A petefészekrák 4 korai jele, amit minden nőnek ismernie kell!

Hirdetés
A petefészekrák 4 korai jele, amit minden nőnek ismernie kell!
Hirdetés

A rák széles spektrumú betegség és világszerte az egyik vezető halálok. A petefészekrák pedig az egyik legfenyegetőbb változata, évente több ezer új esetet fedeznek fel belőle és mind több a halálos kimenetelű közülük.

Petefészekrákról akkor beszélünk, mikor a petefészek sejtjei tumorokat kezdenek kifejleszteni, melyek aztán rosszindulatúvá válnak. Ezt a fajta betegséget csendes gyilkosnak is nevezik, mivel viszonylag kevés tünete van és szűréssel is nehezen felismerhető. /Bár a leggyakrabban változókoron átesett nőknél fordul elő, fokozott előfordulást mutat a 30\-40\-es éveikben járó vagy még fiatalabb nők körében\./

Hirdetés
A korai felismerés rendkívüli mértékben növeli a túlélés esélyét, ezért rendszeresen felkeresni a nőgyógyászt ez esetben is kulcsfontosságú.

A petefészekrák kimutatására nem létezik egyértelmű szűrési vagy tesztelési módszer. A betegség tüneteit gyakran összetévesztik más betegségekkel, mint az IBS, így a tumorok korai fázisban gyakran rejtőzködve maradnak, egészen addig, míg elérik a betegség 3.

Hirdetés
fázisát, amikor a has és a medence tájékán már kimutathatók a csomók.

A legújabb kutatások szerint azonban igenis vannak korai jelei a petefészekráknak és ezekről minden nőnek tudnia kell.

4 tünet, ami a petefészekrák jele lehet.

1. Folyamatos puffadás.

Ha észreveszed, hogy folyamatosan és gyakran puffadsz (a folyamatosan több mint 3 hetet jelent), ez is jele lehet annak, hogy rákos tumor növekszik benned.

2. Alhasi és kismedencei fájdalom.

Hirdetés

Ebbe beletartozik minden olyan terület, ahol a menstruációs fájdalom jelentkezni szokott: a gyomor alsó része, a kismedencei terület és a hát alsó része is. Míg a fájdalom menstruáció alatt normálisnak számít, a tartós fájdalom, ami menstruáció után is megmarad (3 hétig vagy tovább), jele lehet a petefészekráknak. A menopauza előtt lévő nőknél erre különösen fontos odafigyelni.

3. Étkezési nehézség, gyors eltelítődés.

Hirdetés

Ha az étvágy jelentős csökkenését észleled legalább 3 hétig, keresd fel az orvosodat! Ez amellett, hogy jele lehet számos gyomor- és bélproblémának, utalhat petefészekrák kialakulására is.

4. Fokozott vizelési inger.

Hirdetés

Ha nem változtattál a folyadékfogyasztási szokásaidon és nem vagy felfázva sem, mégis a szokásosnál gyakrabban keresed fel a mellékhelyiséget, lehetséges, hogy a petefészekrák korai stádiumában vagy.

Mindezeket a tüneteket nagyon könnyen össze lehet tévesztenimás betegségekkel, többnyire bélrendszeri zavarokkal. Ha olyan tüneteket tapasztalsz magadon, melyek korábban nem voltak, kísérd figyelemmel tested működését és annak változásait! Ha a panaszok 3 hét után sem múlnak, keresd fel orvosodat petefészekrák szűrése miatt!

Ha odafigyelünk testünkre és rendszeresen eljárunk orvosi kontrollra, még ezzel a potenciálisan halálos betegséggel szemben is sikeresen vehetjük fel a harcot.

További petefészekrák információk a megelőzés, a diagnózis és kezelés szempontjából a http://www.ovariancanada.org/ oldalán (angolul) olvasható.

2019. július 01. (hétfő), 23:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés