Dr. Vekerdy Tamás szerint kegyetlenség ennyi tananyagot a gyerekeinkbe erőszakolni

Hirdetés
Dr. Vekerdy Tamás szerint kegyetlenség ennyi tananyagot a gyerekeinkbe erőszakolni
Hirdetés

Keményen fogalmazott a népszerű pszichológus egy televíziós interjúban. Vekerdy szerint még jó indulattal is csak azt mondhatjuk, ennyi tananyagot dilettantizmus ráerőltetni a diákokra. /Szerinte a tanárokat gúzsba kötötték, mert rengeteg baromságot terheltek rájuk, és így várják el tőlük, hogy teljesítsenek\./

Hirdetés

“Ez az óraszám embertelenség. Ha rosszindulatúan közelítjük meg a dolgot, akkor azt mondhatjuk, azért van ez így, hogy a diák ne érjen rá semmire, ne tudjon gondolkodni, szokja meg korán a “rabszolgalétet”.
Hirdetés
Ilyen mennyiségű tananyagot tulajdonképpen a felejtésnek tanulnak. A kevés, de jól rendszerezett információ maradandó, a rendszer nélküli, hatalmas tananyag azonban dezorientál, és jó része a felejtés homályába vész.”

– mondta a pszichológus.

“A finnek úgy tudtak felemelkedni, hogy az egész országban egyformák az iskoláik. Mind jól felszerelt, jól kiépített, és ami még fontosabb: valamennyiben jól felkészült tanárok dolgoznak. Ez kulcsfontosságú egy nemzet felemelkedésében.
Hirdetés
Ha az oktatásból elvesszük a pénzt, akkor a nemzetet pusztítjuk”

– tette hozzá.

Vekerdy véleménye szerint a tanárok a rájuk kivetett plusz adminisztratív terhek miatt kevesebbet tudnak foglalkozni a gyerekekkel, holott ez kellene legyen a legfontosabb feladatuk.

“A kötelező portfólió írás ostobaság, senki sem olvassa ezeket végig. Csak arra jó, hogy a tanár ne érjen rá mással foglalkozni.
Hirdetés
Mindenki tudja, hogy a jövőben két dolog lesz igazán fontos: a kreativitás, és a kritikus gondolkodás. Utóbbit nagyon nem szeretik nálunk” – mondta a szakember.

A pszichológus szerint nem a jó tanulók fogják előrébb mozdítani a világot. Megjegyezte: a rendszer hibái miatt a szülőknek cinkosnak kell lenniük. “Negyven példát hozott haza a gyerek péntek délután? A szülő majd megírja a tanárnak, hogy családi okok miatt nem tudta megoldani mindet.

Hirdetés
És ezzel a szülő igazat fog írni”. – zárta gondolatait Vekerdy.

Forrás: ketkes.com

2019. május 22. (szerda), 20:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés