Segítene, hogy mások elkerülhessék azt a szenvedést, amit át kellett élnie

Hirdetés
Segítene, hogy mások elkerülhessék azt a szenvedést, amit át kellett élnie
Hirdetés

Miskolc – Tupcsia Dávid szerint mindenki lehet a padlón, az a fontos, hogy fel tudjon onnan állni. Interjú Tupcsia Dáviddal.

Tupcsia Dávid története nem mindennapi. /A húszas éveiben járó kalocsai fiatalembernek néhány éve egy komoly betegség mellett az emberi közönnyel, sőt a rosszindulattal is meg kellett küzdenie\./

Hirdetés
Ő győzött. Most azoknak mutatná meg, hogyan, akik egyikkel, másikkal, esetleg mindkettővel küzdenek. Ahogyan egykor ő tette. Egy közös ismerős révén találkoztunk és nyílt alkalmunk beszélgetni Dáviddal.

Nagyon fiatalon diagnosztizáltak önnél egy súlyos betegséget. Hogyan derült ki, hogy beteg?

A történet 2007-2008 környékén kezdődik. Nem voltam még tizennyolc éves sem, mikor a tévé előtt ülve észrevettem, hogy van egy diónyi duzzanat a nyakamon. Ezután hetekig lapítottam, nem mertem elmondani a szüleimnek, nehogy frászt kapjanak, mert ugye mi van, ha vaklárma. A duzzanat viszont nem akart múlni, egyre nagyobb lett, sőt, megjelent még egy. Ekkor már úgy gondoltam, nincs mese, be kell avatni a szüleimet, kértem őket, menjünk el orvoshoz, vizsgálják ezt ki. Aztán Kalocsán, a helyi orvosi rendelőben jött az újabb döbbenet. Az egyik doktor ugyanis néhány vizsgálat után a váróteremben vetette oda édesanyámnak a többi beteg füle hallatára: „Anyuka, az ön fia rákos!” Ezt amíg élek, nem felejtem el, mindkettőnkben meghűlt a vér.

Hirdetés
Főként azért, mert én nem éreztem magam betegnek, csak egy kicsit gyengébb voltam. Ennek ellenére heteken belül megműtöttek, eltávolították mindkét daganatot, de az igazi tortúra csak ezután kezdődött.

Tupcsia Dávid: Azt javaslom mindenkinek, hogy keresse meg, milyen oka, célja van tovább menni, és nem feladni. - © Fotó: Magánarchívum

Mi történt a műtét után?

A kalocsai orvosok a szövettan után sem tudták megmondani egyértelműen, hogy ez rák, vagy sem. Voltak ugyanis jó és rosszindulatú daganatok, rákos nyiroksejtek is, áttétet azonban szerencsére nem találtak. Ez a huzavona körülbelül nyolc hónapig ment, az idő alatt én minden nap úgy hajtottam álomra a fejem, hogy vagy meghalok, vagy nem.

Hirdetés
Szörnyű érzés volt, lelkileg nagyon megviselt. Az orvosok mindenesetre biztos, ami biztos alapon kemoterápiát javasoltak, mondván, ha mégis kiderül, hogy rosszindulatú, akkor ez segíteni fog. Én viszont nem engedtem, gyakorlatilag alig tizennyolc évesen szembementem az orvosi döntéssel, ugyanis azt mondtam: ez nem tippjáték, kemoterápiát csak akkor vagyok hajlandó elfogadni, ha biztosan szükséges, ugyanis az én életemről, én fogok dönteni.

Aztán kiderült, hogy jól döntött, másképpen most nem beszélgethetnénk…

Igen. Végül elmentünk más orvosokhoz, és találtunk Budapesten egy klinikát, ahol hosszú vizsgálatok után kijelentették, ez a Hodgkin-kór kezdeti szakasza, és mivel időben kiderült, tényleg nem volt szükség a kemóra vagy hasonló agresszív terápiára. Szóval ez az én egyéni történetem, azonban ebből okulhat más is. Mindenkinek azt tanácsolom, hasonló esetben ne ragadjanak le egy orvosnál, kérjenek minél több szakvéleményt, több városban, több orvostól, akár professzoroktól is.

Mennyi ideig és hogyan küzdött a betegséggel?

A műtét után szerencsére nekem nem kellett hónapokig kórházban feküdnöm, viszont borzasztóan legyengültem, éppen ezért az immunerősítésre kellett helyeznem a hangsúlyt.

Hirdetés
Rengeteg növényi alapú gyógyszert és táplálékkiegészítőt kaptam. Az étkezésemet is nagyon megszigorították, nem ehettem zsíros, cukros ételeket, ezzel szemben nagyon sok egészséges szénhidrátot és fehérjét kellett fogyasztani, amelyek mára teljesen beépültek az étrendembe. Folyamatosan vizsgálatokra kellett járni. Ez a folyamat nagyjából egy évig tartott, akkor jelenthettem ki, hogy teljesen túl vagyok rajta.

