Nyomj egy lájkot,ha még emlékszel erre :D

Hirdetés
Nyomj egy lájkot,ha még emlékszel erre :D
Hirdetés

A forint pénzrendszer (1946–).

1946. július 19-én a Magyar Köztársaság Kormánya  valutareformot terjesztett elő, miszerint a pengő után 1946. augusztus 1-jétől új pénzérték kerül forgalomba. /A rendeletben leírták az új pénzérték nevét, értékét, valamint nyomásának előkészítését\./

Hirdetés
Az új valuta egysége a forint, századrésze a fillér lett. A forint átszámítási arányát 1946. július 30-án kiadott 8640/1946 ME. Sz. rendelet a következőképpen határozta meg:1 forint = 400*1027 Pengő, vagy 400*1021 Milpengő, vagy 400*1015 B-Pengő, vagy 200*106 AdópengőA 8700/1946 ME.
Hirdetés
Sz. rendelet alapján a forint pénzlábát, valamint az ebből adódó aranyértékét is megállapították, így 1 forint = 0,07575 g arany értékének volt megfelelő.

[ad1]

Az első forint bankjegy a 10 forintos volt, 1946. július 29-én hirdették ki, és augusztus 1-jén már forgalomba is került. Ezt követte a 100 forintos, és innentől kezdve nem volt megállás. Magyarország jelenleg legnagyobb értékű, forgalomban lévő papírpénze a 20 000 forintos bankjegy.

Hirdetés

"50 filléres fagyit kaptunk gyerekként, 10 fillér volt egy stolverk, 1 forintot adtak cukorra. Én még gimis koromban 20 forint alatt tankoltam 5 liter keveréket a Bervámba. Már felnőttként dolgoztam és 4,70 fillérért kaptam egy ebédet a munkahelyemen, feleségem 5,20-ért. De 100 forintból ketten egy jobb étteremben is megebédelhettünk aperitiffel együtt. 100 forint körül volt az első lakásom bérleti díja, 80 ezerbe került egy Zsiguli, 40 fillérbe egy kifli, 3 forintba egy liter tej, 3, 60-be egy kilós kenyér.

Hirdetés
Igaz a fizetésünk is 2000 körül járhatott." "Nyomj egy lájkot,ha még emlékszel erre :D

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

2019. február 20. (szerda)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 21. (szombat), 15:44
Hirdetés

Emlékszel?Ettél valaha zsíros kenyeret, cukros-vizeset, lekvárosat vaj nélkül? Aprítottál forralt tejbe kiflikarikákat reggelire, vacsorára? Ebédeltél már paprikás krumplit, kemény tarhonyát, főzeléket feltét nélkül sima zöldséges vagy tojásleves után? Tudod milyen héjában sült krumplit enni lilahagymával szalonnával, töpörtyűvel, ismered a foghagymás pirítós ízét? Tudod milyen kályha mellett téli estéken vastag pulóverben mégis elégedetten kucorogni és azon vitatkozni, most ki hasogasson és hozzon be fát?

Ettél valaha zsíros kenyeret, cukros-vizeset, lekvárosat vaj nélkül? Aprítottál forralt tejbe kiflikarikákat reggelire,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 16. (hétfő), 07:23

Emlékszel?Vonalember kalandjai...

Emlékszel?Vonalember kalandjai...

Vonalember kalandjai... Menő Manó gyakran aranyos és gyakran dühös. Néha kifejezetten bunkó. De a sztorik, melyekbe egy...

Mindenegyben blog
2024. július 21. (vasárnap), 07:23

Egyik legszebb színésznőnk 22 évesen – Így néz ki most, 75 évesen!

Egyik legszebb színésznőnk 22 évesen – Így néz ki most, 75 évesen!

Neve hallatán mai napig szinte mindenkinek mosoly fut át az arcán. Egy megmagyarázhatatlan kedvesség, harmónia sugárzik...

Mindenegyben blog
2024. április 24. (szerda), 07:30

Emlékszel?Ez még igazi piac volt! Nyomj egy megosztást ha neked is van ilyen emléked!

Emlékszel?Ez még igazi piac volt! Nyomj egy megosztást ha neked is van ilyen emléked!

Emlékszel?Ez még igazi piac volt! Nyomj egy megosztást ha neked is van ilyen emléked!Sosem felejtem el csütörtökön volt...

Mindenegyben blog
2024. április 22. (hétfő), 17:38

Mi, 40, 50, 60, 70 év felettiek, olyan generáció vagyunk, amely soha nem jön vissza...

Mi, 40, 50, 60, 70 év felettiek, olyan generáció vagyunk, amely soha nem jön vissza...

"Mi, 40, 50, 60, 70 év felettiek, olyan generáció vagyunk, amely soha nem jön vissza:Egy generáció, amely gyalog ment...

Mindenegyben blog
2024. április 22. (hétfő), 15:57

Egy kenyér, egy hagyma és egy tányér tepertő 6 szájra.

Egy kenyér, egy hagyma és egy tányér tepertő 6 szájra.

Egy kenyér, egy hagyma és egy tányér tepertő 6 szájra. Mégis, azok a szájak soha nem szűntek meg azt mondani, hogy...

Mindenegyben blog
2024. február 04. (vasárnap), 07:56

Emlékszel?Sokan meg álltuk a helyünket és még ma is !Minden természetes volt rajtunk !

Emlékszel?Sokan meg álltuk a helyünket és még ma is !Minden természetes volt rajtunk !

Emlékszel?Sokan meg álltuk a helyünket és még ma is ❗?????Minden természetes volt rajtunk ! Akkor nekünk így volt szép...

Mindenegyben blog
2024. január 30. (kedd), 09:17

Két forintos - amikor még a forintnak volt értéke

Két forintos - amikor még a forintnak volt értéke

Igen 50fillér volt egy gombóc fagyi!! Abban az időben nem csak a pénznek hanem a dolgozó embernek is volt értéke! 1,20...

Hirdetés
Hirdetés