Egy citromot csavart a WC-be, a hatás elképesztő lett!
Hirdetés
Hirdetés
A citromot leginkább sütéshez-főzéshez használjuk, de az egészségre gyakorolt hatásai is igencsak közismertek. Szinte nincs olyan háztartás, ahol napi szinte ne használnának citromot. /Azon túl, hogy különleges ízzel látják el italainkat, ételeinket számos, a szervezetünk számára elengedhetetlen flavonoidot és antioxidánst tartalmaz\./
Hirdetés
Nagyon sok benne a C-vitamin, és rákellenes tulajdonsága is közismert.
Egészségügyi hatásán túl kiváló szolgálatot tesz a konyhai, fürdőszobai fertőtlenítésben, takarításban és szagtalanításban.
Hirdetés
Az alábbi videóban arra találunk példát, hogyan alkalmazhatjuk a citromot azon túl, hogy elfogyasztjuk.
1. A hűtőszekrény frissítésére – egy fél citromot tároljunk mindig a hűtőszekrény polcán, ez magába szívja a legkellemetlenebb szagokat is
2. Mikró tisztítására – vágjunk ketté egy citromot, csavarjuk ki a levét, majd tegyük egy tálba a levet és a fél citromokat is, és öntsük fel félig vízzel. Tegyük be a mikróba, és kapcsoljuk be kb.
Hirdetés
3 percre. Ezután vegyük ki a tálat, töröljük ki papírtörlővel. Pluszban erre is csepegtethetünk egy kevés citromlevet.
3. Sajtreszelő tisztítása – a reszelőbe beleragadt darabkákat könnyebben eltávolíthatjuk, ha egy fél citrommal alaposan átdörzsöljük azt, majd langyos vízzel leöblítjük.
4. Vágódeszka megtisztítása – szórjuk meg jó vastagon tengeri sóval a vágódeszkát, majd dörzsöljük be egy fél citrommal. Ezután öblítsük le. Így könnyedén eltávolíthatjuk a beivódott szagokat.
5. Vízkő ellen – a vízfőző a gyakori használattól hamar vízköves lesz, öntsünk bele egy kevés citromlevet és egy kevés vizet. Ez a keverék hamar feloldja a vízkövet.
Hirdetés
6. Üveg- és tükörtisztítás – egy szórófejes flakonba tegyünk citromlé és víz keverékét, és ezzel sokkal könnyebben és hatékonyabban megtisztíthatjuk a lakásban található üvegfelületeket, tükröket.
7. Vécécsésze tisztítás – csavarjuk bele egy citrom levét a vécébe, majd szórjuk meg sóval. Hagyjuk egy keveset állni, ezután egy fél citromra tegyünk sót, húzzunk egy gumikesztyűt, és dörzsöljük át a vécécsészét.
Hirdetés
8. Csempe tisztítása – fürdőszobai csempén hamar lerakódik a szappanos vízköves réteg. A citrom itt is gyors segítség lehet.
9. Csapok, fogantyúk – króm felületű csapokat is tisztán tarthatjuk, ha átdörzsöljük egy darab citrommal őket.
10. Lefolyó tisztítás – már nem használatos citromot dobjuk a kagylóba, és engedjünk rá jó forró vizet, nyomkodjuk ki a maradék levét. Utána vegyük ki a citromot, és dobjuk el.
Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...
Mindenegyben blog 2026. június 26. (péntek), 18:08
A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.