VACSORÁZNI SZERETETTEK VOLNA, DE CSAK AZ 40 PERCBE TELT MÍG A VIZÜKET MEGKAPTÁK. AMIT MÉGIS A BLOKKRA ÍRTAK, FUTÓTŰZKÉNT TERJEDT A NETEN

Hirdetés
VACSORÁZNI SZERETETTEK VOLNA, DE CSAK AZ 40 PERCBE TELT MÍG A VIZÜKET MEGKAPTÁK. AMIT MÉGIS A BLOKKRA ÍRTAK, FUTÓTŰZKÉNT TERJEDT A NETEN
Hirdetés

Makenzie és férje, Steve Schultz egyik este szusi vacsorával szerették volna megünnepelni, hogy végre kicsit kimozdulhatnak gyermekeik nélkül. /Régóta vágytak már arra, hogy kettesben lazíthassanak, de mikor leültek az étteremben és tíz percig rájuk se nézett senki, már tudták nem ez lesz életük legszebb estéje\./

Hirdetés
..

Életében egyszer legalább mindenkit utolér a végzet. Olyan helyet, vagy napot fog ki, amikor nem jó a kiszolgálás a választott étteremben. Lassú betanuló pincért kapunk, vagy rengeteg a vendég és kevés a személyzet, vagy épp bal lábbal kelt fel az, aki minket szolgálna ki, igazából teljesen mindegy.

Hirdetés
Ha kedves velünk a pincér csak valamiért akadozik nem tehetünk igazán mást, mint hogy vagy még mi is belerúgunk a szerencsétlenbe, aki valószínűleg nem tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került (mert tényleg nincsenek elegen), vagy példát veszünk a Schultz házaspárról. 

Facebook/Makenzie Schultz

Ők ugyanis a nő Facebook posztja alapján inkább úgy döntöttek a nagyobb képet nézik. Pedig 40 perc volt, míg megkapták a vizüket, egy óra, míg az előételt és majdnem másfél óra, mire a főfogásnak nekiláttak.

Hirdetés
Tehát, ha valakik, akkor ők igazán kijöhettek volna a sodrukból, mégsem tették. 

Makenzie így írt annó az esetről, amit több, mint 200 ezren osztottak már meg:

"Tegnap este elmentünk vacsorázni. Mindenki viccet csinált körülöttünk a pincérből, akinek megszámoltam 12 asztala volt csak akkor, mikor mi érkeztünk. Igaz, hogy pocsék volt a kiszolgálás, és rengeteget vártunk - összesen két óránkba telt, mire nekikezdhettünk a desszertnek - de közben senki nem vette észre, amit mi.

Hirdetés
A fiú mindenkihez kedves volt, mosolygott, pedig neki lehetett a legkellemetlenebb! Ráadásul nem is tehetett arról, hogy aznap senki nem volt, aki levett volna némi terhet a válláról. Mégse lett goromba, vagy ideges. Ekkor eszembe jutott valami, és azt mondtam Steve-nek: Nézd, ezek mi vagyunk pár évvel ezelőtt!

Tudom milyen ott rohangálni és mindennel és mindenkivel megküzdeni, és egyáltalán nem hiányoznak azok az idők.

Hirdetés
.. Csak a borravalóért érte meg, de szegény srác így, hogy ennyit kell váratnia mindenkit esélytelen, hogy bármit is kapjon, a fizetése meg tudom, hogy pont az éhenhalásra lesz elég. Ekkor úgy döntöttünk hagyunk neki 100 dollár, (kb. 28 ezer forint) borravalót. Ezzel szeretném üzenni mindenkinek, hogy mindig nézze az egész képet, mielőtt ítélkezik és sose felejtse el honnan jött!"

Hirdetés

Facebook/Makenzie Schultz

Az üzenet szó szerint úgy hangzik: "Jártunk ebben a cipőben mi is, és szeretnénk most visszaadni abból, amit annó mit kaptunk"

Tegyünk jót a világgal és az meg fogja hálálni előbb utóbb!

Oszd meg Schulzék történetét, ha egyetértesz!

Littlethings nyomán

Forrás: tudnodkell.info

2016. szeptember 22. (csütörtök), 18:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 12:09
Hirdetés

Nem szóltam előre, csak beugrottam a fiamhoz… bárcsak ne tettem volna

Nem szóltam előre, csak beugrottam a fiamhoz… bárcsak ne tettem volna

A kulcs súlyaAz ember azt hinné, hogy egy pótkulcs csak egy darab fém, pedig valójában határvonal. Én is így gondoltam...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 12:07

Egyetlen mondat a mosásról – és azonnal elhagyta a férfit, akibe beleszeretett

Egyetlen mondat a mosásról – és azonnal elhagyta a férfit, akibe beleszeretett

A csend, ami először megnyugtatottAugusztus vége volt, az a különös, sűrű levegőjű időszak, amikor már benne van az ősz...

Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 12:05

Egy anya, egy döntés, három kislány – és minden megváltozott

Egy anya, egy döntés, három kislány – és minden megváltozott

A csend súlyaA nő a kávéház ablak melletti asztalánál ült, egyenesen, kissé mereven, mintha a tartása tartaná egyben....

Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 12:02

Titok a sír mélyén? Egy temetés, ami botrányba fulladt

Titok a sír mélyén? Egy temetés, ami botrányba fulladt

A gödör szélénA temető fölött alacsonyan ült a szürke ég, mintha a dombok mögül valaki lassan ráhúzta volna a fedelet a...

Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 11:59

A létra, a ló és egy kínos incidens története

A létra, a ló és egy kínos incidens története

A létra és a ló közöttA vályogház fala hidegen párállt a kora reggeli ködben, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy még...

Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 11:57

Rejtélyes árnyék a pajtában – a felfedezés végül mindenkit megnyugtatott

Rejtélyes árnyék a pajtában – a felfedezés végül mindenkit megnyugtatott

A pajta ajtajábanA tél vége felé járt az idő, amikor a sár már nem volt kemény, de még nem is engedett fel teljesen,...

Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 11:55

A fekete öv sem segített – a takarítónő pillanatok alatt legyőzte

A fekete öv sem segített – a takarítónő pillanatok alatt legyőzte

A rend és a csend törvényeA terem levegője sűrű volt az izzadtság és a gumiszőnyeg tompa szagától, a falakat...

Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 11:52

Amit terhességnek hitt, az majdnem végzetes lett – még időben kiderült

Amit terhességnek hitt, az majdnem végzetes lett – még időben kiderült

A csendes változásA ház csendje az utóbbi hetekben valahogy másképp szólt. Nem volt hangosabb, nem volt üresebb sem,...

Hirdetés
Hirdetés