Az orvos, aki felvette a harcot a gyógyszermaffia ellen – sokan így emlegetik Dr. /Lenkei Gábor magyarországi orvost, aki kedden, Marosvásárhelyen telt ház előtt tartott, Betegségnek tűnő állapotok című előadásán bevallotta, valójában az a célja, hogy az embereket ráébressze arra, hogy bármilyen tünet esetén ne folyamodjanak azonnal orvossághoz, hanem figyeljenek arra, hogy fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot, és biztosítsák szervezetüknek a szükséges vitaminmennyiséget\./
Szerző: Menyhárt Borbála
A humorral fűszerezett előadásmódjáról híres szakember, aki első alkalommal jár Erdélyben, hangsúlyozta, a mai ember vészesen kevés folyadékot fogyaszt, nem mozog eleget, és a tévhitek miatt megvonja magától a sót, meg a zsírt. Emiatt jelentkeznek gyakran tünetek, amelyekre azonnal ráfogjuk, hogy betegség. Holott valamilyen hiány, amit legtöbbször orvosság nélkül is pótolni tudunk.
Dr. Lenkei Gábor 1986-ban szerezte meg az orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd kutatóorvosként, belgyógyászként és szülész-nőgyógyászként szerzett tapasztalatot. Már az előadás elején szerette volna tisztázni, nem megrögzött gyógyszerellenes, ahogyan azt sokan gondolják.
– Mindez 100 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Egyesült Államokban az egészségügyi piacra beléptek befektetőként a gyógyszer- és vegyipar tulajdonosai. A gyógyszeripar érdekei egyértelműen ellentétben állnak az egészségre való törekvéssel, hiszen ha nem vagyunk betegek, nem lehet eladni a gyógyszereket. Kijelenthetjük, ma már gyógyszermaffiáról beszélünk. A magyarországi Egészségügyi Minisztérium adatai szerint Magyarországon 10 millió személyből 1 millió 200 ezer szed egyidejűleg több mint tízféle orvosságot. Romániai adataim nincsenek, de végigsétáltam Marosvásárhely főterén, és bőven láttam patikát. Az Európai Unióban évente 200 ezer ember hal meg a gyógyszerek mellékhatásaiként fellépő bántalmak miatt, Magyarországon évente 7-8 ezer. Az elhalálozás okai között a harmadik helyen az orvosságok mellékhatásai okozta esetek állnak. Azt hiszem, joggal állapíthatjuk meg, hogy ez már messze túllépett azon, ami józan üzleti érdeknek nevezhető – ismertette a borúlátó statisztikát a szakember, aki szerint sajnos az orvosok alávetik magukat a gyógyszergyártók érdekeinek, és figyelmen kívül hagyják a józan gyógyszerhasználat fő elvét, hogy ésszel gyógyítsanak és ne azonnal orvossággal.
A ma embere folyadék- és oxigénhiányos
Dr. Lenkei rámutatott, semmiféle ördöngösségre, sem csodaszerekre nincsen szükség ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, csupán három dolog kell ehhez: víz, oxigén és tápanyagok. Az emberi test 60 százaléka víz, 19% fehérje, 15% zsír, 5 százalékot az ásványi anyagok tesznek ki, 1 százalékot pedig a szénhidrátok. A ma emberére viszont az jellemző, hogy folyadékhiányos, zsírszegényen táplálkozik, mivel elhitetik vele, hogy a zsír káros, holott a zsír hiánya a szervezetben kifejezetten egészségtelen. Mindemellett a megfelelő mennyiségű oxigén, valamint a vitaminok elengedhetetlenek a szervezet egészséges működéséhez. Ennek ellenére a ma embere oxigénhiányos a rendszeres testmozgás elmulasztása miatt, ugyanakkor a vitaminszükségletünket sem elégítjük ki. – A hiányok közül a legnagyobb méretű a vitaminhiány, és ezt kell legelső lépésben megszüntetni. Egy embernek egyidejűleg 15-féle vitamint kellene szednie napi rendszerességgel. Egy ember napi C-vitamin-igénye a testsúly függvénye, 30 milligramm kellene jusson minden kilóra, B1-vitaminból pedig naponta legalább 100 milligramm kellene a szervezetünkbe jusson. Ha szervezetünk nem kap meg egyet vagy többet azokból az anyagokból, amelyek a működéséhez elengedhetetlenek, akkor jelentkeznek a betegségnek tűnő állapotok. Tehát az egyén valójában nem beteg, ezért a gyógyszerek kedvező hatásai nem tudnak érvényesülni, csupán a kedvezőtlenek.
Húsz kiló alma tízóraira
Rámutatott, a gyógyszergyártók a különféle reklámok útján megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy ha változatosan és gazdagon étkeznek, akkor biztosítják szervezetüknek a szükséges tápanyagokat, vitaminokat. Ezt azonban dr. Lenkei Gábor határozottan cáfolja. – Ha azt szeretnénk, hogy egy gyerek kizárólag a táplálékokból kapja meg a szükséges napi C-vitamin-adagot, akkor 4 kilogramm paradicsomot, vagy 2 és fél kiló citromot, vagy 20 kiló almát kellene csomagoljunk neki tízóraira. Gondoljuk el, minden szünetben elrághatna négy-négy kiló almát. Vagy ha egy várandós nő élelmiszer útján szeretné biztosítani a napi folsavszükségletet, akkor naponta 15 tányér spenótot kellene elfogyasszon. Hát ez bizony még Popeynek is túlzás lenne – fakasztotta mosolyra példáival a közönséget az orvos.
