A vörösbor hatása egyenlő az edzéssel!Tudósok kimutatták, hogy egy pohár vörösbor elfogyasztásával egyórányi konditermi edzést lehet kiváltani.

Hirdetés
A vörösbor hatása egyenlő az edzéssel!Tudósok kimutatták, hogy egy pohár vörösbor elfogyasztásával egyórányi konditermi edzést lehet kiváltani.
Hirdetés

Tudósok kimutatták, hogy egy pohár vörösbor elfogyasztásával egyórányi konditermi edzést lehet kiváltani.

A vörösbor jótékony hatásai régóta ismertek, most azonban előkerült egy minden eddiginél konkrétabb bizonyíték. A hvg./hu a MyDaily\./

Hirdetés
co.uk oldalon megjelent kutatásra hivatkozva azt írja, az egésznek egy speciális vegyület, a szőlő héjában is megtalálható rezveratrol az oka.
Hirdetés

 

Bár az Egyesült Államokban majdnem egy évtizeden keresztül vizsgálták, nem sikerült bizonyítaniuk az előnyeit. Most azonban kanadai tudósok sikerrel jártak: több pozitív élettani hatást is kimutattak, miután a vegyületből akkora mennyiséget juttattak a szervezetbe, amennyi egy pohár vörösborban is megtalálható.

A hatások között van az izomerő és a fizikai teljesítmény növekedése, illetve a szívműködés javulása. A kutatás eredményei között szerepel az is, hogy a fentiek épp olyan mértékűek, mint ami egyórányi konditermi edzés utóhatásaként is megfigyelhető.

Hirdetés

Mielőtt a lusta alkoholkedvelők túlzottan elbíznák magukat: természetesen állandó jelleggel nem helyettesíthető borivással a testmozgás. Ugyanakkor ha valaki rendszeresen edz, de egy-egy alkalmat valamiért ki kell hagynia, annak ideális alternatíva lehet elfogyasztani egy pohárral.

Azoknak pedig, akiknek a fizikai állapotuk nem teszi lehetővé az edzést, szintén jó hír ez a fejlemény. Sőt, ajánlott a kakaó, a mogyoró, a szőlő és az étcsokoládé is, mivel ezek úgyszintén tartalmaznak rezveratrolt.

Hirdetés

2015. október 23. (péntek), 17:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés