Különös oka volt, amiért nyilvános illemhelyre járt mosakodni… soha nem akarta, hogy lányai megtudják a titkát!

GMB Akash újságíró egyik facebook bejegyzésével mélyen megérintette az emberek szívét. /A történet amit elmesélt, egy szegény férfiról szól, akinek nap mint nap keményen kell dolgoznia azért, hogy gyermekei iskolába járhassanak\./

Azonban soha nem szerette volna, hogy gyermekei megtudják, hogy hol dolgozik.

“Soha nem árultam el a gyermekeimnek, hogy mit dolgozik. Nem akartam, hogy miattam szégyenkezzenek. Amikor a legkisebb lányom egyik alkalommal megkérdezte, hogy mit dolgozok, kissé vonakodva azt feleltem neki, hogy munkás ember vagyok.”

 

“Mielőtt hazaérek, minden alkalommal bemegyek egy nyilvános illemhelyre, ahol megmosakodok, átöltözök, hogy a gyerekeim ne vegyék észre, hogy milyen munkát végeztem.

Azt szeretném, ha gyermekeim a többiekhez hasonlóan iskolába járnának és tanulnának.”

 

“Nem szeretném, hogy mások előtt szégyenkezniük kellene miattam.

Nem szeretném, hogy nekik is olyan megaláztatásban legyen részük, mint nekem. Engem már nagyon sokan megaláztak, ezért minden pénzt amit sikerült megtakarítanom, kislányaim taníttatására fordítok. Soha nem szoktam új ruhákat vásárolni magamnak; Ehelyett mindig könyveket vásárolok nekik. Azt szeretném, hogy gyermekeim jobb munkahelyet találjanak. Nem szeretném, hogy Ők is utcaseprők vagy takarítónők legyenek.

“Nemrég a nagyobbik lányom beiratkozott az egyetemre, de nem volt elég pénzem a tandíjra. Nem tudtam, hogyan oldjam meg ezt a nagy problémát. Aznap dolgozni sem volt erőm, ezért leültem a szemetes kuka mellé és megpróbáltam munkatársaim elől elrejteni a könnyeimet. A kollegák észrevették, hogy szomorú vagyok, de senki sem jött oda hozzám, hanem folytatták a munkát. Szinte megszakadt a szívem, hogy nem vagyok képes megoldani a problémát.

Nem tudtam, hogy mit fogok mondani a lányomnak, amikor hazaérek a munkából. Holnap ki kell fizetnünk az összeget. Eldöntöttem, hogy amikor hazaérek a munkából megmondom a lányomnak, hogy sajnos szegénynek születtünk, ezért nem folytathatod tovább a tanulást.

”

“Munka után odajött hozzám az összes kollégám, leültek mellém és megkérdezték, ha testvérüknek tekintem őket? Mielőtt választ adtam volna, átnyujtottak egy borítékot, amiben benne volt a napi bérük és ezt mondták: “Ma böjtölni fogunk, mert a lányodnak egyetemre kell mennie!” Ettől elszorult a torkom, nem tudtam válaszolni. Aznap nem mentem be a nyilvános illemhelyre mosakodni.

Piszkosan rohantam haza, hogy minél hamarabb közöljem lányommal, a jó hírt.”

Hamarosan a lányom megkapja a diplomát. A másik három lányom nem akar elengedni dolgozni. Részmunkaidős állást vállalnak, és mindhárman pénzt keresnek. De természetesen én nem hagytam ott a munkahelyemet. Gyakran meglátogatnak munka közben, és eledelt hoznak nekem és a kollégáimnak.

Munkatársaim egyik nap megkérdezték a lányomat, hogy miért hozol nekünk olyan gyakran eledelt? A lányom az felelte, hogy “Egyszer ti mindannyian éhesen feküdtetek le, azért, hogy én ma itt lehessek.

Imádkoztatok értem, hogy sikerüljön megvalósítanom az álmomat. Ezért hozok nektek ételt minden nap!”

“Már nem is érzem magam szegény embernek. Ha valakinek ilyen gyermekei vannak, az nem is szegény ember!”

Ez a szegény ember sokat küzdött gyermekeiért és példát mutatott nekik. Néha elfelejtjük, hogy szüleink mennyi áldozatot hoztak érettünk, hogy nekünk jobb legyen. Reméljük, hogy mindenki megtanul legalább egyszer köszönetet mondani nekik!

Forrás: www.buzzblog.eu

2017. június 22. (csütörtök), 21:01