Naponta négy liter víz
A szakember szerint számos, betegségnek vélt állapot oka egyszerűen a kellő mennyiségű folyadék bevitelének a hiányára vezethető vissza. – Az emberek 95 százaléka nem iszik kellő mennyiségű folyadékot. A sokak által emlegetett napi két liter a minimumok minimuma. Az optimális mennyiség a napi 4-5 liter. Ekkora a szervezetünk folyadékigénye. Ebben természetesen benne van a leves, amit megeszünk, valamint a gyümölcsök által bejuttatott mennyiség is. Sokan mondják, hogy nem iszom, mert nem vagyok szomjas, viszont tény, hogy ha hosszú időn át megtagadjuk szervezetünktől a kellő mennyiségű folyadékot, akkor a szomjúságérzet lankad, viszont ha ismét kezdünk többet inni, akkor rövid időn belül helyreáll. Volt egy kísérlet, egy 70 kilós testsúlyú személyt egy napra beültettek egy szobába. Optimális volt a hőmérséklet, nem izzadt, nem mozoghatott, nem beszélhetett. Kiderült, hogy testmozgás végzése és izzadás nélkül is egy nap alatt fél liter víz párolgott el a szervezetéből, 350 milliliter csak azáltal, hogy lélegzett – hangzott el az érdekes példa.
Fejfájásra gyógyír: só+víz
A vízhiányra számos tünet vezethető vissza, többek között gyengeséget, fáradékonyságot, szédülést, fejfájást, izomgörcsöt, magas vérnyomást, valamint a koncentrálási képességnek a csökkenését is okozhatja. Sokan, akik rendszeresen szenvednek migrénes fejfájástól, kétségbeesetten keresik az okát, súlyos betegségekre gyanakszanak. Dr. Lenkei Gábor határozottan állítja, a fejfájások leggyakoribb oka a szervezetben fellépő folyadék-, illetve sóhiány.
A fájdalomcsillapító nem csillapít!
– Hazugság, hogy a fájdalomcsillapító csillapítja a fájdalmat – jelentette ki határozottan dr. Lenkei. – A reklámokban látjuk, hogy jönnek az orvosságban lévő molekulák, megkeresik a fájdalom helyszínét, majd hatnak rá. Ez nem igaz, a fájdalomcsillapító valójában elvágja a fájdalom helyszíne és az agy közötti kapcsolatot, azaz a fájdalomérzékelésünket tompítja, de a fájdalmat kiváltó okot nem szünteti meg – állította a szakember, aki helytelennek tartja, hogy a mai betegség- és gyógyszerközpontú társadalomban az orvosok bármilyen panaszra azonnal gyógyszerek sokaságával halmozzák el a hozzájuk fordulókat.
– Ha ma egy embernek székrekedése van és orvoshoz fordul, azonnal hashajtót írnak fel neki. Egészségközpontú orvostudomány esetén azt mondaná az orvos, hogy ennek az embernek jóval több folyadékot kellene fogyasztania, hiszen a vízhiányos szervezetben felléphet a székrekedés, és kellő folyadékbevitellel rövid időn belül megoldódhat.
A gyógyszergyártók bizonyos káros készítményeket egy ideig „altatnak”
Az orvosságok kártékony hatásának az illusztrálása végett a magyarországi szakember elmesélte, évekkel ezelőtt volt a piacon egy gyógyszer, amit olyan hölgyeknek ajánlottak, akik fogyni szerettek volna. A benne lévő hatóanyagról kiderült, hogy káros, ezért kivonták a forgalomból. Pár év múlva, más néven ismét piacra dobták, ezúttal hiperaktív gyerekeknek szánták. – A benne lévő hatóanyag szerepel a nemzetközi kábítószerek listáján. A gyógyszergyártó ipar így jár el, egy ideig „altatnak” egy bizonyos hatóanyagú orvosságot, majd újra piacra dobják, más néven és más célcsoportnak – világított rá az aggasztó jelenségre a szakember.
A koleszterin nem káros!
A hallgatóság koleszteringondokkal küszködő tagjait is megnyugtatta a magyarországi orvos. Bár sokan rémülten veszik tudomásul, hogy orvosuk szerint túl magas a koleszterinszintjük, és azonnal elkezdik szedni a kiírt pirulák sokaságát, dr. Lenkei Gábor azt állítja, nem káros a koleszterin. Sőt! – A koleszterinből állítja elő a szervezet a D-vitamint, valamint a stresszhormont, ami arra szolgál, hogy a stresszes időszakokban ne omoljunk össze. A koleszterin létfontosságú tápanyag, és valójában senki sem tudja, hogy mennyi a megengedett szint, a normál érték.
A gyógyszergyártók számára az egyik legnagyobb nyereséget a koleszterincsökkentő orvosságok jelentik, ezért a gyógyszeripar létrehozta az úgynevezett célértéket, amit egyre lejjebb tolnak, és ha ezt meghaladja az egyén szintje, akkor orvosságot írnak fel neki. De, hangsúlyozom, ez nem normál érték, hanem a gyártók által felállított célérték – adott hangot nézeteinek az orvos, aki úgy véli, maga a páciens szó jelentése is azt a kiszolgáltatott helyzetet tükrözi, amiben az emberek vannak, azaz türelmesen (patientia – türelem) állják, hogy bizonyos életvitelre, viselkedésre kényszerítsék őket.
Az ő szemüket szeretné felnyitni előadásaival dr. Lenkei Gábor, hogy ismeretek birtokában, tudatosan döntsenek arról, igent vagy nemet mondanak-e az ajánlatoknak, amivel kecsegtetik őket.
Forrás: rejtelyekszigete.com
2014. április 23. (szerda), 17:45
Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!