Úton voltam, anyukámhoz szerettem volna eljutni Békéscsabára, aki egész nap sütött-főzött, mert évek óta nem láttuk egymást.. De ekkor hirtelen jött egy kamionos, aki..

Egy héttel ezelőtt szerda… A második szülinapom.. /Úton voltam, mert anyukámhoz szerettem volna eljutni Békéscsabára, aki egész nap sütött\-főzött, mert hosszú évek után először tudtunk volna több napot együtt tölteni és hivatalos ügyeket intéztünk volna ebben a pár napban, hogy a lakáshiteleim kamatai ne szökjenek az egekbe\./

Élveztem, hogy kora délután indulhattam, nem voltam időhöz kötve és a kedvenc, biztonságos autónkkal utazhattam. Imádtam azt az autót, hosszabb utakra csak vele voltam hajlandó elindulni. Nyomatékos volt, soha nem volt semmi baja, kevés kilométeres, hangtalanul ment a legszarabb utakon is a nagy kerekeivel, amikért szintén odáig voltam.

Igen, gyermekkoromban sem babáim voltak, hanem inkább matchboxaim Ati még le is szervizelte az indulás előtti nap, felkerültek rá a téli papucsok és tökéletes műszaki állapotban volt. Nagyon szerettem.

A munkaeszközöm is volt, vele jártam az országot, hogy tarthassam a kapcsolatot a csapatommal.

Ez a dátum örökké beégett a tudatomba, mivel a fizika törvényeit tekintve ma nem lehetnék itt és nem írhatnám le Nektek ezeket a sorokat. Nagyon hálás, amiért élhetek. Szolnokra érve a Szent István hídon előttem elég messzire lassított, majd megállt a kamion, utólag kiderült, hogy szemből előzött valaki ès ezért állt meg, ezt nagyon időben észleltem és biztonságosan sikerült megállnom lassan mögötte. A megállás pillanatában még nem jött mögöttem senki, viszont ha meg kell állni egy híd közepén, akkor az ember csak belenéz a visszapillantó tükörbe, hogy a mögötte haladó is biztonságosan meg tud-e állni a féklámpa ellenére.

Na itt már 1 másodperc alatt történt minden. De az egész 2-3 másodperc volt. Nem volt fékcsikorgás, semmi. Úgy jött belém a figyelmetlen kamionos, hogy inkább becsuktam a szemem és ráhajoltam a kormányra, mert eljutott a tudatomig, hogy számomra ennyi volt az élet. Ezt nem lehet túlélni. Az utolsó pár évem a legnagyobb boldogságban és szabadsággal telt, amiről mindenki álmodik, és elfogadtam hogy ha ennyi volt az életem, akkor már ezért érdemes volt élni.Az autóban éppen annyi hely maradt, amennyi én voltam, teljesen beszorulva a roncsba, odapréselt a műszerfalra. Az autónak egyetlen épp eleme nem maradt, teljes egészében az életét adta értem.

Mai napig néha úgy kelek fel, hogy nem tudom eldönteni, hogy élek e. Nagyon furcsa érzés. Persze mindig tudatosul bennem, hogy élek. Ebben a posztban a felelősségvállalásra szeretném felhívni a figyelmeteket. Jön az év vége.

Megértem, hogy mindenki feszült és szeretne már lazítani, pihenni, kivenni az éves szabadságát, elfelejteni azt a sok szart, ami körülöttünk zajlik a világban. Én is mindennél jobban vágyom a karácsonyi illatokra, a több napos pizsamában sorozatnézésre, a bejgli evésre, kandallózásra, mindenre. Bár az egész évem így telik, Ati nagyon szereti képzelhetitek, de a karácsony az karácsony Sose növök fel, mindig is gyermeki lelkesedéssel várom a szülinapom és a karácsonyt is.

Viszont ha nem lassítotok le, nem lesztek figyelmesebbek és felelősségtudatosabbak, nem helyezitek az életeteket egy nyugodtabb mederbe, akkor az élet ilyen helyzeteket szülhet. A kamionos, aki fékezés nélkül belémjött és majdnem megölt, a mai napig nem jelentkezett nálam, a helyszínen ott volt, de nem jött oda hozzám. Igazából nem értem… Elfogadom, de nem értem. Sokáig azt sem tudtam kicsoda, írnom kellett kérelmet a rendőrségnek, hogy megkaphassam az adatait a biztosítási káresemény megkezdéséhez. Az én lelkem biztos nem nyugodott volna meg addig, amíg nem tudom, hogy az a szerencsétlen (szerencsés) másik védtelen vétlen ember, aki elszenvedte, hogy egy kamion 38 tonnás össztömeggel fékezés nélkül beléhajt, él és jól van e.

De sokan vagyunk sokfélék és tényleg hálás vagyok az őrangyalomnak és a tökéletes kisautónknak, hogy a következő hónapokat nem lélegeztetőgépen vagy a föld alatt töltöm és még sok mindent megélhetek.

Kérlek nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra! Az élet egy akkora hatalmas ajándék, amit a baleset nélkül is megértettem már régen, pont ezért segítek nap, mint nap embereknek, hogy egy boldogabb és szabadabb életet élhessenek Érzem, hogy azért maradtam, mert a szívem és lelkem szerint élek szabadon és még nagyon sok embernek fogok még segíteni. Ez a küldetéstudat mindennél erősebb bennem.

Nagyon szeretlek Titeket! Ha tudok segíteni, keressetek, itt vagyok Köszönöm azt a sok száz üzenetet, amit a baleset óta kaptam! Hálás vagyok értetek!

2024. július 02. (kedd), 11:54