Mit érzett akkor, amikor kijelentették, meggyógyult?

Ürességet. A szervezetemet nagyon igénybe vette ez az egész, ráadásul az anyagcserém a betegségtől függetlenül is borzasztóan gyors volt. Ennek köszönhetően a fiatal férfiakra jellemző erő belőlem teljesen hiányzott, és nagyon le is fogytam, mindössze negyven­nyolc kiló voltam. Mivel nem kötöttem mindenkinek az orrára, hogy beteg vagyok, a külvilág csak egy vékony, csontsovány srácot látott, akin sokan fenték a nyelvüket: gúnyoltak az iskolában, az utcán. Sokan összesúgtak a hátam mögött. Ez lelkileg nagyon megviselt.

Végül sikerült felállnia, ma már egészen másképp néz ki.

Hirdetés
Mi motiválta?

Úgy nyolc évvel ezelőtt az egyik nap belenéztem a tükörbe, és rosszul voltam magamtól. Akkor megfogadtam, soha többet nem szeretnék így kinézni, és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ebből az állapotból kikecmeregjek. Ha segít ebben a külvilág, ha nem. Ekkor kezdtem el a szabad testsúlyos edzést, aztán a street workout-ot, edzőterembe 2017-ig egyáltalán nem jártam. A kezdeti bénázások után aztán lépésről lépésre jutottam el oda, hogy ma már kijelenthetem: elégedett vagyok azzal, amit a tükörben látok. Az elmúlt hét évben huszonhárom-huszonnégy kiló izmot építettem magamra. Fontos, hogy ez izom, nem pedig zsír, viszont ahhoz, hogy ezt elérjem és fenntartsam, a táplálkozás is fontos szerepet kapott. Ebben a volt biológia tanárom segített nagyon sokat, ezt leszámítva magam jártam utána annak, hogy mit ehetek, mennyit és, hogy hogyan készítsem azt el. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mára eljutottam oda, saját magamra és a családomra is én főzök.

Említette, hogy egyedül vitte véghez ezt a nagy munkát.

Hirdetés
Mit gondol, miért nem segítettek az ismerősei?

Nehéz kérdés. Volt, aki csak nem ért rá, mások nem igazán láttak reményt arra, hogy változni tudok. Mondjuk ki, lemondtak rólam, megvetettek, sokan egyenesen kinevettek. Mégis sikerült, ami annak köszönhető, hogy a célom iszonyatos erőt adott. Nem tántorítottak el a negatív kommentek, a kételkedők. Egyszerűen nem kértem mások kritikáiból, okoskodásaiból, csak arra figyeltem, hogy a saját utamat végig vigyem, és ez sikerült is.

Azon kívül, hogy a saját útjára koncentrált, segített még valami?

Természetesen. Hatalmas erőt adott, hogy a családom mindenben támogatott, illetve a vallás is. Amikor nagyon mélyponton voltam, elkezdtem olvasni és tanulmányozni a Bibliát, és rájöttem, hogy rengeteg üzenetet tartalmaz. Abban, hogy az életem pozitív fordulatot vett, hogy meggyógyultam, rendbe tettem a testemet, hogy megismerkedtem a feleségemmel, elévülhetetlen szerepe van a hitnek és a Bibliának.

Aztán a közelmúltban úgy döntött, szeretne segíteni másoknak, akik hasonló helyzetben vannak…

Néhány évvel ezelőtt egy testépítéssel foglalkozó csoportban osztottam meg a történetemet, mindent, amin az elmúlt tíz évben átmentem.

Hirdetés
Ezután az a meglepetés ért, hogy rákos betegek, illetve olyanok, akik ebből a szörnyű kórból felgyógyultak, kezdték megosztani velem a saját történetüket. Üzentek nekem, hogy az én sztorim, a kitartásom példaértékű számukra, motiválja őket abban, hogy ne adják fel. Sőt, nagyon jó érzés volt, hogy segítséget és tanácsot is kértek tőlem. Elképzelheti, mennyire meglepődtem, hogy a sok lenézés, megvetés után mit éreztem. Nagyon jólesik, hogy így gondoltak rám, és célként fogadtam meg, hogy akinek csak tudok, segítek abban, hogy elkerüljék azokat a lelki megpróbáltatásokat, amelyeken én átmentem.

Mit tanácsol azoknak, akik most vannak abban a helyzetben, amiben ön volt tíz éve?

Semmiképp sem azt, vagy legalábbis nem csupán annyit, hogy „Never give up! – Soha ne add fel!” Ezt nagyon könnyű mondani, csak éppen pusztán a szavakkal nem segítek senkin. Aki ebben a helyzetben van, az ezt önmagától is tudja. Inkább azt javaslom mindenkinek, hogy keresse meg, milyen oka, célja van tovább menni, és nem feladni. Akármit tesz a testével a betegség, azzal ne törődjön, mert az csak egy állapot, azon lehet változtatni. Azzal pedig végképp ne foglalkozzanak, milyen negatív kritikákat kapnak a külvilágtól, inkább gondoljanak arra, hogy ők is értékes, szerethető emberek, tele célokkal. Nekem sikerült felállni, azonban sokan nem képesek erre egyedül. Én nekik szeretnék segíteni azzal, hogy megmutatom az erre vezető utat. Ha megkeresnek, örömmel átadom, amit az elmúlt tíz évben megtapasztaltam, segítek nekik megtalálni, hogy milyen valós életcélja lehet az embernek, hogyan találhat kiutat egy-egy helyzetből és mi az, ami motiválhatja ebben.

