtalálták a Kő-árok közelében. Menekülni próbált, de a szíve felmondta a szolgálatot. A táskájában ott volt Peti gyerekkori fotója.
Az utolsó döntése — hogy a fiát az erdőben hagyja — megmentette őt.
Peti nevelőcsaládhoz került egy kis bakonyi faluba, ahol lovak, tyúkok és meleg konyha várta.
Indulás előtt odalépett Ernőhöz.
A kezébe nyomott egy összehajtott papírt.
– Ez az öné – mondta.
A lapon egy gyerekrajz volt: egy hatalmas bükkfa, mellette két alak — egy magas férfi zöld kabátban, és egy kicsi fiú sapkában, kézen fogva.
A tetején ez állt:
„A jó ember az erdőből.”
Ernő sokáig nézett az autó után, amely elvitte a fiút.
Az erdő újra csendes lett.
De az Öreg-Bükk alatt többé már nem csak egy korhadt fatönk állt.
Ott maradt valami láthatatlan.
Egy anya szeretete.
Egy fiú túlélése.
És egy erdész ígérete, hogy az erdő nemcsak fákból áll — hanem sorsokból is.
EPILÓGUS – VISSZHANG A GYÖKEREK KÖZÜL
Tíz év telt el azóta, hogy a fiú eltűnt az erdőből – és azóta, hogy megtalálták.
A Bakony nem sokat változott. A fák nőttek pár métert, néhány vihar letört egy-két ágat, új ösvények taposták a mohaszőnyeget, de a csend, a fény, a levegő… ugyanaz maradt. Az erdészház kéményéből még mindig füst kanyargott fel a reggeli égbe.
Ernő már nem hordta a régi zöld kabátot. Az elnyűtt darab ott pihent a szekrényben, a papírral együtt, amit sosem dobott ki. Időnként elővette, kisimította, és hosszasan nézte a gyerekrajzot. A hatalmas bükkfa még mindig ott állt. Még mindig emlékezett.
Aznap is korán indult. A tavaszi fény áttört a fák közt, madárdal szőtte be az ösvényt, és a völgyből felfelé kapaszkodva hirtelen érezte, hogy nincs egyedül.
A tisztás szélén egy fiatal férfi állt. Vállán sporttáska, kezében vadvirágcsokor.
Amikor meglátta Ernőt, elmosolyodott.
– Jó reggelt – szólalt meg.
Ernő megtorpant, aztán összehúzta a szemét, és szinte suttogva kérdezte:
– Peti?
A fiú bólintott. A hangja már férfias volt, de a szeme… ugyanaz a mélybarna, kicsit félénk, de bizalomra kész tekintet.
– Gondoltam, ha valahová visszajövök… hát ide.
Ernő nem szólt. Csak odalépett, és megölelte. Nem gyorsan, nem túl szorosan, de igazán.
– Az erdő azóta is emleget – mondta csendesen, amikor hátrébb lépett.
Peti leült a fatönkre – ugyanarra, ahol tíz éve várta az anyját.
– Sokáig nem értettem, mi történt – mondta. – De aztán rájöttem, hogy az, hogy itt hagyott… nem elhagyás volt. Hanem egy utolsó menekülés. És egy esély.
Ernő bólintott. Nem volt mit hozzátenni.
Peti elővett a táskájából egy új papírt. Vastagabb, rajzlap, gondosan hajtogatva. Átnyújtotta.
– Ezt most én rajzoltam. Már úgy, ahogy emlékezem rá.
A képen a bükkfa már árnyékot vetett. Alatta két alak ült: egy férfi kályhacsővel fűtött ház előtt, és egy nagyfiú, aki ugyanott várt, ahol valaha kisgyerekként ült. A háttérben halványan egy női alak is sejlett: az ösvényen, távolodva, de visszanézve.
Ernő sokáig nézte a rajzot. A szeme sarkában összegyűlt a könny.
– Mindig azt hittem, az embernek a gyökerei tartják meg a leginkább – mondta halkan. – De néha a törésnél kezdődik az igazi növekedés.
Peti elmosolyodott.
– Én itt nőttem gyökeret – felelte. – Ahol először nem féltem többé.
A nap átsütött a bükk ágai között, a madarak énekeltek, és az erdő hallgatott. De az Öreg-Bükk alatt, abban a percben, egy új emlék született.
Nem fájdalomból.
Hanem hála és bizalom találkozásából.
És ez maradt ott örökre.
A gyökerek között.
Jogi nyilatkozat:
A történetben szereplő nevek, helyszínek és események részben vagy teljes egészében a szerző képzeletének szüleményei.Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel a véletlen műve.A történet kizárólag szórakoztató, irodalmi célt szolgál, nem tekinthető valós tényfeltárásnak, híradásnak vagy dokumentált eseménynek. A felhasznált képek és illusztrációk illusztratív jellegűek, nem ábrázolnak valós szereplőket vagy eseményeket.
2026. február 11. (szerda), 15:58
