Ezekre a betegségekre jobb a vöröshagyma, mint bármilyen orvosság

Hirdetés
Ezekre a betegségekre jobb a vöröshagyma, mint bármilyen orvosság
Hirdetés

A hagyma szinte minden magyaros étel alapja, nem hiányozhat egytelen fogásból sem, legyen az leves, vagy bármilyen paprikás. /Különleges ízét senkinek sem kell bemutatni, de talán jótékony hatásairól is érdemes szót ejteni\./
Hirdetés
.

A hagyma leve különösen egészséges, hiszen szabályozza a vérkoleszterinszintet, a kén és a flavonoidok jót tesznek a cukorbetegeknek, az ízületeknek is jó a hagyma, de a keringési betegségekben szenvedők is fogyaszthatják.

Hirdetés

Köhögés csillapító.

Hámozzunk meg egy nagyobb hagymát, majd vágjuk vastagabb szeletekre, és szórjuk meg barna cukorral, és hagyjuk egy órát állni. Ezt a cukros hagymát kell naponta két alkalommal megenni, hogy enyhüljön a köhögés.

 

Hányinger.

Készítsünk menta teát, hagyjuk kihűlni, majd facsarjunk ki egy hagymát, és két teáskanállal annak levéből igyunk meg. Öt perc múlva szintén két teáskanállal igyunk meg a menta teából. Várjunk 10 percig, majd ismételjük meg az eljárást, addig, amíg elmúlik a hányinger.

Lázcsillapító.

Keverjünk el pár hagymaszelet kókuszolajjal, és azzal masszírozzuk be a lábainkat.

Hirdetés
Majd helyezzünk jó pár hagymaszeletet a talpunkra, húzzunk rá zokni, és feküdjünk le. Reggelre már enyhülni fog a láz.

Sérülések, vágások.

A hagyma erős fertőtlenítő hatással bír, ezért ha megvágtuk a kezünket, tegyünk rá egy szeletet, így megelőzhetjük a fertőzéseket.

Légtiszító.

Itt nem arra kell gondolni, hogy a hagymától friss, üde illat lengi be a levegőt, hanem arra, hogy elpusztítja a levegőben szálldosó baktériumokat, vírusokat.

Hirdetés

Image result for onion healingHajnövekedés serkentő.

Ha rendszeresen hagymával dörzsöljük be a fejbőrünket, hajunk erőre kap, így megállítható a kopaszodás.

Hirdetés

Emellett a hagyma még remek gyógyír a:.

Szerző: tudasfaja.com

2016. október 04. (kedd), 23:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés