A pszichológusok szerint minden anyának joga van évente egyszer szabadságra mennie a családjától

Hirdetés
A pszichológusok szerint minden anyának joga van évente egyszer szabadságra mennie a családjától
Hirdetés

A gyereknevelési szabadságon lévő anyák ugyanolyan stressznek vannak kitéve egész nap, mint azok, akik teljes munkaidőben dolgoznak. /Azzal a különbséggel, hogy a munkaidő egyszercsak lejár, és hazamegyünk pihenni, viszont az anyák jó esetben éjszaka ha pihenhetnek\./

Hirdetés

Egy anya nagyrészt sosem lehet egyedül, gyakorlatilag még a vécére sem tud elmenni nyugodtan, főleg a gyerek első két évében. Azok az anyák, akik különböző életkorú gyerekeket nevelnek, egész nap “szolgálatban” vannak, a reggeli tálalásától a tízórai elkészítéséig, egészen a jóéjt pusziig.

Hirdetés

A pszichológusok szerint ezt a megfeszített tempót nem sokáig lehet bírni következmények nélkül, éppen ezért azt ajánlják, hogy egy anya évente legalább egyszer menjen el anya-szabadságra. Töltsön 4-5 napot valahol egyedül, távol a családjától, ahol ki tud kapcsolódni, pihenni tud, és elszakadhat a napi rutintól. Ez a kis vakáció mind fizikailag, mind pedig lelkileg nagyon hasznos lehet egy olyan nő számára, aki a nap 24 órájában a családjának él.

Hirdetés

Szakértők szerint a család számára is fontos, hogy az anya néha szabadságra menjen, egyedül. Érezniük kell a többi családtagoknak is, hogy nem egyetlen személy felelőssége a családi rend és harmónia fenntartása. Mindenki meg kell tanulja a saját feladatait, felelősséget kell vállalniuk, ki kell vegyék a részüket a hétköznapok lemenedzselésében.

Egy amerikai tanulmány szerint az apákhoz képest az anyák kb. heti tíz órával többet töltenek házimunkával, és a családdal kapcsolatos feladatok elvégzésével.

Hirdetés
Egy férj sokkal jobban meg fogja érteni a feleségét, miután néhány napra egyedül maradt a családjával. Egy anya, ha évente kétszer szabadságra mehet a családjától, sokkal harmonikusabb lesz a partnerkapcsolata, kiegyensúlyozottabb, és elégedettebb lesz. Csökken a napi stressz, a fáradtság, és a depresszió kialakulásának esélye.

Az anya-szabadság egy szükségészerű dolog, minden anyának joga lenne hozzá.

Hirdetés
Sokan azonban egyáltalán nem engedik meg maguknak azt, hogy akár heti pár órát is távol töltsenek a családjuktól, mert hát elképzelni sem tudják, mi lenne nélkülük. A másik hátráltató tényező, hogy mit szólnak az ismerősök, a család, ha “otthagyják” a gyerekeiket.

Mielőtt végkimerülésig hajszolnánk magunkat a családunk érdekében, vegyük figyelembe a saját testi és lelki egészségünket, és menjünk el egy kicsit szabadságra, vagy iktassunk be egy pár óra énidőt.

Hirdetés

2019. július 22. (hétfő), 08:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés