Ma reggel egy hajléktalan férfi ébresztett minket heves csengetéssel a kaputelefonon. Ezután egy egész Életre szóló leckét kaptunk a sorstól!
Hirdetés
Hirdetés
Ma reggel egy hajléktalan férfi ébresztett minket heves csengetéssel a kaputelefonon. Ezután egy egész Életre szóló leckét kaptunk a sorstól!
a reggel hihetetlen dologra keltünk! /Nem a telefonunk ébresztője szólalt meg először, hanem a kapucsengőnk\./
Hirdetés
Legnagyobb meglepetésére egy hajléktalan férfi állt a kapuban, egyik kezében szomszédunk pénztárcáját tartva.
Hirdetés
Hirdetés
Miközben beszélgettünk, megérkezett a szomszéd is, akinek hatalmas boldogsággal és megkönnyebbüléssel indulhatott így a napja. Nem intézte el egy halk „köszönöm”-mel a dolgot, pontosan átérezte, mekkora áldozatot hozott érte az, aki átgyalogolt a pénztárcával a városon, hogy visszajuttassa neki. Azt mondta, megnyugodhat, mert egész télen nem fog éhezni, erről ő gondoskodik!Nagyon megható volt ezt hallani! Ez egy újabb bizonyíték volt arra, hogy nem a ruha és főleg nem a pénz teszi az embert!Ha neked is elnyerte a tetszésedet ez a valós történet, kérlek oszd meg ismerőseiddel is!
2020. augusztus 09. (vasárnap), 21:21
Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
? Egy idős bácsi egyedül ült a parkban, elveszve… Mindenki elsietett mellette. De Lilla megállt. Másnap olyasmit talált az asztalán, amitől szó szerint leesett az álla!
Kővári Lilla épp egy fontos üzleti tárgyalásról tartott vissza az irodájába. Az idő szorított, így a belvárosi parkon vágott keresztül, hogy néhány percet nyerjen. A nap ugyan ragyogott, de a folyó felől érkező szél hidegen hasított át a kabátján, és egészen a csontjáig hatolt. Összébb húzta magán a gallért, és sietett tovább.
Az emberek némán siettek egymás mellett. Senki nem figyelt a másikra. Lilla sem. A fejében már a következő prezentáció járt, és azon aggódott, hogy el ne késsen a vezetőségi megbeszélésről. De ekkor megakadt a szeme valamin.
A park szélén, egy félreeső padon egy idős férfi ült. Jól öltözött volt, botra támaszkodott, és maga elé meredt. Volt valami a tartásában, a tekintetében, ami miatt Lilla ösztönösen lelassított.
— Kisasszony, meg tudná mondani, mennyi az idő? — szólította meg őt halkan a bácsi.
— Délután fél kettő — válaszolta Lilla, rápillantva az órájára.
A férfi bólintott, de továbbra is a távolba meredt. Lilla már majdnem továbbindult, amikor észrevette: az öreg szemeiben zavartság tükröződött.
— Minden rendben van? Elveszett? Segíthetek valamiben?
A bácsi hálásan nézett fel rá.
— Azt hiszem, eltévedtem — mondta halkan. — Sétálni indultam, de most már nem tudom, merre van az otthonom...
Lilla leült mellé. A fontos meeting, a céges határidők, a prezentáció mind háttérbe szorultak.
— Hogy hívják? — kérdezte kedvesen.
— Varga István vagyok — felelte egy kis tétovázás után.
— Meg tudná mondani a lakcímét? Esetleg valamelyik hozzátartozó telefonszámát?
A bácsi gondolkodott, homlokát ráncolta, majd lassan lediktált egy címet és telefonszámot. Lilla azonnal elővette a mobilját, és tárcsázott.
— Halló? — hallatszott a vonal túloldaláról egy férfihang.
— Jó napot, Kővári Lilla vagyok. A Petőfi parkban vagyok Varga István úrral, úgy tűnik, eltévedt. Szüksége lenne egy kis segítségre.
— Apu?! — hallatszott a megkönnyebbülés a vonalban. — Köszönöm, hogy vele van! Rögtön indulok. Kérem, maradjon vele, amíg odaérek!
Miután letette, Lilla visszaült a bácsi mellé. István bácsi remegett a hidegtől. Lilla gondolkodás nélkül levette a kabátját, és a férfi vállára terítette.
— Dehogy kell ezt… Maga is megfázik! — tiltakozott zavartan.
— Nem baj, bírni fogom — felelte mosolyogva, miközben már érezte, hogy áthűlt a keze.
Elkezdtek beszélgetni. István bácsi mesélt a fiáról, aki állandóan dolgozik, az unokáiról, akiket ritkán lát, és arról, mennyire szereti a reggeli sétákat. Lilla figyelmesen hallgatta, néha bólintott, néha kérdezett. Az idő pedig csak telt…
Húsz perc múlva egy fekete SUV gördült be a park mellé. Egy jól öltözött, negyvenes férfi szállt ki, és gyors léptekkel sietett a padhoz.
— Apu! Hányszor mondtam már, hogy ne indulj el egyedül! — korholta aggódva.
— Azt hittem, menni fog… — válaszolta István bácsi kissé lesütött szemmel.
A férfi segített apjának felállni, majd Lilla felé fordult.
— Nem tudom eléggé megköszönni, amit tett. Nem is akarom elképzelni, mi történhetett volna nélküle. Megkérdezhetem, hogy hívják?
— Kővári Lilla — mondta a lány, és visszavette a kabátját.
— Köszönöm, Lilla. A nevem Kovács Tamás. Megígérem, apám többé nem lesz felügyelet nélkül. És hadd vigyük el önt is. Legalább egy kávéra, vagy hazáig.
Lilla udvariasan elutasította. Elköszönt, és továbbindult az irodája felé. A tárgyalás már rég elkezdődött, de valahogy senkit nem érdekelt, hogy késett — őt pedig különösen nem.
Az egész nap mintha ködbe burkolózott volna. A gondolatai máshol jártak. Később, amikor visszatért az asztalához, egy fehér boríték várta. Név nélkül, de precízen címezve. Benne egy kártya és egy meghívás: időpont, cím, pecsét… és a feladó: Kovács Holding.
Lilla ismerte a nevet. Az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cége. De mégis… miért ő? Miért küldenének neki meghívót?
A kíváncsiság legyőzte az óvatosságot. Ebédidőben elindult a megadott címre.
Egy impozáns üveg-beton toronyház előtt találta magát. Felment a legfelső emeletre. Egy hatalmas, elegáns irodában ismerős arc fogadta: Kovács Tamás.
— Meglepődött, igaz? — kérdezte, miközben hellyel kínálta.
— Az enyhe kifejezés — válaszolta Lilla.
— Tudja, kevesen állnak meg egy ismeretlen ember mellett az utcán. Maga mégis megtette. Ezért vagyunk most itt.
Ezután átnyújtott neki egy dossziét.
— Átnéztem az ön szakmai múltját. Elismerésre méltó. És az emberi oldala még ennél is különlegesebb. Szeretném, ha nálunk dolgozna. Dupla fizetés, szolgálati lakás, fejlődési lehetőségek.
Lilla csak nézte a dokumentumokat, meglepődve, megilletődve.
Ez mind csak azért… mert megállt egy padnál?
Vagy mert végre valaki észrevett egy olyan embert, akit mások már rég nem láttak meg?
? A történet folytatása kommentben!
Olvasd el, hogyan fordult Lilla sorsa egyik napról a másikra!??
Lilla éppen egy fontos tárgyalásról tartott vissza az irodába. Mivel időszűkében volt, a városi parkon keresztül...
Hirdetés
