Sokak világnézetét megrendítheti: A terrorista parancsnok elmondta, kik adják a pénzt és a fegyvert!

Hirdetés
Sokak világnézetét megrendítheti: A terrorista parancsnok elmondta, kik adják a pénzt és a fegyvert!
Hirdetés

Az alábbi beszélgetésre egy szíriai kőfejtőben került sor. A terrorszervezet parancsnokának válaszai tiszta képet nyújt arról, hogy valójában ki-kivel harcol a polgárháborúban. /És arról is, hogy ki és milyen úton pénzeli, illetve fegyverzi, képzi a terroristákat\./

Hirdetés

Az ember szóhoz sem jut egy ideig, amikor elolvassa a Kölner Stadt-Anzeiger „Az amerikaiak velünk vannak” című cikkét, amelyre a 888.hu Nemzetközi sajtószemléje hívta fel a magyar közvélemény figyelmét. Jürgen Todenhöfer, az Iszlám Államot talán legjobban ismerő német újságíró legutóbb a fiával, Frederic-kel 13 napot töltött a polgárháború sújtotta Szíriában.

Hirdetés
Tödenhofer tíz nappal ezelőtt – saját bevallása szerint pályafutása során a legnehezebb – interjút készített az Al-Kaida fiókjaként ismert Dzsabat Al-Nuszra terrorszervezet egyik parancsnokával, Abu Al Ezz-zel.

Az interjúból kiderül, hogy a terrorszervezetet az amerikaiak a Washington által támogatott kormányok segítségével látja el fegyverekkel.

Ráadásul amerikai kiképzők is jelen vannak Szíriában, akik a terroristáknak megtanítják az új fegyverek és hadfelszerelések használatát.

Hirdetés
Abu Al Ezz kijelentette, arra számítanak, hogy még több korszerű fegyvert kapnak támogatóiktól, amelyek segítségével legyőzhetik a szíriai kormányt. Hozzátette: „A harc kemény. A rezsim erős és Oroszország támogatja” – mondta a terrorszervezet vezetője.

Abu Al Ezz ezután folyamatosan sorolja a konkrét támogatásokat. Amerikai TOW rakéták segítségével kerültek erőegyensúlyba a „rezsimmel”, tankjaik Líbiából érkeztek Törökországon át, kaptak BM-21-es rakétakilövőket is.

Hirdetés
És nem csak hadifelszerelést, hanem pénzt is kaptak adott katonai célok eléréséért: 2,3 millió dollár érkezett Szaúd-Arábiától. Például az Al Muszlimijában lévő gyalogsági kiképző iskola elfoglalásáért mintegy 500 000 dollárt kaptak Kuvaittól és további 5 millió dollárt Szaúd-Arábiától.

„A pénz nem egyénektől, hanem e kormányoktól jött”, tette hozzá Abu Al Ezz.

„Izrael most támogat bennünket, mert Izrael háborúban áll Szíriával és a Hezbollah-val”, jelentette ki.

Hirdetés
Azt is elmondta, hogy

a Nyugat egyengette a dzsihadisták útját Szíriába Németországból, Franciaországból, Nagy-Britannia, Amerikából „és valamennyi nyugati országból”.

Azt is megerősítette, hogy a milicisták az oroszok és amerikaiak között kötött tűzszünetet arra használják, hogy új offenzívát indítsanak. Újra rendezték erőiket valamennyi szíriai tartományban. Hangsúlyozta, a Dzsabat Al-Nuszra nem engedi, hogy emberbaráti segítség érje el Aleppo városát.

Hirdetés
Nyíltan kimondta azt is, hogy a Dzsabat Al-Nuszra „az Al-Kaida része”. (Az Al-Kaidát vádolják a 9/11-es Amerika elleni támadással.)

Az interjúból az is kiderült, hogy a Dzsabat Al-Nuszra miért szakított az Iszlám Állammal: „A helyzet az, hogy korábban az Iszlám Állammal együtt voltunk, de

mivel az Iszlám Államot a nagyhatalmak, mint Amerika politikai érdekei és céljai szerint használták, a csoport eltávolodott elveinktől”.

Hirdetés

(Ha ezt az információt figyelembe vesszük annál a pontnál, mely szerint a nyugati kormányok segítették a dzsihadisták útját Szíriába, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az említett kormányok közvetlenül támogatták az Iszlám Állam utánpótlását emberi erővel.)

Abu Al Ezz megfogalmazta terrorszervezete célját is, eszerint pedig el akarnak söpörni minden diktátort, előbb az arab világban, majd után Európában is.

forrás: magyaridok.hu

 

2016. december 09. (péntek), 20:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés