Mindenki ismer a faluban és tudják, hogy egyedülálló apaként, de büszkén nevelem gyerekeimet! Attól viszont, amit tegnap reggelre találtam a kerítésemre felakasztva, még én is elsírtam magam - Vannak még köztünk Ilyen emberek?
Hirdetés
Hirdetés
Mindenki ismer a faluban és tudják, hogy egyedülálló apaként, de büszkén nevelem gyerekeimet! Attól viszont, amit tegnap reggelre találtam a kerítésemre felakasztva, még én is elsírtam magam - Vannak még köztünk Ilyen emberek?
.
/Mindenkit ismerek ebben a faluban, nagyon sok emberrel kimondottan jó viszonyban vagyok\./
Hirdetés
Sajnos a feleségemet egy munkahelyi balesetben elvesztettem, így most egyedülálló apaként nevelem két gyermekemet.
Hirdetés
A cég fizetett nekünk kártérítést, amiből tudtunk venni egy kis vályog házat.
Hirdetés
A kártérítés csak a feleségem cégének a jóindulatából lett kifizetve, mert sajnos a saját hibájából következett be a tragédia. Én egy büszke ember vagyok, nem szoktam elfogadni segítséget senkitől. Amink van, azt mind én teremtettem meg a gyerekeim számára. Van, hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, olyankor inkább nem eszek, de nekik mindig mindenük megvan amire éppen szükségük lehet. Tegnap reggel nagy meglepetésemre egy hatalmas zsák volt a kerítésünkre felakasztva.
Hirdetés
Azt hittem először, hogy valaki a szemetét akasztotta fel. Miután levettem belenéztem és legnagyobb megdöbbenésemre a zsák tele volt mindenféle gyerek holmival. Volt abban pólóktól kezdve a rövid nadrágokon át, a téli ruhákon keresztül a cipőkig, szandálokig. Sőt még kisebb játékok és plüssök is akadtak köztük.
Mint mondtam büszke ember vagyok, de abban a pillanatban nem szégyelltem magam elsírni. Hihetetlen, hogy léteznek még ilyen emberek, akik ennyire emberségesek, és empatikusak.
Hirdetés
Köszönöm Neked és remélem kiderül ki is voltál, mert szeretném ezt megköszönni személyesen is, megölelni Téged, hiszen fényt és reményt hoztál nekem. Remélem eljut hozzád ez a bejegyzés! Kérlek Titeket osszátok meg minél többen! Horváth ViktorAz alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
2018. szeptember 18. (kedd), 22:29
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
„Ettől a hónaptól kezdve külön kasszán leszünk” – jelentette be a férj.
„Rendben” – felelte nyugodtan a feleség. Már régóta készült erre. A férj válaszától majdnem MEGFULLADT… ???
A frissen sült csirke fűszeres illata belengte a konyhát, meghitt és otthonos hangulatot teremtve. Éva óvatosan kivette a sütőből az aranybarnára sült húst – Gábor kedvencét, amit immár 18 éve, minden pénteken elkészített. A konyhában halkan csörrentek az evőeszközök.
17 éves lányuk, Kata rutinos mozdulatokkal terítette meg az asztalt.
„Vacsora kész” – jelentette ki Éva, miközben a forró csirkedarabokat a tányérokra tette.
A konyhaajtóban feltűnt Gábor, arcán furcsa, kissé feszült mosollyal. Éva azonnal észrevette ezt. Az együtt töltött évek alatt már megtanulta olvasni férje arckifejezéseit. És ezt a pillantást túl jól ismerte.
Általában így nézett, amikor valami fontosat akart közölni, de nem volt biztos benne, hogy a hír örömöt vagy felháborodást fog kiváltani.
„Milyen jó illatok vannak” – mondta Gábor, miközben helyet foglalt az asztalnál.
„Egyébként… van egy ötletem.”
Éva mozdulatlanná dermedt a merőkanállal a kezében, és figyelmesen nézett rá.
Kata az asztalnál ülve úgy tett, mintha elmerülne a telefonja képernyőjében, de a szeme sarkából érdeklődve figyelte a beszélgetést.
„Figyelj, drágám…” – kezdte Gábor, miközben gondosan levágott egy falat szaftos csirkét, és elégedetten bekapta. „Arra gondoltam… át kéne gondolnunk a családi költségvetésünket.”
Éva nyugodtan leült egy székre, bár a szívében megjelent a baljós előérzet szúró érzése.
„Hogy érted ezt?” – kérdezte, igyekezve semleges maradni.
„Úgy, hogy ettől a hónaptól külön kasszán leszünk.”
Gábor szalvétával megtörölte a száját, láthatóan élvezve a helyzetet.
„Alaposan kiszámoltam mindent, és arra jutottam, hogy ez a legigazságosabb megoldás. Mindenki csak a saját maga által megkeresett pénzt költi el.”
Olyan elégedetten jelentette ezt ki, mintha valami forradalmian nagyszerű ötlettel állt volna elő.
Kata felemelte a fejét a telefonjából, és egyenesen az apjára nézett:
„De anya nem dolgozik…”
„Pontosan ezért” – folytatta Gábor, mintha meg sem hallotta volna a lánya reakcióját. „Ésszerű, ha adok neki egy fix összeget a háztartási kiadásokra, de a saját pénzemmel én rendelkezem.”
Éva nyugodtan levágott egy kis darab csirkét, komótosan elrágta, mintha alaposan átgondolná a hallottakat.
A konyhában feszült csend telepedett meg, csak a régi falióra halk kattogása hallatszott.
„Rendben” – mondta végül Éva egyenletes hangon.
Gábor a következő pillanatban majdnem megfulladt attól, amit ezután hallott… ???
Folytatás az első kommentben a kép alatt ???
