Ázsiai nyavalya terjed Európában

Hirdetés
Ázsiai nyavalya terjed Európában
Hirdetés

Mutálódott, ismeretlen vírus okozhat járványt kontinensünkön.

/Terjed az influenza, Európa\-szerte nő a megbetegedések száma, ez a tendencia érvényesül Szobeczki Csanád Csaba miskolci háziorvos körzetében is, ahol az elmúlt két hét során duplájára nőtt a köhögés, megfázás és magas láz miatt jelentkezők száma\./

Hirdetés

– Hétfőn legalább nyolc olyan páciens jött a rendelőbe, aki influenza szerű tünetegyüttestől szenved. A fertőző kór okozta panaszok, nem lassan, fokozatosan, hanem hirtelen alakulnak ki. Ha magas, 39 fok feletti lázunk van, gyengének, bágyadtnak érezzük magunkat, emellett még izomfájdalmak is gyötörnek, borítékolható, hogy enyhe meghűléstől komolyabb a gond – szögezte le a címzettes főorvos, majd hozzátette, a vírusba belelépő betegeinek sajog a combja és a karizma, de a hát- és a mellkasfájdalommal küzdők tábora is jelentős.
Hirdetés
A szakember kifejtette, a gyógyulás legoptimálisabb esetben is eltarthat 5-10 napig, de ha szövődménybe torkol a baj, akkor sokszorosára nőhet ez az idő.

Immunrendszerünk harcol.

– A láz alábbhagy nagyjából két nap után, az utótünetek, az orrfolyás, köhögés, könnyezés viszont még 7-10 napig is eltarthatnak. Gyakrabban kell kezet mosni, szellőztetni, nem célszerű puszilkózni, kerülni kell a közösséget. Az influenzától szenvedő beteg orrváladéka színtelen, áttetsző, mint a víz.
Hirdetés
Erre nem adunk antibiotikumot, a vírussal nem a gyógyszerek, hanem az immunrendszer veszi fel a harcot. A szervezetnek persze elkel a támogatás és a muníció. Igyunk sok folyadékot, fokozottan figyeljünk a vitaminpótlásra, különösen fontos a C és a D-vitamin szedése, de bevehetünk bármilyen csodaszert, a pihenés, az alvás nem spórolható meg. Inkább hiányozzunk az iskolából munkahelyről pár napot, egy hetet, minthogy többhetes pokoljárásban legyen részünk.
Hirdetés
A betegségnek ugyanis komoly szövődményei lehetnek. Bakteriális felülfertőzésre utaló jel, ha az orrváladék és a köpet színe sárgára vagy zöldre változik.

Több ezer vírus.

A leggyakoribb szövődmények között tartjuk számon a homlok- és arcüreg-, a tüdő-és a mellhártyagyulladást is. Ritkán, például agyhártyagyulladásnál a fertőzés érinti a központi idegrendszert is, az ilyen beteg kórházi ellátást igényel – magyarázta a szakember. Szobeczki Csanád Csaba kiemelte, ideális esetben a veszélyeztetettek, az idősek, krónikus betegek már ősszel jelentkeznek védőoltásért, amely még most is kérhető, hisz az influenzaszezon eltart március végéig, ám az oltóanyag csak 2-3 hét után biztosít védettséget.

Hirdetés
A címzettes főorvos kifejtette, nemcsak az influenza felelős a felső légúti bajokért, ugyanis legalább 1-2 ezer vírus leselkedik ránk. A hasonló tünetek miatt nehéz eldönteni, egy-egy páciens épp melyik miatt köhécsel, de nincs is jelentősége, hisz mire megérkeznének az eredmények, addigra jó esetben felépül az illető, vírusvizsgálatot csak a kórházban fekvők esetében végeznek. Az influenzának több fajtája van, a mutálódottak a legveszélyesebbek, mert ezeket még nem ismeri a szervezetünk.
Hirdetés
Ezeknek a megbetegedéseknek a java távol-keletről, Ázsiából érkezik, és néhány évente okoz nagyobb járványt Európában. Van, aki egész télen köhög, tűszög és azt hiszi, nem tud kilábalni az influenzából, miközben egyik vírusból esik a másikba.

Juhári Andrea

Forrás: www.boon.hu

2019. február 03. (vasárnap), 20:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:45
Hirdetés

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!?️ Nézz a kezeidre –...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 23. (szerda), 05:37

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Csak tojás kell, és leolvad rólad 5 kiló egy hét alatt – itt a 2 hetes, ütős étrend, amiről mindenki beszél!? Nincs...

Mindenegyben blog
2025. július 13. (vasárnap), 07:52

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

természet ajándéka, ami 70 évesen is megfiatalítKépzeld el, hogy a konyhád egyik legillatosabb fűszere titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 17:38

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, mégis megmentheti az életed – Az agy rejtett védelmi vonala, amiről alig hallottál: a...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 15:12

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé – A trükk, amit minden háztartásban ismerni kellene!? Te is...

Mindenegyben blog
2025. július 03. (csütörtök), 09:56

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!Ez az apró vérszívó nagy bajt is okozhat – de csak akkor, ha...

Mindenegyben blog
2025. július 02. (szerda), 08:02

A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralást

A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralást

? A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralástHippokratész már évezredekkel...

Mindenegyben blog
2025. július 02. (szerda), 05:53

A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!

A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!

⚠️ A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!A cukorbetegség nemcsak a...

Hirdetés
Hirdetés