Az anya két órán át tartó szerető ölelgetéssel hozta vissza babáját az életbe,miután az orvosok kimondták,hogy gyermeke halott

Hirdetés
Az anya két órán át tartó szerető ölelgetéssel hozta vissza babáját az életbe,miután az orvosok kimondták,hogy gyermeke halott
Hirdetés

Kate Ogg ikreket szült, de rémületére, miután egyik újszülöttje küzdött a légzéssel, az orvosok kimondták a halálát. Ahogy fogta új fiát, ő és férje nem tudták elhinni, hogy mi történt.

/Talán egy utolsó kísérletként, hogy búcsút mondjon, vagy egyszerűen csak ösztönösen, kitakarta babáját, és közvetlenül magához ölelte\./

Hirdetés
Élettelen fiát - 27 hétre született 90 dkg súllyal - szeretve tartotta és saját bőréhez érintette, ahogy ki akarta fejezni az érzéseit, és közben nem akarta elengedni.
Hirdetés
Aztán valami csodálatos dolog történt.

A következő 2 óra során Jamie baba az élet jeleit kezdte mutatni, mintha valami tartaná, vagy visszahozná az életbe. Bár hívták az orvosokat, hogy vessenek rá egy pillantást, de ők ragaszodtak hozzá, hogy a cselekvések, amiket látnak, normális reflexek voltak, és a baba még mindig halott. Ahogy telt az idő, Kate úgy döntött, hogy egy kis anyatejet ad az ujjával, és azzal próbálja táplálni gyermekét.
Hirdetés
A baba elfogadta az anyatejet, és még több életjelet mutatott. A család egy csodának volt tanúja. Viszahívták az orvost a szobába még egyszer, és ez alkalommal az orvost is sokkolta amikor rájött, hogy tanúja volt valami olyannak, amit maga sem értett.

Hirdetés

"Azt gondoltam, hogy Úristen, mi folyik itt," - mondta Kate. "Rövid idő múlva kinyitotta a szemét. Ez egy csoda volt. Aztán kinyújtotta a kezét, és megragadta az ujjam." Kinyitotta a szemét és megmozdította a fejét egyik oldalról a másikra. Az orvos csak csóválta a fejét mondván: "Én nem hiszem el, nem hiszem el."

A bőrön keresztüli kapcsolat ereje, más néven "kenguru módszer" úgy tűnik, hogy nagyon nyilvánvaló ebben az esetben. Általában, ha egy gyermek születésekor komplikációk lépnek fel, azonnal intenzív ellátást kap az újszülött. Ez nem teszi lehetővé az anyának és az ő szeretetének azt a lehetőséget, hogy segítse a gyermeket a korai percekben. Miközben úgy tűnhet, hogy ez valamiféle bűvös vágyálom, a tudományon keresztül egyre és egyre többet fedezünk fel a szív és a szeretet igazi erejéről.

Hirdetés

A "kenguru módszer" technika, melynek névadói a kenguruk, ahogy a kicsinyüket az erszényben tartják a testükkel érintkezve, lehetővé téve az anyának, mint egy emberi inkubátornak, hogy melegen, serkentve és táplálva tartsa gyermekét. Tanulmányok kimutatták, hogy a bőrön keresztüli érintkezés az anyával a szabványos kapcsolattal ellentétben lehetővé teszi, hogy a kis súlyú csecsemőknél fenntartsa a magasabb oxigén telítettséget a születés után. A koraszülött és az alacsony születési súlyú babák bőrön keresztüli kezelésénél azt is kimutatták, hogy alacsonyabb a fertőzések aránya, kevésbé súlyosak a betegségek, jobbak az alvási szokások és csökken a hypotermia kockázata.

Hirdetés

Az idő múlásával folytatjuk a megfigyelését, megértését és bevezetését egyre nagyobb mértékben azoknak az eljárásoknak és terápiáknak, amelyek jobban tükrözik, hogy mi történik az emberi szervezetben és környezetében.

Ez nem azt jelenti, hogy nincs értéke a szabványos orvosi technikáknak, hanem azt, hogy ezekkel a merev technikákkal gyakran hagyjuk figyelmen kívül az emberrel, a szeretettel és az energiával kapcsolatos fontos tényezőket, melyek alapvetőek lehetnek egy adott helyzetben. A tudományos és az orvosi terület gyakran lehet túlzott fogyasztója saját módszereinek, mely nem teszi lehetővé a még meg nem ismert tényezőknek, hogy szerepet kapjanak bizonyos döntésekben.

Hirdetés

Túl gyakran generálhatunk szűk látókörű nézetet és arroganciát azzal kapcsolatban, amit a tudományon keresztül tudunk, és ez közelebb viheti értelmünket ahhoz, hogy milyen más lehetőségek vannak. Ez természetesen nem látható a teljes területen, mint ahogy vannak ragyogó tudományos elmék, akik szintén nagyon nyitottak a tudat erejére.

Bár ez a történet valóban elképesztő, nem csodaként kellene rá gondolni, hanem mint egy lecke. Az ilyen tapasztalatok lehetővé teszik számunkra, hogy lássuk és megfigyeljük a dolgok erejét, amelyeket még nem értünk teljesen, és mi is magunkhoz ölelhetjük a lehetőséget, és nekikezdhetünk a további felfedezéseknek.



2014. június 20. (péntek), 10:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 29. (vasárnap), 11:04
Hirdetés

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap a keresztény ünnepkör egyik kiemelten fontos napja, amely a húsvét előtti vasárnapra esik, és egyben a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:21

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 09:17

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

Ahogy a tél végre enged és az első enyhe, párás reggelek megérkeznek, az erdők talaján lassan feltűnik egy különleges,...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 14:54

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Vannak betegségek, amelyek nem egyik napról a másikra érkeznek. Nem kopognak, nem zajosak, hanem halkan, szinte...

Mindenegyben blog
2026. február 12. (csütörtök), 08:08

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember 9 fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartaniKevés olyan...

Mindenegyben blog
2026. február 10. (kedd), 13:35

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

A titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla Petrezselyem, zeller, kamillatea – titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 06:20

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál  A testbeszéd sokszor többet árul el rólunk, mint gondolnánk,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 24. (szerda), 07:25

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

A jó öreg higanyos lázmérő – miért bíztunk benne annyira?A higanyos lázmérő sokunk gyerekkorának állandó kelléke volt....

Hirdetés
Hirdetés