Lisa-Marie Presley ezt mondta az éjszakról mikor apja Elvis meghalt: „Azt hitték már alszom."
Már 41 éves halott a rock királya, Elvis Presley. Most gyermeke Lisa-Marie Presley mesél az apja életének utolsó napjáról.
1977. augusztus 16./\-a volt amikor Elvis tragikus körülmények között távozott, hátrahagyva 8 éves kislányát Lisa\-Mariet\./
Most Lisa-Maire Presley elmeséli arról, milyen volt az utolsó találkozása édesapjával. A Radar- nak nyilatkozott az énekes lánya.
– Nem nagyon szeretek róla beszélni. Éjjel négy óra volt körülbelül, azt hitték hogy alszom de fent voltam, apám odajött hozzám.
–Megpuszilt jó éjszakát kívánt nekem és ekkor láttam őt utoljára. – mondta a lány.
Aztán Elvist halottan találták a a fürdőszobában Gracelandben. A kislány mikor meglátta apját a földön fekve azonnal kiabálni kezdett és hívta apja akkori barátnőjét Linda Thompsont. Lisa-Marie azt mondta, segített neki az, hogy látta apja holttestét.
– "A holttest három napig volt a házban, nagyon furcsa érzés volt ez számomra.
Azt mondta még mindig kísérti őt apja halála, annak ellenére, hogy ez 41 évvel ezelőtt törtét.
–„Mikor fiatalabb voltam, néha láttam őt úgy, ahogy élete utolsó napján kinézett. Egyszerűen csak megjelent valahonnan, esni kezdett én pedig megpróbáltam őt elkapni.”
Apja halálának évfordulóján augusztus 16-án Lisa-Marie egy új dalt jelenet meg melyet apjával együtt énekel.
A dal címe „Amikor senki sincs egyedül,” ennek a dalnak egy új verzióját halljuk Elvistől és Lisa-Marie Presleytől.
– "Nagyon megható és erős érzelmeket kiváltó élmény volt apámmal együtt énekelni. A dal szöveg mintha nekem szólna, biztos, hogy apámra is ilyen nagy hatással volt ez aszöveg. "– mesélte a lány a Radar-nak.
Elvis valóban a rock királya volt, nagyon izgalmas ez az apa-lánya duett.
Forrás: csodalatos.co
2018. augusztus 27. (hétfő), 07:41
Kapcsolódó cikkünk
Nem adok semmit! Ez mindenem!” – kiáltotta a mosogatóárva, miközben a sporttáskáját a mellkasához szorította!
A gazdag étteremvezető meg volt győződve róla, hogy leleplezett egy tolvajt. De amikor meglátta, MI van a táskában, egyszerűen LEFAGYOTT A DÖBBENETTŐL... ?
Bálint a „Menedék a Fenyvesben” nevű étterem hátsó irodájában ült. A szoba szűk volt, a sarokban zümmögő radiátorral, az ablakot már napok óta nem nyitotta ki senki. A férfi a monitort bámulta összehúzott szemöldökkel. Mellette csendben álldogált az egyik biztonsági őr, Stefi.
– Állj! – emelte fel a kezét Bálint. – Tekerj vissza tíz másodpercet.
A biztonsági kamera felvétele szemcsés volt és fakó. A képen egy vékony alkatú lány, munkaruhában, lopva körbenézett, aztán gyorsan becsúsztatott valamit egy nagy sporttáskába, amit a hátsó ajtó mellett hagyott.
– Ez minden nap így megy? – kérdezte Bálint, miközben megdörzsölte az orrnyergét.
– Két hete minden este – bólintott Stefi. – Mindig ugyanabban az időpontban, a műszak vége előtt.
A képernyőn a lány – Nadia – felkapta a táskát, és kissé görnyedten kisétált az ajtón.
Bálint hátradőlt a székében. Három éve dolgozott éjt nappallá téve, hogy ezt az éttermet felépítse. Minden villa, minden terítő, minden csempe az ő két keze munkáját dicsérte.
És most, amikor végre kezdett kicsit fellélegezni, amikor az adókat is rendesen fizette…
– Szerinted mit visz el? – kérdezte, miközben kinézett az ablakon, ahogy a hópelyhek nekicsapódtak az üvegnek, majd piszkos cseppekké váltak.
– Nem tudom pontosan. A konyhából semmi sem hiányzik. Sem étel, sem edény.
– Rendben – mondta végül Bálint, és felállt. – Ezt most én intézem.
Ahogy kilépett a hátsó kijáraton, a hideg szél arcon csapta. Megszaporázta a lépteit, és a parkoló végében elérte Nadiát, aki épp nyitotta az ajtót, hogy kilépjen a sötétbe.
– Nadia! – szólt rá határozottan.
A lány megdermedt. A sárgás utcai lámpa fényében az arca sápadtnak tűnt, mint egy szellem. Azonnal a mellkasához szorította a sporttáskát, mintha az lenne az utolsó védelme.
– Bálint úr? – kérdezte remegő hangon, de volt benne valami makacsság. – Mit keres itt?
– Beszélni akarok veled – mondta a férfi, miközben közelebb lépett. – Láttam a felvételeket. Minden nap elviszel valamit innen. Mi van abban a táskában?
Nadia szeme tágra nyílt, tele volt rémülettel.
– Én... én nem vittem el semmit – hátrált, miközben a keze már a kilincs felé tapogatózott. – Esküszöm!
– Akkor mutasd meg, mi van benne! – Bálint előre nyújtotta a kezét.
– Nem! – csattant fel Nadia, olyan hirtelen és olyan erővel, hogy Bálint meglepetten hátralépett. – Nem adok semmit! Hagyjon engem békén!
Bálint meghökkent. A helyzet sokkal több volt, mint amit a kamera mutatott.
És akkor... amikor végre sikerült belenéznie a táskába...
egyszerűen LEFAGYOTT A DÖBBENETTŐL... ?. ?
Folytatás lent az első hozzászólásban
Nem adok semmit! Ez mindenem!” – kiáltotta a mellkasához szorított sporttáskával a fiatal mosogató...
