A legerősebb természetes antibiotikum csak két fő összetevőből áll!

Hirdetés
A legerősebb természetes antibiotikum csak két fő összetevőből áll!
Hirdetés

A méz gyógyító hatásáról már sok évszázad óta tud az emberiség. Azonban ugyanez mondható el a kurkumáról is, azonban ez utóbbi népszerűsége leginkább csupán Ázsia országaira korlátozódik. De mi történik, ha ezt a két „csodaszert” összekeverjük?

A Bidista szerkesztősége most minden kedves olvasónknak bemutatja az úgynevezett aranykeverék receptjét, ami amellett, hogy a gyógyszerek többségét helyettesítheti, erősíti az immunrendszert és még pénzt is takaríthatunk meg vele!

A kurkuma és a méz ezen „aranykeverék” legfőbb összetevői, mely rendkívüli hatékonysággal veszi fel a harcot a gyulladásos és fertőző betegségekkel szemben. /A keverék emellett kitűnő immunerősítő is egyben, sőt rákmegelőző hatása is ismert\./

Hirdetés
És ami még fontos: elkészítése végtelenül egyszerű!

Mézes kurkuma.
Hirdetés

Amire szükséged lesz:

Keverjük össze a kurkumát, az almaecetet és borsot. Ezután adjuk hozzá a citromhéjat és a mézet.

Hirdetés
Keverjük össze alaposan, amíg homogén masszát kapunk.
Hirdetés
Egyébként tudományosan bebizonyított tény, hogy fekete bors hozzáadásával felgyorsítjuk a kurkuma felszívódását szervezetünkben.

Ezt a csodaszert befőttesüvegbe tesszük, majd rácsavarjuk a tetejét és lezárva tároljuk. Mindenféleképpen tegyük hűtőszekrénybe!

Hirdetés

Hogyan használjuk?

1. Ha célunk a szezonális allergia, a megfázás elkerülése, illetve daganatmegelőző szerként alkalmaznánk, mindenképpen fogyasszunk el a csodakeverékből napi egy evőkanállal, lehetőleg reggelente.

2. Ha már érezzük, hogy a betegséget megkaptuk, ez a szer akkor is segíteni fog! A betegség első két napja alatt óránként fél teáskanálnyi mézes kurkumás keveréket fogyasszunk el. Ezután ugyancsak fél teáskanállal, de már csak két óránként együnk belőle a betegség 3. és 4. napjai alatt.

Hirdetés
Amíg a betegség összes tünetei teljesen meg nem szűnnek, napi 3 alkalommal vigyünk be szervezetünkbe ebből a gyógyhatású keverékből.

3. A legfontosabb a keverék helyes használata. Az elkészített keveréket (a megadott mennyiségben) helyezzük a szánkba és hagyjuk ott elolvadni. A keverék bevétele után lehetőleg ne igyunk vizet, illetve ne öblögessük ki a szánkat.

Hirdetés
Ezt a keveréket ehetjük  reggeli gyanánt is, ekkor kenhetjük kenyérre, vagy egyszerűen fogyaszthatjuk teához. Ez utóbbi esetben ügyeljünk arra, hogy a tea semmi esetre se legyen szobahőmérsékletűnél melegebb!

Mentsd el ennek a gyógyhatású keveréknek a receptjét, továbbá oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is, hiszen szeretteink egészsége felbecsülhetetlen!

Forrás: bidista.com

2018. február 26. (hétfő), 22:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés