4 nap alatt eltüntette a bőrrákot, amikor elmondta másoknak, hogy csinálta, a gyógyszeripar ki akarta őt csinálni

Hirdetés
4 nap alatt eltüntette a bőrrákot, amikor elmondta másoknak, hogy csinálta, a gyógyszeripar ki akarta őt csinálni
Hirdetés

A fehérköpenyes „gestapók” elhallgattatják az igazság hangját?.

Rick Simpson nevét már többen ismerhetik. Ő az az ember, aki többször is szembenézett már a rákkal élete során.

/És ezidáig sikerrel harcolt ellene minden esetben, még akkor is, amikor az orvosok már teljesen reménytelennek gondolták az esélyeit\./

Hirdetés

1997-ben kezdődött, amikor szerelés közben lezuhant egy létráról és fejsérülése lett. Természetesen orvoshoz ment, ahol gyógyszereket kapott. Ezeket szedte szorgalmasan, de hasztalanul, a fejfájása nem múlt.

Hirdetés

Ez olyannyira elhatalmasodott az életében, hogy már az öngyilkosságot fontolgatta. Az orvosok pedig hiába találgatták mi lehet a kiváltó ok, vagy a gyógymód, csak nem találtak megoldást rá.

Saját kezébe vett mindent, és úgy gondolta, maga jár utána mindennek. Nagyon sok dolgot olvasott egy bizonyos keverékről, egy olajról, melyet saját maga is elkészített végül.

Ezzel aztán sikeresen kikezelte magát a bizarr eredetű fejfájásából.

Hirdetés

Rick később bőrrákot kapott, de kigyógyult belőle, méghozzá ugyanazon eljárással: a kannabiszból olajat készített, majd azt tette ecsetelővel a kezdődő melanomájára.

Ha az orvosokra hallgatott volna, ma bizonyosan nem élne - állítja.

Ő ugyanis az olajos kezelésének hála néhány nap alatt felgyógyult, és a bőrrák teljesen eltűnt a bőréről, amit később leletek és kontroll dokumentumok is igazoltak.

Sokan kérdezték tőle, hogy élte túl, nagyon sok rokonát lepte meg a dolog, nem különösebben az orvosokat is.

Hirdetés
Amikor aztán elmondta másoknak, hogy a kannabisz olajtól gyógyult meg a rákból, óriási lejárató hadjárat indult ellene.

Különféle idegenek jelentek meg nála, kérdezgették, és azt próbálták megtudakolni, kiknek mondta el, hogy hogyan gyógyult meg.

Egy ízben még házkutatást is tartottak nála kormányközeli hatósági személyek.

Tudta, hogy mi, vagy inkább kik állnak a dolog mögött: a gyógyszeripar, ami ki akarta csinálni.

Hirdetés

Az orrára kötötték, hogy ne nagyon terjessze el, hogy a kannabisz rák gyógyító erejű, mert rosszul fog járni. Az volt az egyik fő bajuk, hogy nem lehet szabadalmaztatni, mivel természetes hatóanyagot használt, így nem lehetett vele pénzt keresni. A másik az, hogy Rick ezt ingyen adta.

Hirdetés

Minden fronton támadták, polgári peres úton, és koholt vádakkal.

Szerencsére a mai napig nem sikerült bebörtönözniük, de a veszély nem múlt el: sokan emlékeznek még Jason Vale esetére.

Hirdetés
Ő volt az, aki azt állította, hogy barackmagoktól gyógyult fel a rákból a benne lévő B17 miatt.

A gyógyszeripar az ő esetében elérte, hogy a börtönben gondolkodjon el a fiatalember arról, hogy mennyire éri meg az igazságot az emberek elé tárni.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2019. február 20. (szerda), 17:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:45
Hirdetés

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!?️ Nézz a kezeidre –...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 23. (szerda), 05:37

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Csak tojás kell, és leolvad rólad 5 kiló egy hét alatt – itt a 2 hetes, ütős étrend, amiről mindenki beszél!? Nincs...

Mindenegyben blog
2025. július 13. (vasárnap), 07:52

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

természet ajándéka, ami 70 évesen is megfiatalítKépzeld el, hogy a konyhád egyik legillatosabb fűszere titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 17:38

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, mégis megmentheti az életed – Az agy rejtett védelmi vonala, amiről alig hallottál: a...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 15:12

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé – A trükk, amit minden háztartásban ismerni kellene!? Te is...

Mindenegyben blog
2025. július 03. (csütörtök), 09:56

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!Ez az apró vérszívó nagy bajt is okozhat – de csak akkor, ha...

Mindenegyben blog
2025. július 02. (szerda), 08:02

A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralást

A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralást

? A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralástHippokratész már évezredekkel...

Mindenegyben blog
2025. július 02. (szerda), 05:53

A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!

A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!

⚠️ A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!A cukorbetegség nemcsak a...

Hirdetés
Hirdetés