Tinédzserek gúnyolódnak egy szegény idős asszonyon a buszon, míg egy hajléktalan férfi hangja meg nem szakítja őket

A zsúfolt buszon egy csapat tinédzser hangosan nevetett, gúnyolódva egy szegény idős asszonyon. Kigúnyolták az elnyűtt ruháit, reszkető kezeit és lassú mozdulatait. /A többi utas elfordította a tekintetét, nem akart beleavatkozni\./

Ekkor hirtelen egy mély, határozott hang törte meg a nevetésüket. Egy hajléktalan férfi volt az, aki a közelben ült.

— Nevettek, mert nem ismeritek az igazi életet — mondta, egyenesen a szemükbe nézve.

— Látjátok ezt az idős asszonyt, de nem ismeritek a történetét. Talán olyan gyerekeket nevelt fel, akik ma orvosok vagy tanárok. Talán mindent elveszített, de soha nem adta fel. És ti nevettek rajta?

A buszban csend lett. Az idős asszony hálásan nézett a férfira, a tinédzserek pedig lehajtották a fejüket, rádöbbenve, milyen kegyetlenül viselkedtek. Amikor a busz megállt a következő megállónál, az egyikük félénken suttogta:

— Sajnálom…

Az idős asszony csak elmosolyodott, és így szólt:

— A legfontosabb, hogy ezt megjegyezzétek.

A hajléktalan férfi ismét elmerült a gondolataiban, a többi utas pedig azon tűnődött, hogyan lehet az, hogy néha a legbölcsebb szavak éppen azoktól származnak, akiktől a legkevésbé várnánk. 

2025. február 27. (csütörtök), 19:20