Ez a tapasz, egy éjjel alatt eltávolítja a méreganyagokat a szervezetedből

Hirdetés
Ez a tapasz, egy éjjel alatt eltávolítja a méreganyagokat a szervezetedből
Hirdetés

Annyi feladatod van kizárólag, hogy este felhelyezed ezt a tapaszt, az pedig reggelre magába szívja a szervezetedben található méreganyagokat. /Reggel már sokkal jobban fogod magad érezni, és teljesen megváltozik tőle pozitív irányba az életed\./

Hirdetés



Amire szükséged lesz, az nem túl költséges, mindössze 160 forint. Egy kis fej vöröshagyma, egy kis gerezd fokhagyma, víz és egy öntapadós ragtapasz.

A hatását rögtön reggel látni is fogja, mivel a pamacs el fog színeződni, ennek mértéke, és színe az ön szervezetében felhalmozódott méreganyagoktól függően változhat.
Hirdetés
( Nekem enyhe sárgás színű lett )

A talpon keresztüli méregtelenítés olyan embereknek javasolt, akik sűrűn szenvednek fejfájástól, fáradtabbak az átlagnál, ízületi fájdalmaik vannak, és sűrűn betegek.

Feladat : Apróra vágjuk mindkét hagymát, majd forrásban lévő vízhez tesszük, és 10 percig forraljuk. Hagyjuk kihűlni a vízzel együtt, leszűrjük, és a megmaradt vízbe áztatjuk a gézlapot, amit majd a talpunkra rögzítünk az öntapadós ragtapasszal.
Hirdetés


Annyira csavarjuk ki a gézlapot, hogy ne csöpögjön belőle nyomás hatására a víz, de azért legyen nedves.

Húzzunk rá egy zoknit, és reggelig hagyjuk rajta.

2015. december 31. (csütörtök), 13:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés