Te még fizettél ezzel a pénzzel?

Hirdetés
Te még fizettél ezzel a pénzzel?
Hirdetés

A forint 1946 augusztus 1-óta a fizetőeszközünk. 1946 és 1999 között még fillérekkel is fizethettünk. 5 féle fillér pénzérme volt forgalomban, így vásárolhattunk 2, 5, 10, 20 és 50 filléres érmékkel. /Ezeket a pénzérméket lassan kivonták a forgalomból, az 50 filléressel fizethettünk a legtovább, ezt ugyanis 1999 szeptember 30\-án vonták vissza a forgalomból\./

Hirdetés
Azért nekünk még sok szép emlékünk van ezekről az apró érmékről.

Mit lehetett venni fillérekből? Sok mindent!

1960 és 1975 között még sok mindent megvásárolhattunk fillérekből.

Hirdetés
Sajnos pontos évszámokat nem tudunk írni, de az emlékeinkre hagyatkozva tudjuk, hogy egy doboz gyufa 30, később pedig 50 fillér volt. A legemlékezetesebb, hogy egy kifli, vagy zsemle is kijött 40 fillérből. A fagylalt pedig hasonlóan olcsó volt, ugyanis egy gombóc sokáig csak 50 fillérbe került. Napilapot is vásárolhattunk 60 fillérért, sőt még telefonálhattunk is ugyanennyiért.
Hirdetés
Ha nem csal az emlékezetünk, az apró csokik, mint a Melba kocka a 60-as években 40 – 50 fillérbe kerültek, persze idővel drágultak, de még akkor is megfizethetőek voltak. Selyemcukrot is vehettünk még 20 fillérért, na persze ez a darabára volt.

Krumplicukor, medvecukor, Albert keksz ezek már picivel drágábbak voltak, de sajnos a pontos árat már nem tudjuk felidézni.

Ti emlékeztek még rá, mit lehetett kapni fillérekből? Mit vettetek a boltban, ha csurrant – cseppent egy kis zsebpénz?

kép:forintportal

 :D

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

2024. január 18. (csütörtök), 16:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 21. (szombat), 15:44
Hirdetés

Emlékszel?Ettél valaha zsíros kenyeret, cukros-vizeset, lekvárosat vaj nélkül? Aprítottál forralt tejbe kiflikarikákat reggelire, vacsorára? Ebédeltél már paprikás krumplit, kemény tarhonyát, főzeléket feltét nélkül sima zöldséges vagy tojásleves után? Tudod milyen héjában sült krumplit enni lilahagymával szalonnával, töpörtyűvel, ismered a foghagymás pirítós ízét? Tudod milyen kályha mellett téli estéken vastag pulóverben mégis elégedetten kucorogni és azon vitatkozni, most ki hasogasson és hozzon be fát?

Ettél valaha zsíros kenyeret, cukros-vizeset, lekvárosat vaj nélkül? Aprítottál forralt tejbe kiflikarikákat reggelire,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 16. (hétfő), 07:23

Emlékszel?Vonalember kalandjai...

Emlékszel?Vonalember kalandjai...

Vonalember kalandjai... Menő Manó gyakran aranyos és gyakran dühös. Néha kifejezetten bunkó. De a sztorik, melyekbe egy...

Mindenegyben blog
2024. július 21. (vasárnap), 07:23

Egyik legszebb színésznőnk 22 évesen – Így néz ki most, 75 évesen!

Egyik legszebb színésznőnk 22 évesen – Így néz ki most, 75 évesen!

Neve hallatán mai napig szinte mindenkinek mosoly fut át az arcán. Egy megmagyarázhatatlan kedvesség, harmónia sugárzik...

Mindenegyben blog
2024. április 24. (szerda), 07:30

Emlékszel?Ez még igazi piac volt! Nyomj egy megosztást ha neked is van ilyen emléked!

Emlékszel?Ez még igazi piac volt! Nyomj egy megosztást ha neked is van ilyen emléked!

Emlékszel?Ez még igazi piac volt! Nyomj egy megosztást ha neked is van ilyen emléked!Sosem felejtem el csütörtökön volt...

Mindenegyben blog
2024. április 22. (hétfő), 17:38

Mi, 40, 50, 60, 70 év felettiek, olyan generáció vagyunk, amely soha nem jön vissza...

Mi, 40, 50, 60, 70 év felettiek, olyan generáció vagyunk, amely soha nem jön vissza...

"Mi, 40, 50, 60, 70 év felettiek, olyan generáció vagyunk, amely soha nem jön vissza:Egy generáció, amely gyalog ment...

Mindenegyben blog
2024. április 22. (hétfő), 15:57

Egy kenyér, egy hagyma és egy tányér tepertő 6 szájra.

Egy kenyér, egy hagyma és egy tányér tepertő 6 szájra.

Egy kenyér, egy hagyma és egy tányér tepertő 6 szájra. Mégis, azok a szájak soha nem szűntek meg azt mondani, hogy...

Mindenegyben blog
2024. február 04. (vasárnap), 07:56

Emlékszel?Sokan meg álltuk a helyünket és még ma is !Minden természetes volt rajtunk !

Emlékszel?Sokan meg álltuk a helyünket és még ma is !Minden természetes volt rajtunk !

Emlékszel?Sokan meg álltuk a helyünket és még ma is ❗?????Minden természetes volt rajtunk ! Akkor nekünk így volt szép...

Mindenegyben blog
2024. január 30. (kedd), 09:17

Két forintos - amikor még a forintnak volt értéke

Két forintos - amikor még a forintnak volt értéke

Igen 50fillér volt egy gombóc fagyi!! Abban az időben nem csak a pénznek hanem a dolgozó embernek is volt értéke! 1,20...

Hirdetés
Hirdetés