Váratlanul hazaugrottam a munkából délben: 52 évesen kellett ráébrednem, hogy van titka az addig talpig becsületesnek hitt férjemnek
Hirdetés
Hirdetés
Váratlanul hazaugrottam a munkából délben: 52 évesen kellett ráébrednem, hogy van titka az addig talpig becsületesnek hitt férjemnek!
Csak csikordult a kulcsom, majd hatalmas zörgés hallatszott bentről, a hálószobából.
/Nem volt ez nagy szerelem, de annyira kedves és megértő Józsi, így hozzámentem harmincévesen\./
Hirdetés
Anyám már azt hitte vénlány maradok, pedig valakire vártam ez biztos. Józsi könyvelő és már két éve otthon a kisebb szobából dolgozik, én viszont minden nap bejárok az irodába.
Hirdetés
Erős csapat a miénk a munkahelyemen, jól mennek a dolgaink, de rengeteget kell tenni, hogy meglegyen a megfelelő fizetésem. Általában már nyolckor elmegyek itthonról és hat óra után érek haza, akkor még vásárlás, nagy szerencsémre a férjem jól főz, ez hatalmas segítség. Hétvégén néha sétáltunk, de inkább csak olvastunk nagy ritkán moziba megyünk.
Én mindig azt hittem ilyen egy igazi jó házasság, nem vitázunk, nincs ordibálás, sőt súrlódás sincs.
Hirdetés
Sosem gondoltam, hogy ha 22 évig ilyen csöndben élünk, az valószínűleg nem a szerelem jele...
Kedden délben tehát rájöttem, hogy otthon maradt a másik táskámban egy fontos irat, amely kell a munkámhoz, hát hirtelen hazaugrottam. Bevallom soha nem tettem még ilyet. Zörögve nyitottam az ajtót és a néma csöndben egyszerre őrült motozás hallatszott. Végig pörgött az életem és el sem hittem, hogy Józsi tényleg egy szál alsónadrágban robog ki.
Hirdetés
Nem, ne hidd, hogy volt ott még valaki, bár alaposan körbe néztem a szobában!
Józsi felvette az ingét, nadrágját és szó nélkül leült. Én csak néztem rá, és végül megtört. Ő bizony napközben le szokott heveredni, olvas, alszik, mert egy ideje csak félállásba dolgozik, mert úgy érzi 63 évesen megérdemli, hogy ne szakadjon bele a munkába.
Én ezen a ponton csak ámultam és nem értettem. Akkor tulajdonképpen hosszú ideje hazudik nekem a férjem, és rengeteg a szabadideje, mert így döntött.
Hirdetés
Vagyis a legfontosabb dolgot sem osztja meg velem, nem kéri ki a véleményemet?
Mivel közös kasszán nem voltunk sosem, a rezsire, kajára pedig adta rendesen a pénzt, eszembe se jutott, hogy egy másik, egy lusta élete is van a férjemnek.
Leültem és átgondoltam mindent. Ennyire távol még sosem éreztem magamtól a Józsit...Váljak el tőle 52 évesen és kezdjem el egyedül, keressem meg az igazi társamat, aki velem minden búját és örömét is megosztja? Vagy lehet, hogy én voltam túl munkamániás, önző és tulajdonképpen Józsinak van igaza, aki csak az élet szépségeit, a pihenést, a lazítást is élvezni akarja?
2022. április 13. (szerda), 15:20
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
