Ennyit kellene aludnod az életkorod szerint, egyébként ezek a betegségek fognak leverni!

Hirdetés
Ennyit kellene aludnod az életkorod szerint, egyébként ezek a betegségek fognak leverni!
Hirdetés

A pihenés fontossága mindenki számára köztudott. /Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ahhoz, hogy hatékonyak legyünk, és problémamentesen véghez tudjuk vinni a ránk bízott feladatokat, elsősorban elegendő pihenésre van szükségünk\./

Hirdetés
Az alvás ennél is fontosabb!

Igen ám, de pontosan hány órát kellene aludnunk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk? Először is meg kell értenünk, nem létezik standard óraszám, ezt mindannyiunk szervezete a maga módján igényli. Mégis, a szakemberek azt állítják, nem szabad túlzásokba sem esnünk. Úgy a kevés, mint a túl sok alvás veszélybe sodorhatja az életünket.

Az életstílusunk mellett, az alvásigényünket az életkorunk és a fiziológiai szükségleteink is befolyásolják.

Hirdetés
Hogy életszakaszonként mennyit kellene ágyban töltenünk, a National Sleep Foundation határozta meg, miután összesítette az évek hosszú során végzett kísérleteket és orvosi megfigyeléseket.

A legújabb megfigyelések szerint, a felnőtt kategóriát a szakemberek fiatalokra és idősekre osztották, a következőképpen:

Amint látható, jelenleg a fiataloknál és felnőtteknél egybevág az előrejelzett alvásidő, de mégis lehetnek eltérések, melyeket a tudósok újabb kutatásokkal szándékoznak feltérképezni, főként az egyetemisták szemszögéből.

Hirdetés

Ha eddig nem sikerült ennyit aludnod, akkor érdemes lesz olyan szokásokat kreálnod magadnak, melyek megengedik számodra a pihenést. Természetes altató az olvasás, keresztrejtvényezés és a levendula illó párologtatása lefekvéskor. Motivációként, az alábbiakban felsorolunk néhány nyomós okot arra, amiért érdemes ezt a dolgot nagyon komolyan venned:

– depresszió: akik ebben a betegségben szenvednek, azok vagy túl keveset alszanak, vagy túl sokat. A végletek sajnos csak rossz hatással vannak a depresszióra.

– fejfájás: a kialvatlanság okozhat fejfájást, ugyanis ez az állapot meggátolja a szerotonin (közönséges nevén a boldogság hormon) eljutását az agyba.

– cukorbetegség: a túl sok alvás kedvez a 2-es típusú diabétesz kialakulásának, ugyanis az ágyban töltött fölösleges órák lassítják a glükóz lebomlását.

– hátfájás: a túl sok alvástól is jelentkezhet, ugyanis minél több időt töltünk ágyban, annál kevesebbet mozgunk, ez pedig hátfájásba, a végtagok merevedésébe, izomgyengeségbe torkollhat.

– túlsúly és elhízás: a túl sok alvás újabb következménye, hogy csökken az anyagcsere, és ahelyett, hogy arra sarkallná a testet, égessen energiát, inkább zsír formájában elraktározza azt.

– szívproblémák: a legfrissebb kutatások szerint azok a személyek, akik éjjelente közel 11 órát alszanak, nagyobb kockázattal lesznek szívbetegek, mint azon társaik, akik csak 8 órát fordítanak alvásra.

Általában túl sokat alszol? Erre is van megoldás! Így szabadulhatsz meg ettől a szintén ártalmas szokástól:

Hirdetés

Sose válaszd az ágyat csak azért, mert unatkozol, vagy épp nincs mit csinálj. Ne menekülj a hálóba az életed elől!twice.hu

2019. augusztus 09. (péntek), 22:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés