Gránátalma vs. áttétes mellrák

Hirdetés
Gránátalma vs. áttétes mellrák
Hirdetés

/A gránátalmalé jól ismert a különböző daganatok kialakulását megelőző hatásáról, egy tavalyi kutatás alapján azonban azt is kimutatták, hogy a mellrák áttétképződés folyamatán belül három kulcsfontosságú lépést is képes gátolni\./

Hirdetés

A gránátalma laboratóriumi körülmények között számos ráktípussal szemben citotoxikus (sejtpusztító) hatást mutatott. Később pre-klinikai vizsgálatok során is bebizonyosodott, hogy a tüdőrák, bőrrák, vastagbélrák és a prosztatarák növekedését és terjedését is meggátolja. 

A gránátalmában található értékes vegyületek hatékonyan pusztíthatják a rákos sejteket.

Hirdetés

A legutóbbi kutatások során pedig a mellrák terjedésének potenciális ellenszereként is hatásosnak bizonyult.

Kis arányban alkalmazva mind az ER+ és az ER- típusú mellrák ráksejtjeinek terjedését hatékonyan gátolta, nagyobb arányban adagolva pedig el is pusztította a már meglévő ráksejteket, ezen kívül pedig serkentette az immunrendszer rákkal szembeni védekező folyamatait. 

Meggátolta a ráksejtek összetapadását, megakadályozta a ráksejtek vándorlását, és a kemotaxist is, melynek eredményeképpen azok nem támadhatták meg az egészséges szöveteket. Ráadásul a belső gyulladások kialakulását és terjedését – mely az áttétképződés előkészítő folyamatának tekinthető – is megelőzte.

Hirdetés

A prosztatarákos betegeknél már napi egy pohár frissen facsart gránátalmalé hatékonynak bizonyult a kezelésben, míg a mellrákban szenvedő pácienseknél ennél nagyobb dózisú fogyasztás vezetett javuláshoz. 

A gránátalmalé pozitív hatásait növeli a genisteinnel (például a szójában található vegyület) való kombináció, melyet akár táplálék-kiegészítő formájában is beszerezhetünk.

Forrás: drtihanyi.com

2019. március 28. (csütörtök), 15:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13
Hirdetés

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Mindenegyben blog
2026. április 23. (csütörtök), 08:21

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Sokan átélték már azt a különös, néha kifejezetten ijesztő érzést, hogy éppen elalvás előtt hirtelen mintha zuhanni...

Mindenegyben blog
2026. március 29. (vasárnap), 11:04

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap a keresztény ünnepkör egyik kiemelten fontos napja, amely a húsvét előtti vasárnapra esik, és egyben a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:21

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget...

Hirdetés
Hirdetés