Óvónőből lett az ország leggazdagabb üzletasszonya

Hirdetés
Óvónőből lett az ország leggazdagabb üzletasszonya
Hirdetés

/Kósa Erika egyedüli nőként került be a 100 leggazdagabb magyar listájára\: a pénzügyi tanácsadással foglalkozó bájos üzletasszony Bentley\-vel jár, olykor napi 16 órát dolgozik, miközben óvónőként kezdte a pályafutását, és két lányt is felnevelt\./

Hirdetés

 

Erika több mint húsz éve tevékenykedik pénzügyi területen, de eleinte esze ágában sem volt ezzel foglalkozni. Színésznek készült, aztán a gyerekek szeretete miatt óvónőként kezdett dolgozni. Nyolc év után kezdett el fejlődési lehetőségeket keresni, így másodállásban egy osztrák pénzügyi tanácsadónál helyezkedett el. Mikor egyre nagyobb sikereket ért el, otthagyta az ovit, majd hosszú idő után azt az osztrák céget is, ahol elkezdett tanácsadóként, üzletkötőként dolgozni.

Hirdetés

Hirdetés

Kép: Gentleman.hu

16 évvel ezelőtt férjével és egy társukkal alapította meg a Brokernet céget, 13 évig irányította azt, majd 2012 őszén megalapította saját vállalkozását, a Consequit Groupot, és a Consequit Jövő Alapítványt. A cégcsoport nagy sikeret ér el a hazai biztosításközvetítői piacon, Erika pedig személyes küldetésének tartja, hogy megtanítsa az embereket pénzügyeik tudatos kezelésére.

Hirdetés

Kép: Gentleman.hu

A nagy sikernek azonban ára van: Erika gyakran 16 órát dolgozik naponta – mi pedig azon tanakodunk, hogy ez miért nem látszik meg rajta, mikor elmúlt ötven éves. Mondjuk nyilván van miből fedezni a kozmetikust, ahogy cipőmániáját is: Erika meg sem tudja számolni, hány pár lábbeli sorakozik a gardróbjában. Ennek ellenére nincs körülötte a gazdagok aranyporos légköre, segítőkész, házias, ám bevallottan nagyon erős nőről van szó, aki még mindig ragaszkodik a szüleitől tanult mintákhoz. A vidéki faluban felnőtt Erika milliárdosként is a tisztességes életmódhoz, a családokhoz, barátokhoz ragaszkodik leginkább, fontosnak tartja a segítőkészséget, a megértést, a szeretetet. Otthon ugyanúgy takarít és főz, mint más háziasszonyok, a pénzt pedig a férje kezeli, Erika is tőle kér, ha meg szeretne venni valamit.

Hirdetés
Két lányukat sem kényeztették el, alapelvük, hogy attól, hogy sok pénzük van, még nem kell azt elszórni. A legjobb a vagyonban pedig az, hogy számukra fontos kezdeményezéseket támogathatnak, vagy ahogy Erika fogalmazott: adni, adni, adni. Lesz is kinek: Erika nemrég nagymama lett.

Kósa Erika
Hirdetés

Kép: Kőhalmi Péter, sajto-foto.hu

Forrás: Gentleman.hu

Forrás: privatbankar.hu

2015. május 16. (szombat), 09:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés