Ha valóban segíteni akarsz, ne utazz a világ másik felére
Hirdetés
Hirdetés
Nem a szüleik elvesztése, hanem az egójukat fényezni kívánó nyugati turisták miatt kényszerülnek árvaházakba gyerekek hatalmas tömegei sok fejlődő országban, hangzik a sokkoló állítás.
A mai napig gombamód szaporodnak az árvaházak Ázsiában és Afrikában, ahol a segíteni kívánó volunturisták legtöbbször még fizetni is hajlandóak érte, hogy önkénteskedhessenek, ezzel fenntartják és éltetik azt rendszert, amely elszakítja vérszerinti szüleitől a gyermeket. /A családokat azzal győzik meg a gyermek otthonba adásáról, hogy ott jobb oktatást tudnak biztosítani számukra, ami a legritkább esetben sincs így, olvasható a Qubit\./
Hirdetés
hu cikkében.
Hirdetés
A volunturista szó a volunteer (önkéntes) és a tourist (turista) szavakból képezték, és azokra a segítő szándékkal érkező nyugati önkéntes turistákra használják, akik még fizetni is hajlandók azért, hogy azt érezhessék: tettek valamit a világ igazságtalanságának a felszámolásáért. Pedig a valóságban több kárt okoznak a harmadik világban élők számára, mint amennyi hasznot hoznak számukra.
A UNICEF nemzetközi gyermekvédő szervezet felmérései szerint azonban a harmadik világban árvaházakban élő gyerekek túlnyomó többségének legalább egy vér szerinti szülője köszöni, nagyon is jól van.
Hirdetés
Egyes országokban, például Libériában még az is előfordul, hogy az árvaházakban élők 97-98 százaléka nem is árva.
- Az árvaházi önkéntesmunka jó érzéssel töltheti el a kalandvágyó utazókat, de a kambodzsai családok számára mérhetetlenül káros gyakorlatot tart életben. Aki jót akar a gyerekeknek, nem vállal efféle önkénteskedést - írja Daniela Papi-Thornton, aki e témáról könyvet is írt többedmagával.