Azért azt szögezzük le, hogy a mostani üdítők is nagyon finomak és hogy üdítők szempontjából ez a kor sem rosszabb, mint az volt, de amúgy sok tekintetben igen. Akkortájt még voltak olyan szórakozóhelyek ahová beülve órákon át tudtuk jókat beszélgetni
Hirdetés
Hirdetés
Azért azt szögezzük le, hogy a mostani üdítők is nagyon finomak és hogy üdítők szempontjából ez a kor sem rosszabb, mint az volt, de amúgy sok tekintetben igen. /Akkortájt még voltak olyan szórakozóhelyek ahová beülve órákon át tudtuk jókat beszélgetni\./
Hirdetés
Ma is szórakozunk igen, de a szórakozás is jóval felgyorsultabb és kb. egyenlő azzal, hogy igyunk minél többet annál jobban felejtünk. Mert mostanság inkább felejteni szeretnénk. Annak idején meg inkább átélni szerettünk dolgokat.
Hirdetés
Persze akkor is dolgoztunk, de még nem volt ilyen fejlett a technika, akkor még a szemtől szembe kontakt sokkal fontosabb volt, mint posztolgatni minden egyes mozzanatot, hogy majd jól lelájkolják és attól nekünk mivel is lesz jobb? Ez még az a korszak volt, amikor még volt íze, illata és értéke az életnek. Ti is szerettétek a retró meggymárkát? Nyomj egy lájkot, ha igen!
2016. március 08. (kedd), 15:17
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lucélia Santos: Isaura szerepe örökre legendává tetteLucélia Santos 1976-ban, mindössze 19 évesen kapta meg Isaura...
Mindenegyben blog 2024. szeptember 21. (szombat), 15:44
Emlékszel?Ettél valaha zsíros kenyeret, cukros-vizeset, lekvárosat vaj nélkül? Aprítottál forralt tejbe kiflikarikákat reggelire, vacsorára? Ebédeltél már paprikás krumplit, kemény tarhonyát, főzeléket feltét nélkül sima zöldséges vagy tojásleves után? Tudod milyen héjában sült krumplit enni lilahagymával szalonnával, töpörtyűvel, ismered a foghagymás pirítós ízét? Tudod milyen kályha mellett téli estéken vastag pulóverben mégis elégedetten kucorogni és azon vitatkozni, most ki hasogasson és hozzon be fát?