Anyósom így teszi el a paradicsomot télire! Idén kipróbálom én is, mentsd el magadnak ezt a módszert!

Hirdetés
Anyósom így teszi el a paradicsomot télire! Idén kipróbálom én is, mentsd el magadnak ezt a módszert!
Hirdetés

Kétségtelen, hogy a paradicsom nemcsak az egyik legfinomabb nyári zöldség, de a legegészségesebbek közé is tartozik. Ha szeretnénk a finom, saját, házi paradicsomunkat egész évben fogyasztani, kifejezetten jó gondolat eltenni azt télire!

/Anyósom az alábbiakat használja hozzá\: Szükség lesz két ág kaporra, két evőkanál cukorra, két evőkanál almaecetre, egy evőkanál sóra, valamint természetesen vastag héjú, kisebb, nagyjából egyforma méretű paradicsomokra\./

Hirdetés

Nem lesz túl bonyolult a folyamat:

Először is megmossuk a paradicsomot, eltávolítjuk a szárát (de arra figyeljünk, hogy ne szakadjon be a héja).

Hirdetés
Viszont villával egy pár helyen szurkáljuk be.

Második lépésben leforrázzuk az üvegünk tetejét, majd belehelyezzük szorosan egymás mellé a paradicsomokat, valamint a kaprot. Ezután a paradicsomok tetejére is teszünk egy kaprot.

Következő lépésben forralt vizet töltünk az üvegbe, és maximum 10 percig állni hagyjuk, majd leöntjük róla.

Negyedszerre feltöltjük cukorral, almaecettel és sóval kevert forró vízzel.

Végül fokhagymát petrezselyemzöldet is adhatunk hozzá, és bezárjuk az üveget.

Hirdetés
Majd fejjel lefelé elhelyezve takarjuk be paplannal. Amíg teljesen ki nem hűl, tartsuk így, másnap pedig már tehetjük is ki a kamrába.

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is tudjanak róla!

2021. augusztus 28. (szombat), 18:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24
Hirdetés

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Mindenegyben blog
2026. április 23. (csütörtök), 08:21

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Sokan átélték már azt a különös, néha kifejezetten ijesztő érzést, hogy éppen elalvás előtt hirtelen mintha zuhanni...

Hirdetés
Hirdetés