Ezért látunk úszkáló foltokat a szemünk előtt

Hirdetés
Ezért látunk úszkáló foltokat a szemünk előtt
Hirdetés

A legtöbb ember már tapasztalta, hogy ha tűző napsütésben az ég felé néz, vagy csak egy fényesebb dologra bámul, akkor a látóterében gilisztaszerű dolgok kezdenek úszkálni. /Ezek a valamik követik a szem mozgását, képtelenség rájuk fókuszálni, ám ha félrenézünk, eltűnnek\./

Hirdetés
Sokan nem foglalkoznak a jelenséggel, míg vannak akik bepánikolnak, és azt gondolják, probléma van a látásukkal. Meg lehet nyugodni, a jelenség teljesen ártalmatlan, a foltokat pedig az emberiség nagy rész látja.
Hirdetés

A foltok a legtöbb esetben egyszerű fehérjék, amik valójában nem a szemhártyán úsznak, hanem a szem üvegtestnek nevezett belső részén. Az üvegtest a szem belsejét kitöltő kocsonyás anyag, amely a szem térfogatának mintegy kétharmadát teszi ki, és a fény az üvegtesten át ér a retinához.

Vázát kollagén rostok alkotják, melynek sűrűsége az üvegtesten belül jelentősen eltér. Az üvegtest védi a szemet a környezeti mechanikai hatásoktól.

Hirdetés
Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően a szemlencsében és az ideghártyában keletkező szabad gyökök semlegesítésében is nagy szerepe van.

Az üvegtest nagy része víz, de fehérjék is találhatók benne, amelyek csoportosan adják ki ezeket a foltokat. A fehérjék azonban csak akkor látszanak, hogy nagy erősségű fényre nézünk, például fehér napra, képernyőre, vagy az égboltra.

Hirdetés
A szem bevérzésekor a foltok száma megsokasodhat, vörösvértestek kerülnek az üvegtestbe, azonban ezek idővel felszívódnak.

A kor előrehaladtával a foltok megszaporodnak, mivel egyre kevesebb folyadék jut a szembe, ami kedvez az üvegtestet alkotó zselé sűrűsödésének. Ha valakit nagyon zavarnak a foltok, igyon sok vizet és vigyen be sok C-vitamint. Vannak esetek azonban, amikor ajánlatos orvoshoz fordulni. Ez abban az esetben javasolt, ha feltűnően sok a foltok száma, ami retinaszakadásra, retinaleválásra utalhat, ez pedig a látás elvesztéséhez is vezethet.

Hirdetés

Forrás: filantropikum.com

2014. december 29. (hétfő), 10:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés