Az influenza elleni oltás veszélyesebb mint maga az influenza

Hirdetés
Az influenza elleni oltás veszélyesebb mint maga az influenza
Hirdetés

Az egészségügyi szakemberek nagy része úgy ítéli meg, hogy sokkal fontosabb az, hogy megvédje magát és családját az influenza elleni oltóanyagtól, mint magától az influenzától.

 

 Vessünk egy pillantást az ítélet mögötti okra:

 

1./\) A CDC kutatóorvosa általi kiszivárogtatott információ alapján, az MMR oltóanyag autizmust okoz\./

Hirdetés
Ennek alapján az összes többi oltóanyag hatása is megkérdőjelezendő.
Hirdetés
Valódi bizonyítékok teljes hiánya áll a mögött, hogy kisgyermekek egyáltalán részesülhetnek-e influenza elleni védőoltásból. 51 elvégzett vizsgálat szisztematikus áttekintésénél 260.000, 6 év és 23 hónapos korú gyermek esetének átnézése során sem találtak bizonyítékot arra, hogy az influenza elleni oltás sokkal hatékonyabb lenne, mint a placebo. Hozzá kell ehhez még tennünk azt, hogy az influenza elleni oltás csak egy bizonyos vírustörzs ellen képes bennünket megvédeni, ez pedig azt jelenti, hogy ha másik vírustörzzsel érintkezünk, akkor bizony influenzásak leszünk.
Hirdetés

2.) Orvosi folyóiratok több ezer olyan cikket publikáltak, amely felfedi azt, hogy az intravénás vakcinák valóban komoly egészségügyi problémákat okoznak, beleértve a káros immunválaszt és számos más fertőzést. Ez tovább növeli a szervezet azon betegségek iránti fogékonyságát, ami ellen az oltóanyagnak védenie kellett volna.


3.) Észrevetted, hogy a beoltott gyerekek néhány napon, vagy néhány héten belül betegek lesznek? Folyni fog az orruk, lehet tüdőgyulladásuk, fülgyulladásuk és még bronchiolitiszük is? Ennek az az oka, hogy az influenza vírus, amit az oltóanyag a testünkbe juttatott, szépen megteremti ezeket a tüneteket. Ez immunszuppressziót is eredményez, azaz csökkenti az immunitást. Az influenza elleni oltóanyag valójában nem mentesít az influenzától, hanem érzékennyé teszi a szervezetet a vírusra.

Hirdetés

4.) Ismert tény, hogy az influenza elleni oltóanyagok influenza vírust tartalmaznak, számos más összetevővel egyetemben. Most gondolj arra, hogy egy ilyen oltóanyagnak milyen hatása lesz egy olyan emberre, akinek az innunrendszere gyengébb? Ha egyébként is beteg vagy, a szervezetednek csökken az a képessége, hogy a vírus ellen hatékonyan felvegye a harcot. Ebben az esetben az influenza elleni védőoltás a testet csak veszélybe fogja sodorni. Így lehet az, hogy az ember hajlamosabb lesz a tüdőgyulladásra és más fertőző betegségekre.

5.) Az influenza elleni oltóanyagok higanyt tartalmaznak, ami az emberi egészségre veszélyes nehézfém. Az influenza elleni oltások higanytartalma sokkal nagyobb, mint a megengedett maximális napi expozíciós határérték.

Hirdetés
A higanymérgezés memóriavesztést, depressziót, ADD-t, orális egészségügyi problémákat, emésztési nehézségeket, légzőszervi problémákat, szív-és érrendszeri betegségeket és még sok más súlyos egészségügyi ártalmakat okozhat.

És mi a helyzet az idősekkel? Az influenza elleni oltóanyag segíthet nekik?

6.) Egyre több bizonyíték van arra, hogy az influenza elleni oltás Alzheimer kórt okozhat. Az egyik jelentés azt mutatja, hogy azok az emberek, akik egy 3-tól 5 évig terjedő periódusban minden évben megkapták az oltást, 10-szer nagyobb eséllyel lettek Alzheimer-kórosak, mint azok az emberek, akik semmilyen influenza elleni védőoltást nem kaptak. A korosodással gyengül az immunrendszer, így csökken a fertőzések elleni harc képessége.

Hirdetés
Az influenza vírus idősek szervezetébe való oltásának lehetnek igen veszélyes következményei.

Bízhatunk azokban a hatóságokban, akik az influenza oltóanyag széles körű alkalmazását népszerűsítik?.

7.) A CDC (Center for Disease Control, az amerikai Járványügyi Hivatal) egy 15 tagú tanácsadó bizottságot nevezett ki az immunizálási gyakorlat terjesztéséhez. Ennek a bizottságnak a feladata annak eldöntése, hogy kinek kell védőoltást beadni minden évben. Szinte az összes tanácsadó testületnek van pénzügyi érdekeltsége a védőoltások gyártásában. Ez az egész a pénzről szól, és nagyon kevés köze van az egészséghez és jóléthez.

Hirdetés
Ugyanazok az emberek, akik ezeket a vakcinákat népszerűsítik, közben több millió dollárt keresnek. Ez önmagában is kétségessé teszi, hogy az influenza vakcina valójában mennyire biztonságos?



8.) A kutatások azt mutatják, hogy az influenza-oltóanyag és olyan gyógyszerek mint a Tamiflu és a Relenza túlzott használata valóban megváltoztathatja az influenza vírusokat és arra késztetik őket, hogy egy még veszélyesebb törzzsé mutálódjanak. Ezt párosítsd a gyógyszer-rezisztens törzsekkel, és gyakorlatilag az oltásból nem származik semmi előnyöd, csak nagyon sok kockázatod.

9.) Elég bizonyíték mutatja azt, hogy az influenza elleni oltás összetevői valóban súlyos neurológiai betegségeket okoznak. Az 1976-os sertésinfluenza-járványban, sokan akik megkapták a védőoltást, maradandó idegi károsodást szenvedtek. Az influenza vakcinák sok káros anyagot tartalmazhatnak, beleértve a mosószereket, a higanyt, a formaldehidet és az élő influenza vírustörzseket. Tényleg ez az, amit a testedben szeretnél tudni?


10.) Annak a kitalálása, hogy az influenza elleni védőoltást melyik évszakban érdemes beadni, csak találgatás marad. Ez nagyon igaz volt az elmúlt években a H1N1 törzsre vonatkozólag. Ráadásul, a kombinált oltóanyagok beadása sokkal veszélyesebbnek bizonyult, mert különböző vírustörzsek és káros adalékanyagok jutnak be egyszerre szervezetünkbe. 

 

Természetesen jogosan felmerül a kérdés, hogy az influenza elleni védőoltást népszerűsítő kampányok vajon azt miért nem taglalják, hogy miként lehetne természetes úton megerősítenünk az immunrendszerünket?

Forrás: www.netextra.hu

2015. november 14. (szombat), 09:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 29. (vasárnap), 11:04
Hirdetés

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap a keresztény ünnepkör egyik kiemelten fontos napja, amely a húsvét előtti vasárnapra esik, és egyben a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:21

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 09:17

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

Ahogy a tél végre enged és az első enyhe, párás reggelek megérkeznek, az erdők talaján lassan feltűnik egy különleges,...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 14:54

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Vannak betegségek, amelyek nem egyik napról a másikra érkeznek. Nem kopognak, nem zajosak, hanem halkan, szinte...

Mindenegyben blog
2026. február 12. (csütörtök), 08:08

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember 9 fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartaniKevés olyan...

Mindenegyben blog
2026. február 10. (kedd), 13:35

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

A titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla Petrezselyem, zeller, kamillatea – titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 06:20

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál  A testbeszéd sokszor többet árul el rólunk, mint gondolnánk,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 24. (szerda), 07:25

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

A jó öreg higanyos lázmérő – miért bíztunk benne annyira?A higanyos lázmérő sokunk gyerekkorának állandó kelléke volt....

Hirdetés
Hirdetés