Négy zsemle 1200 forintért a Sparban?

Hirdetés
Négy zsemle 1200 forintért a Sparban?
Hirdetés

Ezért muszáj minden alkalommal közvetlenül vásárlás után megnézni a blokkot:.

Ma beugrottam - bárcsak ne tettem volna - a Sparba pár péksüteményért. Siettem, így bár soknak tűnt a fizetendő összeg, sajnos nem néztem meg a blokkot. Utána még posta, gyógyszertár, majd aztán otthon kipakolva csak a kezembe akadt a blokk, amitől aztán égnek állt a hajam. A négy darab valamilyen zsemleszerű (alig több, mint negyed kiló, lásd a fotón) a blokkon két kilónyi valamiként szerepel!

Vissza gyorsan a Sparba. (Sajnos így már egy jó óra múlva.) Pénztárosnak mondom mi van, hát ő nem tudja. Mit? Semmit. Szerinte ezt akkor kellett volna, mert hát így ezt én bárhonnan szerezhettem. He? Mondom neki, rajta van a blokkon a bolt címe, a pénztár és pénztáros kódja. Látszik, hogy ott vettem, mikor és kinél. Ő akkor sem tud (akar) semmit sem kezdeni vele.

Jó hosszú sor állt, azok is kezdtek csúnyán nézni rám (ez a Spar erről hírhedt, hogy mindegy hány pénztár van nyitva, a sor nem fogy, annyira lassúak a pénztárosok), még kíváncsiságból rákérdeztem, hogy mi az a "tir.rozs.ropog.". Azt ő nem tudja. WTF?


Tehát: ő meggyanúsít engem, hogy elkunyerálok valakitől egy blokkot, csak hogy becserélhessek pár zsemlét (?!), de ő a blokkon szereplő összes információ alapján sem tud/hajlandó utánanézni, hogy mit csesztek el. Pofátlanul átvernek kb. egy ezressel (tudom, én vagyok a hülye, mert hagyom), mert a pénztáros nem ismeri fel a péksüteményt, az 500g sem tűnik fel neki. Felelősség meg semmi. (Bár ezt könnyen háríthatta volna, hívhatta volna a főnököt, de nem. Tudom, nekem kellett volna. De az ilyen ügyfélbunkó hozzáállás elveszi az ember kedvét, legszívesebb üvöltözne. Azt meg mégsem akartam)

A tirrozsropog valami belső kód lehet a "jólátvertükavevőt"-re a Sparnál. Mert ugye ha nem tudják mi az, akkor nincs is ilyen pékárujuk.

(Ez az üzlet tényleg botrányos, láttam már - fotó is van - 30 fokos melegben kocsinyi jégkrémet kint állni legalább félórát a vásárlótérben, ami végképp túlzás, mármint az előre kiolvasztás :-), mert íratlan szabály, hogy ebben a Sparban nem szabad fagyasztott árut venni, mert még a boltban kiolvad; és ez nem vicc.)

Forrás: homar.blog.hu

2014. május 14. (szerda), 17:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 09:06
Hirdetés

83 évesen apa lett, sokan kegyetlenül támadták – ma 87 évesen is minden reggel a kisfiáért él

83 évesen apa lett, sokan kegyetlenül támadták – ma 87 évesen is minden reggel a kisfiáért él

87 évesen is apa minden reggel – sokan bántották, amikor megszületett a fia, de az idő végül mást mutatott meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 06. (szombat), 14:34

A régi kendő és a három kulcs

A régi kendő és a három kulcs

A régi kabát áraAznap reggel olyan szürke volt az ég, mintha valaki hamut szórt volna a város fölé. A dunántúli...

Mindenegyben blog
2026. június 06. (szombat), 11:28

A hóban hagyott nyom

A hóban hagyott nyom

A hóban hagyott nyomA Börzsöny télen nem beszél sokat. Inkább csak lélegzik. A fák ágain megül a hó, a völgyekben hideg...

Mindenegyben blog
2026. június 06. (szombat), 10:47

Amikor a szeretet majdnem tragédiába fordult: Máté és Csibész története

Amikor a szeretet majdnem tragédiába fordult: Máté és Csibész története

Amikor a kisfiú és a kutyája elaludtak a nappaliban, mindenki azt hitte, ennél szebb látvány nincs a világonA Bakony...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 15:32

A lányt a három feldühödött kutya elé lökték, de amit az egyik állat ezután tett, mindenkit némaságra kényszerített

A lányt a három feldühödött kutya elé lökték, de amit az egyik állat ezután tett, mindenkit némaságra kényszerített

A kutyák nem hazudnakA régi műhely a telep szélén állt, ott, ahol az aszfalt már repedezni kezdett, és a poros út...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 14:20

A kutya, aki nem engedte elhallgatni az igazságot

A kutya, aki nem engedte elhallgatni az igazságot

A kutya, aki nem engedte elhallgatni az igazságotA kisnánai temető fölött olyan alacsonyan lógtak azon a novemberi...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 12:35

Egy férfi megmentett egy oroszlánt az áradó vízből – de amikor biztonságba kerültek, az állat olyasmit tett, amire senki sem számított

Egy férfi megmentett egy oroszlánt az áradó vízből – de amikor biztonságba kerültek, az állat olyasmit tett, amire senki sem számított

 A nyár végi este lassan ereszkedett le a Körös mentére. A levegőben még ott remegett a nappali hőség, de nyugat felől...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 10:30

A kislányom minden délután a szomszéd lovához szaladt – aztán egy nap a ló olyan furcsán viselkedett, hogy az megváltoztatta az életünket

A kislányom minden délután a szomszéd lovához szaladt – aztán egy nap a ló olyan furcsán viselkedett, hogy az megváltoztatta az életünket

 Amikor Tóth Luca megszületett, azt hittük, a házunk végre egészen megtelik élettel. A férjemmel, Tóth Balázzsal akkor...

Hirdetés
Hirdetés