Az önkéntes segítségnyújtás mellett most már évek óta foglalkozik egyedi faldekorációk tervezésével és kivitelezésével. Hogyan jött az ötlet?

Ez egy érdekes kérdés, mert fiatalkoromban nem igazán szerettem a művészeteket, rajzolni sem volt türelmem. A betegségem miatt viszont évekig nem tudtam megerőltető fizikai munkát végezni, igazából még most is vigyáznom kell magamra. Rengeteget olvastam – a Biblia mellett más könyveket is – és később rajzolni is elkezdtem. Aztán felajánlottam a családnak, hogy a nappaliban festenék valamit egy nagy, üres falfelületre. Ez olyan jól sikerült, hogy a rokonság, ismerősök is csodájára jártak. Nagy meglepetésemre egy idő után egyre több felkérés jött, már nemcsak barátoktól. Eleinte csak félve vállaltam el ezeket, aztán felbátorodtam, és belevágtam. Az elmúlt években még kiállítás is nyílt a munkáimból! Több közösségi oldalon is van profilom, melyeken azokat a munkákat mutatom be, melyekre a legbüszkébb vagyok. Dolgoztam már óvodának, konditeremnek és szállodának is, de sok magánjellegű megkeresésem is van az ország minden pontjáról, egyre többet kell utaznom, egyre több városba, de örömmel teszem. Jó dolog látni, hogy sokan szeretik, amit alkotok.

Forrás: www.boon.hu

2019. január 06. (vasárnap), 19:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2019. december 15. (vasárnap), 20:18
Hirdetés

Van remény az értékes popzene továbbvitelére

Van remény az értékes popzene továbbvitelére

szemlelek.net

A Papp László Sportarénában debütált Kovács Ákos lánya – a koncerten résztvevő vendégszerzőnk összefoglalta az esemény...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2019. november 24. (vasárnap), 18:38

A hangszer maga a gyerek

A hangszer maga a gyerek

szemlelek.net

A hangszertanulás nem csak a kézügyességet és a zenei készségeket fejleszti, de egy amerikai kutatás szerint hangszeren...

Mindenegyben blog
2019. október 05. (szombat), 16:23

Ne féltsük az időseket a digitális technológiától!

Ne féltsük az időseket a digitális technológiától!

szemlelek.net

A krónikus magány öl, a különösen veszélyeztetett csoportok között pedig ott vannak az idősek is. Az elszigeteltséget...

Mindenegyben blog
2019. október 03. (csütörtök)

11 dolog amit minden apa meg kellene tanítson a fiának a házasságról!

11 dolog amit minden apa meg kellene tanítson a fiának a házasságról!

ketkes.com

Minden apa meg kellene tanítsa a fiának a most következő 11 dolgot a házasságról, akkor sokkal jobb lenne a mai...

Mindenegyben blog
2019. szeptember 29. (vasárnap), 20:36

Van egy fideszes polgármester aki rájött, miért ne vágja ki a fákat a városban

Van egy fideszes polgármester aki rájött, miért ne vágja ki a fákat a városban

hirhugo.hu

Kevesebb prosztó dolgot tudok elképzelni, mint amiről most fényképet kaptunk. Takács Máriusz, az ellenzéki összefogás...

Mindenegyben blog
2019. szeptember 15. (vasárnap), 15:54

Gyerekmentés másként

Gyerekmentés másként

szemlelek.net

Molnár Emese olyan pedagógus, aki nagyon hisz a kooperációban. Számos képzésre vitte a szíve ezért. Így tanult...

Mindenegyben blog
2019. szeptember 12. (csütörtök), 15:16

A nagymama nagyon sok mindent tud, például ezeket a tippeket és trükköket, amik segítenek az élet megkönnyítésében

A nagymama nagyon sok mindent tud, például ezeket a tippeket és trükköket, amik segítenek az élet megkönnyítésében

www.apost.com

Mint kiderült, a nagyi pontosan tudta, hogy mit csinál. Nagymamáink régi trükkjei megérdemlik, hogy megőrizzük! Itt van...

Mindenegyben blog
2019. augusztus 11. (vasárnap), 21:53

Egy pohár sör - egy pohár csikkért

Egy pohár sör - egy pohár csikkért

szemlelek.net

Barcelonában egy tengerparti bár így járul hozzá a strand megtisztításához. Gyűjtöttek már csikket, amit sörre...

Hirdetés
Hirdetés